Az egész úgy kezdődött, hogy hétvégén megkerestem anyai nagyapámat, Szolcsánszki Károly honvédot (ő később már Szolcsánszkynak írta, de ez mindegy) a szovjet táborokba hurcolt magyar hadifoglyok kartonjait tartalmazó adatbázisban, amely február óta mindenki számára nyilvánosan hozzáférhető ezen az oldalon. Ahogy az itt is olvasható, Szolcsánszky Károly 1926-ban született Kecskeméten, 1945-ben, 19 éves korában került fogságba Budapesten, és 1950-ben szabadult a 82-es számú lágerből, amely – és ezt már egy másik, nemkülönben hasznos adatbázisból tudtam meg – valahol Voronyezsnél volt, nagyjából azon a területen, amit úgy szoktunk hívni, hogy Don-kanyar. Hát, ennél talán tartalmasabban is el lehet tölteni öt évet.
A fentiekkel persze többé-kevésbé tisztában voltam, noha sajnos nem igazán volt alkalmam személyesen megismerni a nagyapámat, ugyanis 1983-ban, kevesebb mint egy évvel a születésem után meghalt – ebben alighanem volt némi szerepe annak is, hogy a voronyezsi kiruccanás alkalmával teljesen tönkrementek a veséi.
Карой Солчански (forrás: adatbazisokonline.hu)
Érdekesség, hogy ezeken a szovjet kartonokon a nálunk megszokott anyja neve helyett az apai utónév segíti a pontos beazonosítást. Amit én egy igen rokonszenves gyakorlatnak tartok, tudniillik ennek köszönhetően derült ki számomra, hogy az anyai dédapámat úgy hívták: Vendel. Róla még soha nem hallottam korábban, sőt mi több, igazából egyetlen dédszülőm nevét sem tudom fejből, azt meg pláne nem, hogy mivel is foglalkoztak, így talán érthető, hogy meglehetősen izgatott lettem ettől az információtól.
Szóval azonnal bevetettem magam a Vatikán titkos könyvtárába rá is kerestem Szolcsánszki Vendelre az Arcanum adatbázisában, hátha találok valami érdekeset. Vagy ha érdekeset nem is, legalább valami halvány nyomot, mondjuk egy egymondatos halálhírt, vagy hasonlót. Különösebb várakozásaim amúgy nem voltak, tehát nyilván nem olyasmi hírekre számítottam a dédnagyapámmal kapcsolatban, hogy mondjuk megtalálta Petőfi sírját, oroszlánokra vadászott az afrikai szavannán, vagy megszöktette az albán parafakirály lányát; inkább afféle egyszerű életet élő, szorgalmas, becsületes kisembernek képzeltem, lakatosmesternek, cipésznek, netán gazdálkodónak.
Hát, ehhez képest ez volt az első cikk, ami szembe jött. Kecskeméti Közlöny, 1928, május:
A második meg ez, 1928 februárjából:
Amiket aztán még egy sor hasonló követett.
Na, ez már valami!
Az újságok beszámolói szerint az áldott emlékezetű Vendel papa (állandó jelzője: betörővezér vagy betörőkirály) hosszú éveken át irányított egy komplett bűnszövetkezetet, amely főként Kecskemét környékén tevékenykedett, és betöréses lopásokra specializálódott. Szolcsányiék nem voltak túlságosan válogatósak: loptak hurkát teknőstül, friss kolbászt, szárnyasokat, cipőt, szappant, tollat, bödön zsírokat és egyebeket, állítólag több milliárd korona értékben, amíg a rendőrség le nem kapcsolta az egész társaságot. Izgalmas családtörténeti adalék, hogy a bandatagok közé tartozott Szolcsánszki büntetett előéletű apósa, vagyis az ükapám, Pásztor György, valamint az akkor 22 éves felesége, Szolcsánszkiné Pásztor Mária, azaz a dédanyám is. Higgyék el a kedves olvasók, fantasztikus érzés, ha az ember végre megismerheti a felmenőit: ráadásul egyszerre mindjárt hármat is! Sőt, még arra is fény derült, hogy Szolcsánszki valójában Szolcsányi – legalábbis az érintett így felelt Aág Miklós tanácselnök azon kérdésére, amelyben a nevét firtatta:
Aág tanácselnök fátyolozott, halk hangon kezdi.
