nlc.hu
Szabadidő

Az elmúlt években a mainstreambe is betört a szerepjáték-őrület

Húszoldalú kockával az unalom ellen: második aranykorát éli a szerepjáték

A korábban a geekek hobbijának gondolt, sokszor félreértett játékok egyre népszerűbbé válnak.

A szerepjáték néven ismert elfoglaltságot sokáig egy szűk réteg hóbortjának tartották, és bár tény, hogy a XX. század hetvenes éveiben megjelenő kiadványok körül eleinte valóban sajátos szubkultúra alakult ki, amely rengeteg buta félreértéshez is termékeny táptalajt szolgáltatott. A szerepjátékot a kívülállók, hozzá nem értők, illetve vonalasabb vallási előírásokat követők rendre a sátánizmussal, démonidézéssel és hasonló szélsőségekkel vették egy kalap alá – egyébként minden alapot nélkülözve.

Napjainkra viszont a szerepjátékok abszolút bekerültek a mainstream látókörébe is, például olyan népszerű sorozatoknak köszönhetően, mint az Agymenők, a Community vagy a Stranger Things. A 2020-ban kitörő koronavírus-világjárvány miatt pedig még a hollywoodi hírességek is felfedezték maguknak ezt a műfajt, amelyet Zoomon vagy más videokonferencia-platformon keresztül akár kontinensnyi távolságokból is lehet játszani. Sőt, ma már a Facebookon is komoly szerepjátékos közösségek szerveződnek.  Mielőtt azonban elmerülnénk a sokoldalú dobókockák és karakterlapok sűrűjében, következzen egy rövidke ismertető azoknak, akik még nem találkoztak ezzel a játéktípussal.

Mi az a szerepjáték?

A kifejezés több fogalmat takar, a gyerekek személyiségfejlődésében fontos tényezőként számon tartott játékaitól (pl. cowboyos-indiános), a pszichológia eszközén, a pszichodrámán, illetve a szexuális szerepjátékon túl a jelen esetben értett szerepjátékig, amely egyfajta szabadon folyó, beszélgetésen alapuló játék, amelyben a résztvevők kitalált karakterek bőrébe bújva élnek át különféle kalandokat.

Utóbbi elengedhetetlen része a mesélő vagy kalandmester, aki egy mások által létrehozott vagy éppen otthon felépített világba helyezi a szereplőket, akiket végigvezet egy történeten. A játékosoknak a történet során különféle döntéseket kell hoznia és a kezelni a döntés következményeit. Egy játék tarthat pár óráig, de akadnak olyan szerepjátékos csapatok, akik akár éveken keresztül folytatják ugyanazt a kalandot, ugyanazokkal a szereplőkkel. A karakterek sokfélék lehetnek, az adott játékvilágnak megfelelően – harcos, varázsló, tolvaj, vagy épp kibernetikus implantátumokkal felturbózott fejvadász, hacker, de lehet valaki például Harry Potter varázslóiskolájának a növendéke is, itt tényleg csak a fantázia szab határt a lehetőségeknek. A jellegzetes, változatos oldalszámú dobókockák is gyakran szerves részei a játéknak, ugyanis ezek helyettesítik a véletlen szerepét, azaz, így tudja egy játékos meghatározni, hogy például telibe találja-e a célpontot a nyílvesszőjével vagy rossz esetben saját csapattársát lövi hátba, mert a legrosszabb pillanatban megcsúszott a keze.

A legismertebb szerepjátéknak kétségtelenül az 1974-ben megjelent Dungeons & Dragons (D&D) számít, azóta pedig több százra, ha nem több ezerre tehető a különféle szerepjátékos kiadványok, játékrendszerek száma, amelyek között találni a Tolkien-művekből ismert Középföldén játszódó világokat, a cyberpunk világába kalauzoló rendszereket, de az említett D&D 2014-ben megjelent, leegyszerűsített ötödik kiadása lehetővé tette, hogy a vállalkozó kedvű játékosok saját világokat is felépítsenek, például a Harry Potter vagy épp a Marvel-filmek univerzumában.

