Egy új Guinness-rekord kedvéért úszott 5,35 mérföldet, azaz körülbelül 8,6 kilométert, megbilincselt kézzel a virginiai Ben Katzman – írja a upi.com.
A 32 éves férfi a helyi uszoda medencéjében vágott neki a feladatnak és addig úszta a hosszakat, amíg meg nem döntötte a bilincsben úszás korábbi világrekordját. A meglehetősen furcsa kategóriában eddig egy bizonyos Elham Sadat Asghari volt a csúcstartó, aki 2019-ben 3,41 mérföldet, azaz szűk 5,5 kilométert tett meg, megbilincselve.
Katzman azt is elárulta, hogy ezzel személyes csúcsot is döntött, korábban ugyanis még bilincs nélkül sem úszott ilyen sokat.
A rendhagyó próbatételről készült dokumentációt, köztük az egészet megörökítő videofelvételt Katzman elküldte a Guinness Rekordok Könyve szerkesztőségének, ha pedig jóváhagyják, ő lesz az új rekorder.
Még több rekord az nlc-n:
- 300 ezer forintért adták el a legolcsóbb házat tavaly Magyarországon
- 12 éves fenomén döntötte meg Gyurta Dániel rekordját
- 27 éves baba született