nlc.hu
Szabadidő

Kritika Jordan B. Peterson könyvéről, a Túl a rendenről

Depresszióval, gyógyszerfüggőséggel és Coviddal küzdött, közben írt egy könyvet arról, hogyan lenne érdemes élnünk

Ákos kedvenc sztárpszichológusa, a rend és a hierarchia ádáz védelmezője és az önsegítő könyvek új császára, Jordan B. Peterson az elmúlt években megjárta a poklot, ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy újabb 12 szabályt alkosson az élethez. Új könyve, a Túl a renden triviális életbölcsességek hatásosan megfogalmazott sorozata.

Alig öt évvel ezelőtt Jordan B. Peterson csak egy ismeretlen kanadai professzor és klinikai szakpszichológus volt. Amikor 1999-ben megírta az első könyvét, alig néhány száz példányt sikerült eladni belőle: a sikertelenség olyannyira elkedvtelenítette a szerzőt, hogy 19 éven át nem is próbálkozott meg újra a könyvírással.

Aztán 2016-ban Peterson szót emelt egy kanadai törvényjavaslat ellen, ami a transzneműek számára megengedte volna annak megválasztását, hogy eldönthessék, a társadalom tagjai hímnemű vagy nőnemű személyes névmásokat használva beszéljenek róluk, és büntethetővé tette volna, ha valaki nem így jár el.

Az „identitásküzdelem túlkapásai” ellen hangosan tiltakozó professzor szavai és érvei óriásit mentek a médiában, a jobboldal pedig hamar a keblére ölelte őt, mint a legújabb megmondóember-gladiátorát, aki a számukra nem szimpatikus ügyekben (politikai korrektség, feminizmus, cancel culture…) hatásosan és sokszor ügyes érvekkel tud szembeszállni a liberálisan gondolkodókkal, és képes látványos győzelmeket aratni.

Az ügy után a korábban csendes campus-életet élő, ötvenes éveiben járó professzor népszerű véleményvezérré vált, akit rendszeresen interjúvoltak meg a sajtóban, előadásokat tartani hívták a világ különböző pontjaira, egy könyvkiadó pedig gyorsan megtalálta az ajánlattal: írja meg a második könyvét.

Ebből született meg a 12 szabály az élethez! – Így kerüld el a káoszt! című önsegítő kötet, ami 2018 elején jelent meg, és már kezdetben is jól fogyott, de kellett még egy esemény ahhoz, hogy ekkora bestsellerré váljon. A professzort meghívták egy interjúra a Channel 4 Newshoz, ahol Cathy Newman műsorvezető láthatóan arra készült, hogy a kamerák kereszttüzében a kérdéseivel megsemmisítse az általa bigottnak és nőgyűlölőnek tartott Petersont, aki azonban kihasználva a riporter felkészületlenségét, ország-világ előtt csinált hülyét belőle. A videót a YouTube-on azóta közel 30 millióan látták, és részben az erre adott reakció csinált hatalmas sztárt a valóban kiemelkedő vitakultúrával rendelkező Jordan B. Petersonból, akinek a könyve végül sok millió példányban kelhetett el, és nálunk, Magyarországon is nagy sikert aratott.

Peterson és a magyarok

Azt, hogy Petersonnak nagy rajongótábora van hazánkban, nemcsak onnan tudhatjuk, hogy a 12 szabály az élethez! című kötete jól fogyott, hanem onnan is, hogy amikor 2019 nyarán itt járt a Brain Bar vendégeként, tömegek voltak kíváncsiak a kissé show-szerűre sikeredett előadására, Orbán Viktor miniszterelnök pedig annak ellenére hívta meg magához egy beszélgetésre, hogy Peterson korábban nyilvánosan kritizálta őt.

