nlc.hu
Szabadidő
Megbüntette a magyar versenyhivatal az Airbnb-t

Negyven milliós büntetést kapott a magyar versenyhivataltól az Airbnb

A mulasztásokért kiszabott bírság nem terheli a magyar szállásadókat.

 A Gazdasági Versenyhivatal azért büntette meg a céget, mert szerintük nem tartották be maradéktalanul a hatóság felé vállalt módosításait a fogyasztóknak nyújtott tájékoztatásaiban, írja az MTI.

A hatóság még 2018-ban fogadta el az Airbnb kötelezettségvállalását, amely alapján úgy kellett módosítaniuk a fogyasztói tájékoztatást, hogy a szálláshelyet keresők több és pontosabb információt kapjanak az árakról. A versenyhivatal vizsgálata szerint a nemzetközi cég nagyrészt végrehajtotta a határozatban foglaltakat, ugyanakkor a vállalkozás nem igazolta a teljesítésre előírt határidő betartását, így a teljesítésére késve került sor. A vizsgálat emellett egyéb hiányosságot is talált, szintén a vállaltak végrehajtásának igazolásával kapcsolatban.

A mulasztásokért kiszabott bírság nem terheli a magyar szállásadókat, a feltárt hiányosságok felelőse – így a GVH döntésének kötelezettje – ugyanis az ír székhelyű nemzetközi vállalkozás – áll a hivatalos közleményben.
 

Airbnb kulcsszéfek egy ház kapuján Budapesten a VII. kerületben a Síp utcában.

Airbnb kulcsszéfek egy ház kapuján Budapesten a VII. kerületben a Síp utcában (Fotó: MTVA / Turbéky Eszter)

Még több cikk az Airbnb-ről:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top