„Ez egy olyan kreatív kikapcsolódás, ahol a kreativitás, a fantázia, az empátia nagyon fontos, de legalább ennyire számítanak a problémamegoldó képességek is – magyarázta Farsang Péter, aki már évtizedek óta aktív játékos, de mesélőként is szokott partikban részt venni. – Az empátiára azért van szükség, mert egy elképzelt karaktert személyesítesz meg, az ő fejével gondolkodsz és az ő érzelmei, indulatai alapján kell cselekedned, ehhez nagyon bele kell tudni magadat élni, hogy mit csinálna az adott helyzetben valaki, akinek lehet, hogy a jelleme teljesen eltér a tiédtől. Vannak, akik ezt nagyon teátrálisan csinálják, megváltoztatják a hangjukat, máshogy gesztikulálnak, grimaszolnak, és van, aki »narratívan« cselekszik, azaz csak ül az asztalnál és elmondja, hogy a karaktere most épp mondjuk nagyon nevet.”

Péter szerint ezt a játékot mindenkinek érdemes kipróbálnia, aki például egy filmet nézve elgondolkodott rajta, hogy a főszereplő helyében mit tenne egy-egy jelenetben.

„Bár nem kifejezetten ezért játszom, de a szerepjáték stresszoldóként is használható, mert lehetőséget ad rá, hogy kiszakadjunk a valóságból és egy teljesen másik világban egy olyan karakterrel játsszunk, amilyenek lenni szeretnénk, vagy épp olyanok, ami teljesen ellentétes a saját személyiségünkkel” – mesélt a műfaj áldásos hatásairól.

Az „ős-szerepjátékosok” java már a késő harmincas, illetve negyvenes éveikben jár, de ez kicsit sem csökkenti a játékos kedvüket. Péter tapasztalatai szerint azonban már a fiatalabb, milleniumi, sőt, Z-generációsok is érdeklődnek a különböző játékvilágok iránt.

„Szerepjátékos rendezvényeken szoktam mesélőként részt venni, olyankor gyakran jönnek oda a fiatalabbak is – tette hozzá. – Illetve, nemrég egy nagyon fiatal mesélővel játszottunk végig egy kalandot, de ismerek olyan családot is, ahol az apuka és az anyuka mellett már a lányuk is aktív játékosnak számít.”

„Világszerte és hazánkban is nagyjából tíz éve kezdődött a szerepjáték másodvirágzása – tette hozzá Hartyándi Mátyás mentálhigiénés és ifjúságszakmai szakértő. – Elkezdett ugyanis visszatérni az a generáció, akik korábban játszottak, de aztán a családalapítás vagy karrierépítés miatt abbahagyták. Mostanra viszont az ő gyerekeik is vagy kirepültek, vagy elérték azt a kort, amikor már velük is lehet játszani, ráadásul mostanra üzembiztosan működnek azok a technológiák, amikkel akár virtuálisan, az interneten keresztül is játszhatnak a csapatok. Illetve, az elmúlt évtizedben eléggé megerősödött a »geek kultúra«, hiszen ma a népszerű sorozatokban is előfordulnak szerepjátékos, D&D-s epizódok. A laikusok pedig azt látják, hogy itt ez a hobbi, ahol fura kockákkal dobálnak, meg furcsa figurákat tologatnak egy térképen, de mégsem valami klasszikus társasjátékról van szó, így elkezdenek érdeklődni.”

A különféle szerepjátékos szabálykönyvek jellemzően vaskos és általában elég sokba kerülő kötetek, de ennek a játékformának a szépsége, hogy akár teljesen fejből is ki lehet találni világokat, szabályokat és szóban játszani.

„A legtöbb játékhoz általában kell a szabálykönyv, karakterlap, ceruza és dobókockakészlet, de ez nem kötelező, meg lehet ezeket oldani máshogy is – magyarázta Péter. – Persze van a másik véglet, mint például én, aki minden könyvet megvesz, még azt is, amit nem kellene.”

A szerepjáték befogadó, elfogadó világa

Bár a szerepjátékos közösségekre sokan sokáig a különc, magának való kockák elfoglaltságaként gondoltak, Hartyándi Mátyás rámutatott, hogy egy rendkívül színes és kifejezetten befogadó embercsoportról van szó.