A beszélgetés megtörtént, Peterson utána jóval békülékenyebben nyilatkozott Orbánról, és még népszerű dalnokunknak, Peterson nagy rajongójának, Kovács Ákosnak is sikerült pár szót váltania és egy közös fotót lőnie vele, mindenki legnagyobb örömére és elégedettségére. Petersont a magyar kormányzati média is sztárként kezeli: a Mandíneren szerényen csak A józan ész harcosaként írtak róla portrét, a kevésbé visszafogott 888-on pedig a polkorrekt újbaloldaliak esküdt ellenségeként jellemezték.

Bevallom, 2019-ben még nem ért annyira utol a Jordan B. Peterson-jelenség, hogy személyesen akarjak ott lenni az előadásán vagy próbáljak interjút kérni tőle, viszont annyira igen, hogy az összes beszámolót elolvassam. Bár jellemzően mindenki más konzekvenciákat vont le a professzor hazai haknijából, volt egy közös pont, ami szinte minden beszámolóban megjelent: Jordan B. Peterson mind az interjúk során, mind az előadásán borzasztó fáradtnak tűnt. Ezt alapesetben el szoktuk intézni annyival, hogy „biztos a jetlag”.

Csakhogy azóta kiderült, a sztárpszichológus magánéleti és egészségügyi összeomlása kezdetén állt, melynek legújabb, harmadik könyvében, a Túl a renden – Újabb 12 szabály az élethezben egy hosszabb szakaszt szentel.

Az életmódtanácsadó, akinek összeomlik az élete

Próbálok rendkívül empatikus lenni Jordan B. Petersonnal, és nagyra értékelem azt az őszinteségét, ahogy az új kötete előszavában hosszan beszámol arról, milyen poklon ment át az élete az elmúlt bő másfél évben, ugyanakkor tagadhatatlanul rejlik valami sötét irónia abban, hogy pont annak az élete hullik darabokra, aki abból él, hogy másoknak megmondja, hogyan érdemes élni.

Peterson problémái először a lánya bokaprotézis-gondjaival kezdődtek, majd nem sokkal később megtudta, hogy a felesége egy ritka, rosszindulatú daganatban szenved, amit csak egy meglehetősen hosszadalmas és fájdalmas procedúra után sikerült maga mögött hagynia. Eközben a sztárpszichológus életében jelen voltak a közszereplőként vállalt fellépései és utazásai, a híressé válás következtében pedig annyira stresszesnek érezte az életét, hogy több mint három éven át benzodiazepint (nyugtatót) szedett, hogy elviselhetővé tegye azt.

Jordan B. Peterson: zseni vagy sarlatán?

Jordan B. Peterson (Fotó: Lars Pehrson/TT News Agency via AFP)

Amikor a felesége betegsége újabb erős stresszforrás lett az életében, megnöveltette a dózisát, ám egy idő után rájött, hogy ez sem segít: gyógyszerfüggővé vált. A könyvben hosszasan taglalja, hogyan próbált különféle módszerekkel Torontóban, Moszkvában és Szerbiában megtisztulni a függőségétől, és arról is mesél, hogy a terápiának része volt az is, hogy a leszokási tünetek enyhítése érdekében több hetet mesterséges kómában töltött egy moszkvai intézetben egy kísérleti terápia részeként. Mindeközben még a Coviddal is sikerült megfertőződnie, és átvészelt egy kétoldali tüdőgyulladást. Majdhogynem emberfeletti hőstett, hogy ilyen körülmények közepette képes volt megírni a szabálygyűjteménye második részét.

Triviális szabályok szép csomagolásban?

Mindig is szkeptikusan álltam az önsegítő könyvekhez. Nem gondolom, hogy léteznek mindenkire érvényes szabályok, melyek ugyanúgy betalálnak egy bostoni ügyvédnél, mint egy debreceni masszőrnél, vagy ha mégis, akkor ezek a szabályok amúgy is annyira általánosak, hogy nincs is szükség egy ilyen könyvre, hiszen magunktól is ismerjük őket.