„Bizonyos tevékenységeket illetően nagyon erős a verseny, például egy iskolai osztályban sokan pályáznak a legjobb focista címére – magyarázta a mentálhigiénés szakember. – A szerepjáték viszont nem egy rivalizáló, hanem egy kooperatív játékforma, amely azokat is beengedi, akiket máshonnan kilöknek. Ráadásul ha valaki nem annyira közösségi ember, vagy kevésbé megy neki a beilleszkedés, akkor játszhat egy ilyen karaktert is. Ennyiből elfogadó a játék, de fejlesztő hatása is van, mert egy karakter bőrébe bújva kiléphetsz azokból a szerepekből, amiket nem választottál, hanem belekényszerített az élet vagy a körülmények.”

Hartyándi Mátyás egyébként épp ezeket a fejlesztési lehetőségeket tartja nagyra a szerepjátékban, amelyeket alkalmaz is az ifjúságszakmai munkája során.

„Ha csak a legfelszínesebb módot nézem, arra is remekül lehet használni, hogy felmérjük, milyen téma érdekli a gyerekeket – magyarázta a szakember. – Ehhez az is elég, ha csak simán, felnőttként leülök játszani velük, de ha még úgy is építem fel a történetet, hogy bele tudják vinni az őket érdeklő kérdéseket, témákat, akkor, ha nem is diagnózist tudok felállítani, de afféle lakmuszpapírként fel tudom mérni, hogy mi foglalkoztatja őket. A következő szint, amikor óvatosan megpróbáljuk befolyásolni a természetes csoportdinamikát, de még úgy, hogy az a szórakozásról szóljon. Például, az osztály szélére »sodródott« gyereknek olyan szerepet adsz, hogy ha a többiek meghallgatják a tanácsát és figyelnek rá, akkor valamilyen előnyhöz jutnak. A harmadik szint pedig, amikor konkrétan olyan helyzeteket viszünk bele a játékba, amikor morális dilemmát vagy valamilyen eldöntendő helyzetet kell megoldaniuk.”

Az elmúlt években a mainstreambe is betört a szerepjáték-őrület

Fotó: Nic Antaya for The Boston Globe via Getty Images

Hasonlóan pozitívan látja a szerepjáték jelenségét Czeiner Márton klinikai szakpszichológus, akivel korábban a szuperhősök pszichéjét boncolgattuk az nlc-n.

„Felnőttek számára ez egy remek szabadidős tevékenység, egy olyan pozitív időtöltés, amely csapat- és közösségépítésre is egyaránt alkalmas, hiszen azok, akik együtt játszanak, valószínűleg jóban vannak, vagy a játék során kerülnek közelebb egymáshoz – magyarázta Czeiner. – A gyerekeknél kicsit más, de hasonló megközelítéssel lehet fejleszteni a problémamegoldást, az identitásuk felfedezését, az empátiás készséget, a kritikai gondolkodást vagy épp a szociális érzékenységet.”

Czeiner Márton rámutatott, hogy a szerepjáték, pontosabban valaminek az utánzása egyidős az emberiséggel.

„Nézzük meg az állatvilágot, ott is bőven van példa hasonló tettetésekre – mondta a pszichológus. – Például eljátsszák az üldözést, a vadászatot, aminek evolúciós, túlélési szerepe van, hiszen így a kölykök biztonságos körülmények között készülhetnek arra, amikor majd tényleg nekik kell vadászni. Ez a gyerekeknél is megmaradt, a fogócskázás-bújócskázás révén. Fejlődéslélektani kutatások igazolták, hogy a szerepjátékoknak rendkívül jelentős szerepe van. Akár a hétköznapi életben is, hiszen valószínűleg sok szülő számára ismerős, amikor például a gyerekkel eljátsszák, hogy mi fog történni az orvosnál. A saját gyerekem példáját tudom említeni, aki nagyon félt, amikor egy fájdalommentes vizsgálatra el kellett menni vele az orvoshoz. Eljátszottuk, hogy mi fog történni, és így már megnyugodott, mert volt egy »főpróba«, ami után már tudta, hogy mire számíthat. A szerepjátékban nagyon fontos a mentalizáció szerepe, aminek a lényege, hogy képesek vagyunk saját magunknak, de másoknak is, elképzeléseket, szándékokat, vágyakat tulajdonítani.”

A pszichológus is megemlítette a szerepjátékok pszichológiai szerepét is, amelyek a XX. század második felében kezdődtek el.