A személyre szabott segítségben, a pszichológiában viszont hiszek, Jordan B. Petersonban pedig pont azt találom érdekesnek, hogy klinikai szakpszichológusként, az egyéni segítségnyújtásból jutott el odáig, hogy a könyveivel széles rétegek számára próbál életmód-tanácsadást nyújtani. Szimpatikus, hogy maga Peterson is beismeri a könyv lapjain, hogy valójában olyan tanácsokat és szabályokat ír le, melyekkel a neveltetésünknek és a szocializációnknak köszönhetően a szívünk mélyén mindannyian tisztában vagyunk. Azonban ahhoz is kell tehetség, hogy a látszólag triviális dolgokat elgondolkodtatóan, kellően kifejtve tudja megfogalmazni valaki, hiszen önmagában egy atyai tanács kellő háttér nélkül még nem sokat ér, mint azt sokan a gyerekkorunkban is megtapasztalhattuk. Peterson például a könyve 2. szabályaként leírja, hogy „Képzeld el, ki lehetnél, azután csak ezt a célt tartsd a szemed előtt!”, és ez így önmagában leírva tényleg nem több egy „Légy mindig önmagad!” típusú közhelynél: a sztárpszichológus népszerűsége azonban pont abban rejlik, hogy képes a közhelyeket tartalommal megtölteni, és ha valaki nyitott rá, nemcsak néhány jó tanáccsal, hanem egy átfogó világképpel is gazdagabb lehet általa.

A szabályok

A Túl a renden az előző könyvéhez hasonlóan úgy épül fel, hogy a szerző a tárgyalt szabályok mindegyikének külön fejezetet szán. A fejezeten belül az elején megkapjuk röviden a szabályt, aztán egy kis értelmezést hozzá, hogy aztán Peterson mindezt alátámassza valamelyik (egykori) páciense esetével, netán egy saját életéből vett történettel, később pedig elkalandozzon a filozófiai és vallásfilozófiai kérdések irányába, esetleg történelmi vagy bibliai példákat találjon, de a popkultúrából is elemez közismert történeteket, legyen az a Pinokkió vagy éppen a Harry Potter. A stílusa kissé csapongó, és olykor annyira el tud térni a tárgyától, hogy az olvasó kíváncsian várja, hogyan talál majd vissza hozzá, de valahogy mindig sikerül neki. Az már egyetlen fejezet elolvasása után is feltűnő, hogy egy rendkívül okos, önmagát és a környezetét is ügyesen analizáló koponyával állunk szemben, aki nagyon művelt és remek érveléstechnikával bír.

Persze azzal még adós nekünk, hogy egyszer kifejtse: hányszor 12 szabálya van, ami alapján az életünket élnünk kellene, mert ez a folyton bővülő szabályrendszer előbb-utóbb kissé zavaróvá válhat. Egyelőre még „csak” 24 szabályt kell követnünk, ami elsőre talán nem tűnik annyira soknak, de ha belegondolunk, hogy a tízparancsolatban ennél tizennéggyel kevesebb van, és már azok egy részét sem szoktuk betartani, már látszik, hogy nem egyszerű az embereket szabálykövetésre bírni. A kötetben Peterson az alábbi szabályokat járja körbe:

1.     Ne tüntesd fel gondatlanul rossz színben a társadalmi intézményeket vagy a kreatív vívmányokat!

2.     Képzeld el, ki lehetnél, azután csak ezt a célt tartsd szem előtt!

3.     Ne rejtsd el a ködbe a nemkívánatos dolgokat!

4.     Vedd észre: ahol megszűnt a felelősség, ott mindig van lehetőség!

5.     Ne tedd, amit gyűlölsz!

6.     Felejtsd el az ideológiát!

7.     Munkálkodj a lehető legkeményebben legalább egy dolgon, és nézd meg, mi történik!

8.     Próbáld az otthonod egyik szobáját a lehető legszebbé tenni!

9.     Ha a régi emlékek még felzaklatnak, írd le őket gondosan és minél teljesebben!

10.  Tervezz és dolgozz fáradhatatlanul, hogy fenntartsd a romantikát a társas kapcsolatokban!

11.  Ne engedj a keserűségnek, a csalárdságnak és az arroganciának!

12.  Szenvedéseid ellenére is légy hálás!

Kritika Jordan B. Peterson könyvéről, a Túl a rendenről

Fotó: 21. Század Kiadó

Az már az első szabály kifejtését olvasva is azonnal érthetővé válik, hogy az író erősen rend- és hierarchiapárti, bár az első könyvre adott kritikák egy része azért utolérte őt, és próbál kevésbé vaskalaposnak tűnni. Az előszóban le is írja, hogy ő soha nem mondta, hogy úgy kell élni, ahogy ő azt a szabályaiban leírja, és érezhetően tesz néhány gesztust a liberálisabb olvasói felé is, amikor elismeri, hogy a társadalmi folyamatok fejlődéséhez szükség van arra is, hogy legyenek, akik kritikusan gondolkodnak a fennálló rendről és új utakat keressenek. Ettől persze még a sztárpszichológus nagyon is konzervatív maradt, de úgy fest, szándékosan törekszik arra, hogy az emberek ne alt-right pszichológusként, a szélsőséges eszmék megmondóembereként tekintsenek rá.

A Jordan B. Peterson-jelenség veszélyei

A szélsőjobbos, fehér férfiak szektavezére szerep láthatóan nem tetszik Petersonnak, még ha az ezzel együtt járó népszerűség és nagy rajongói tábor simogatja is a lelkét. Új könyvében nem próbál szembefordulni a legfőbb rajongóival, de láthatóan igyekszik kerülni a szélsőségeket. Azonban a bőréből ezúttal se bújik ki: továbbra is atyáskodó, professzor urasan magyarázó, nagyon okos figura, aki próbálja rábeszélni az embereket, hogy a járt utakat járják, mert nem véletlenül lettek azok kijárva. Az internet tele van azzal, hogy a Jordan B. Peterson-jelenség veszélyes, és a sztárpszichológus számos káros eszmét hirdet, de a helyzet az, hogy alapvetéseiben a könyvével valóban csak jót akar az embereknek, még ha a jóról többnyire olyanok is az elképzelései, ahogy azt egy ötvenes éveiben járó, fehér, jómódú, vallásos neveltetésű, konzervatív férfitól várnánk. Jordan B. Petersont olvasni csak annyira veszélyes, mint bármit kritika nélkül fogyasztani és elfogadni anélkül, hogy kicsit jobban belegondolnánk/utánajárnánk. Peterson szeret nagyot mondani, általános érvényű igazságokként bemutatni olyan dolgokat, amik a valóságban sokkal komplexebbek és árnyaltabbak annál, mint amilyennek ő mutatni próbálja őket, de ez még nem teszi a mondanivalóját veszélyessé, maximum általuk meglátszik, hol rejlenek a nagy megmondóember vakfoltjai.

Az apró betűs rész

Jordan B. Peterson könyvének alapvetéseivel nem igazán érdemes vitába szállni. „Ne tedd, amit gyűlölsz!” – mondja például, és igaza van. Ha olyan dolgokat cselekszünk, amit gyűlölünk, csak megkeseredett emberekké válunk.

Nagyjából az összes tanácsa rendben van. A felszínen.

A problémásabb gondolatok ennél mélyebben, a hosszan kifejtett magyarázatokban rejtőznek. Az író például arra biztat mindenkit, hogy vállaljunk felelősséget, és vállaljunk olyan feladatokat is magunkra, amiket senki más nem akar, mert így léphetünk előbbre és kaphatunk ezáltal tiszteletet az emberektől.

Jordan B. Peterson: zseni vagy sarlatán?