„1945 után kezdődtek erre vonatkozó kutatások és ennek eredményeként fejlődött ki például a pszichodráma módszere, amelyben szintén szerepeket játszunk el, persze úgy, hogy azoknak valamilyen terápiás következménye is legyen – magyarázta Czeiner Márton. – Léteznek olyan iskolapszichológiai módszerek, amelyek hasonló eszközöket alkalmaznak, például a mentalizáció fejlesztésére. De nem kell ennyire szakmai dolgokra gondolni, már az is szerepjáték, amikor az elsős kisgyerek otthon elmeséli, hogy mit mondott a tanár és ilyenkor eljátssza a tanár nénit vagy bácsit. Ehhez az kell, hogy bele tudjon helyezkedni a tanár helyzetébe. Sokat foglalkozott ezzel Jean Piaget pszichológus is, aki az asszimiláció és a akkomodáció fogalmait kapcsolta össze a szerepjátékkal. Röviden, a lényeg, hogy a emberek a környezetünkből származó tapasztalatokat sémákba illesztik (asszimiláció), amely sémákat aztán a környezethez igazítanak (akkomodáció). A fenti példához visszatérve, a gyerekekben kialakul egy belső kép a tanárról, amit aztán a szerepjátékon keresztül képes lesz kifejezni.”

Nem gond, ha a gyerek naphosszat sárkányokat mészárol?

A szerepjátékok megjelenését követően, az Egyesült Államokban a nyolcvanas években, Magyarországon pedig a kilencvenes évtizedben lehetett hallani aggasztó pletykákat arról, hogy a szerepjátékot furcsa szekták használják a tinédzserek beszervezésére, akik aztán sátánistává válva démonokat idézgetnek sötét pincékben. Természetesen ennek nem sok valóságalapja volt, de azért kíváncsiak voltunk a pszichológus véleményére is.

„Attól, mert valaki megnéz, mondjuk egy autós akciófilmet vagy egy rally-játékkal játszik, még nem fog beülni az autójába és a közúton nekiállni rallyzni – mondta Czeiner Márton. – A videójátékokat szokták hasonló módon támadni, de nem tűnik megalapozottnak az ezzel kapcsolatos aggodalom. Én is sok videójátékkal játszottam, de nem lettem tőle agresszívabb, vagy nem torzult tőle a személyiségem. Az angoltudásom viszont rengeteget fejlődött. Valahol értem, hogy miért tartanak ettől a szülők, de ha belegondolunk, ezek csak játékok, szerepek, amikbe belehelyezkedhetünk pár óra erejéig. Természetesen nem a mérték nélküliségről vagy videójáték-függőségről beszélek, mert az már szakember által kezelendő probléma. Az óvodában is játszottunk lövöldözőset, hét mesterlövészeset, Star Wars-osat már évtizedekkel ezelőtt is, mégsem lettünk tömeggyilkosok. Ha már sokan attól féltik a gyereket, hogy állandóan a számítógép előtt ül, tessék, íme egy remek lehetőség, hogy kimozduljanak otthonról és találkozzanak a barátaikkal egy D&D-szeánsz keretében. Ráadásul a szerepjáték elengedhetetlen része a mesélő, akinek nagyon képben kell lennie a szabályokkal és rengeteg kreativitásra is szüksége van, hogy a különféle helyzeteket kitalálja, elmesélje, ez meg aztán végképp nagyon komoly fejlesztő hatással bír.”

Czeiner rámutatott, hogy szinte minden pszichológus azt javasolja a szülőknek, hogy olvassanak, meséljenek a gyerekeiknek, mert a rengeteg fejlesztő hatás, valamint a kötődés erősödése mellett a gyerekek képessé válnak levonni a mesék tanulságait, majd el is fogják játszani azokat. Ami pedig a „geekséget” illeti, a szakembernek ezzel kapcsolatban is karakteres véleménye van.

„Sajnos sokszor még most is stigmának számít, ha egy felnőtt játékokkal játszik, bár talán az utóbbi évtizedben javult a helyzet – magyarázta a szakember. – Pedig senki sem lesz gyerekes vagy infantilis, attól, mert szerepjátékokkal vagy például videójátékokkal játszik. A szerepjátéknak én csak pozitív tulajdonságait látom, ami a különböző fejlesztő hatások mellett arra is kiválóan alkalmas, hogy összehozza a családokat. Bár ehhez nem is kell szerepjáték, a lényeg, hogy a családok együtt játsszanak. Mi még a Capitalyval játszottunk sokat, ami valamennyire megtanította számomra a pénz értékét, közben viszont minőségi időt töltöttünk együtt a családdal, ami a mai napig a legboldogabb emlékeim egyike. Ha pedig szerepjáték, abban épp az a jó, hogy elengedhetjük a fantáziánkat. Én például ezért szeretem nagyon a fantasyt és a sci-fit, mert lehetőséget ad a saját határaim kiterjesztésére, hogy megélhetek olyasmit, amit egyébként sosem tehetnék meg, mert nem tudok repülni, nincs űrhajóm és nem vagyok varázsló.”

„Úgy is fogalmazhatunk, hogy a szerepjáték, más játékformákkal ellentétben egyaránt épít a „bal és a jobb agyféltekére – tette hozzá Hartyándi Mátyás. – Magyarul egyszerre van benne kreativitás és szabadság, ugyanakkor egy csomó számot kell fejben tartani, összefüggésekre odafigyelni, aminek az az eredménye, hogy játék közben ide-oda »pattogunk« a kettő között. Annyiban tehát különleges tevékenységforma, hogy nemcsak az egyik oldalunkat, hanem a kettőt együtt, együttműködésében is fejleszti: hol tudok a megadott keretek között kreatív lenni, vagy fordítva, hogyan tudok egy zárt rendszerbe belevinni némi szabadságot. Ezt pedig semmi mással nem lehet helyettesíteni.”

A mentálhigiénés szakembernek arra is van ötlete, hogy mit lehet kezdeni azokkal, akik furcsa hóbortként tekintenek a szerepjátékra.

„Vannak, akik azt mondják, hogy nekik nincs fantáziájuk, ezért nem foglalkoznak a szerepjátékokkal – magyarázta a szakértő. – Persze, lehet olyan, aki nem tudja vizualizálni, ha azt mondjuk, hogy képzelje el, ahogy a taverna kandallójában lobog a tűz. De inkább az a tapasztalatom, hogy sok ember számára azért tűnik furcsának ez a világ, mert vannak rítus-jellegei, és ettől az emberek idegenkedni szoktak. Arra gondolok, hogy azok értik ezt a világot, akik benne vannak ebben a képzeletbeli, »mágikus« körben. Ez azonban nem a szerepjáték sajátossága. Gondoljunk például a focira: ha még sosem láttad, nem érted, mi történik, miközben a körülötted lévők lelkesednek érte. Itt is ez van, ami kívülről furának vagy bizarrnak hat, az belülről egy izgalmas és rendszerezett dolog. Az a tapasztalatom, hogy ha egy kívülálló 10-15 percig figyeli, hogy mi történik egy partiban, akkor általában már feloldódnak és jobban érdeklődnek iránta.”

Mikortól érdemes szerepjátékot játszani?

Bár, ahogy a fentiekből kiderült, már egészen kicsi gyerekekkel el lehet kezdeni különféle, a fantáziát és a kreativitást megmozgató játékokat, de a klasszikus értelemben vett, dobókockás-ceruzás szerepjátékokhoz nem árt egy picit idősebbnek lenni.

„A kutatások szerint nagyjából 10-12 éves kortól érett annyira egy személyiség, hogy össze tudja kapcsolni a szerepjátékos és a szabálykövető funkciókat – mondta Hartándi Mátyás. – Interaktív meséket már egészen kicsi korban lehet mesélni, a komplexebb szerepjátékokat inkább általános iskola felső tagozatától ajánlanám. Szerencsére magyarul is kaphatóak egyszerűsített szabálykönyvek, sőt, akár az internetről is letölthetünk fél-másfél óra alatt, családi körben is lejátszható »mini szerepjátékokat«. A lelkesedőknek érdemes lehet próbát tenniük az  idegen nyelvű anyagokkal is, mert sokunk számára a szerepjátékkönyvek megértése jelentette a legfontosabb motivációt az angol nyelv elsajátításában.”

Még több játék az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top