Zseni vagy sarlatán? (Fotó: Lars Pehrson/TT News Agency via AFP)

Ugyanakkor hozzáteszi azt is, hogy azért emellett figyeljünk rá, hogy maradjon időnk önmagunkra is. Arról hosszan áradozik, hogyan érdemes minél több súlyt és felelősséget a nyakunkba venni, azzal azonban adós marad, hogy elmondja: emellett, hogyan maradhatna időnk magunkra és a szeretteinkre is? Hosszan értekezik arról is, hogy érdemes beleállni a konfliktusokba a mindennapi életünkben, mert ha megbeszéljük őket, a kis napi bosszúságok nem fognak éveken át idegesíteni bennünket, de azzal újfent adósunk marad, hogy elmondja: ha minden apró konfliktusba beleállunk, az előbb-utóbb felőröl minket, és elrontja az emberi kapcsolatainkat. De ezek még csak a kisebb hibák.

Peterson házasságpárti, ami rendben van, de az már problémás, hogy a válást csak olyan extrém esetben tartja elfogadhatónak, ha a másik fél mondjuk alkoholista, agresszív vagy éppen elmebeteg. Minden más esetben a jó sztárfilozófusunk szerint gyerekes dolgot tesz, aki csak úgy feladja a házasságot, és megpróbál új életet kezdeni. Nincs túl jó véleménnyel a vegánokról sem: egy egykori páciense esetén keresztül fejti ki a gondolatát, hogy szerinte a vegánok csupán olyan gyenge, felnőni képtelen emberek, akik képtelenek elfogadni azt a tényt, hogy a Földön „minden, ami él, az más életeket emészt fel”. Látszólag nem zárta a szívébe a szerinte elpuhult fiatalságot sem, akiket a szüleik elfelejtettek felkészíteni a valódi életre, és azért akarnak túl nagy biztonsági hálót maguk köré, mert képtelenek szembenézni a problémáikkal és kezelni a konfliktusaikat.

Nem lettem rajongó

Jordan B. Peterson sokszor megfontolásra érdemes gondolatait olvasva sem éreztem úgy, hogy sikerült volna közelebb kerülnöm az önsegítő könyvek műfajához, de az, hogy ezek a gondolatok rólam úgy peregnek le, mint a homokszemek a játszótéri homokozóban játszó kisgyerek kabátjáról, még nem jelenti azt, hogy mások ne lehetnének fogékonyak ilyesmire. Maga Peterson is számos embert idéz a könyvében, akinek segítettek a gondolatai, és nem légből kapja ezeket: az általa leírtak valóban sok embernek jelentenek fontos szellemi táplálékot és javították meg az életét, és ennek tényleg csak örülni lehet.

Peterson talán annyiban más, mint a többi hasonló műfajban utazó írótársa, hogy egyrészt okosabb és műveltebb náluk, másrészt nemcsak életmódtanácsokat, hanem egy komplett, teljes világnézetet is ad azoknak, akik még nem rendelkeznek ilyesmivel, és vevők arra, hogy mástól kölcsönözzék azt. A világképe olykor valóban eléggé boomer, és nem kell ahhoz filozófiaprofesszornak születni, hogy az elméleteibe bele tudjunk kötni, de komoly veszélyforrásként hivatkozni rá nagyjából az a szint, mint azt mondani, hogy tiltsuk be a horrorfilmeket, mert a gyilkosok azokból merítenek inspirációt, és tiltsuk be a videojátékokat, mert agresszívvé teszik a gyerekeinket. Peterson egy magát túl komolyan vevő író, aki elkezdte otthonosan érezni magát a megmondóember-szerepben, és az általa fejtegetett gondolatok valóban jelenthetnek filozófiai kapaszkodót a konzervatívabban gondolkodóknak, de ettől még veszélyesnek tartani a könyveiben leírt atyáskodó gondolatokat legalább akkora túlzás, mint mélységet képzelni Kovács Ákos dalszövegei mögé.

Jordan B. Peterson könyve, a Túl a renden – Újabb 12 szabály az élethez már magyarul is megjelent a 21. század kiadó gondozásában.

Az nlc tippjei, mit tehetsz a lelki egészségedért Covid idején:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top