— A királyi törvényszék tárgyalni fogja a lopással, orgazdasággal és jogtalan eltulajdonítással vádolt Szolcsánszki Vendel és kilenc társa bűnügyét.
— Jöjjön előbb Szolcsánszki Vendel.
Szolcsánszki kilép a sorból.
— Mi a maga igazi neve? Szolcsányi, vagy Szolcsánszki? — kérdi az elnök.
— Én Szolcsányinak ismerem magam. Ezen a néven jártam iskolába is.
Megállapítja az elnök, hogy többször büntetve volt, egy ízben közveszélyes munkakerülésért is.
Kecskeméti csoportkép 1928-ból (Fotó: Fortepan / Buzás Balázs)
És valóban: Szolcsányi Vendel névre még sokkal több találatot ad az Arcanum keresője (szóval utólag is köszönöm Aág Miklós méltóságos úrnak, hogy tisztázta ezt a kérdést!). Innen aztán kiderül, hogy nem ám csak a helyi, kecskeméti sajtó foglalkozott a Szolcsányi-banda ügyeivel, hanem a rangos fővárosi lapok is cikkeztek róla: utóbbiak vicces módon már nem betörőkirályként, hanem valamiféle egzotikus alföldi betyárként próbálták eladni a dédapámat, akit hol csikóslegényként, hol foglalkozás nélküli mészárossegédként emlegetnek. Az elfogásáról szóló kalandos-kedélyes kis anekdotát (amelyben még Szolcsányi sziporkázó humora is megcsillan egy ÓRIÁSI csattanó erejéig) pedig több újság is lehozta akkoriban:
Alföldi városok, Szeged, Cegléd, Kecskemét és a városokat környező tanyák réme volt esztendőkön át Szolcsányi Vendel csikóslegény, aki megunta a becsületes munkát és felcsapott betyárnak.
Esztendőkön keresztül fosztogatta a tanyákat, sokszor éjszakai útonállást is követett el és bár a csendőrség üldözésére indult, még sem sikerült elfogni mindaddig, amíg a betyár meg nem bujt Lovas József kiskunszentmiklósi tanyáján. Ez év elején a kecskeméti csendőrség egy szakasza éjszaka meglepetésszerűen körülfogta Lovas József tanyáját és bekopogtak az ajtón:
— Itt bujkál Szolcsányi Vendel, engedje meg gazduram, hogy kikutassuk a házat.
— Itt ugyan nincs senki, — mondotta Lovas József, de a csendőrök nem elégedtek meg ezzel a válasszal, hanem átkutatták a magtárt, az ólakat, majd a lakóházba hatoltak be, ahol a legnagyobb meglepetésükre a vendégszoba ágya alatt találták meg a sokat keresett alföldi betyárt.
— Mit csinálsz itt, Szolcsányi? — kérdezte a csendőrőrmester.
— Verebet akarok fogni Lovas József gyerekeinek.
A különös válaszra a csendőrök is elnevették magukat, majd erősen megbilincselték Szolcsányit és bekísérték a pestvidéki ügyészség fogházába.
A Friss Újság még egy szép illusztrációt is közölt a szobába betoppanó csendőrökről és az ágy alatt kuporgó dédapámról:
Vendel papa verebet fog az ágy alatt
Bónusz: a Kecskeméti Közlöny megrázó karikatúrája Szolcsányiékról, akik itt valamiért úgy néznek ki, mintha a Kis Nicolas-ban szerepelnének:
Finom kis család
Szolcsányi Vendel végül hat évet húzott le a kőhidai szigorított dologházban, ahol valóságos könyvmoly vált belőle. A Kecskeméti Közlöny beszámolója szerint „ szinte minden héten megjelenik a könyvtárórán, néha két könyvet is kér. Elolvasta már többek között a »Salamon«, »Korvinákról«, »Hedvig a szép királynő«, »Bűnbánó keresztény«, »A jó barát«, »Gazdasági kistükör«, és »Erzsók asszony« című könyveket.” 1934-es szabadulása után nem tért vissza Kecskemétre, hanem Budapestre költözött – alighanem a családjával együtt –, és kubikosként dolgozott. Dédanyámat, Szolcsánszki Vendelnét három havi fogházra ítélték, ükapámat meg héthavi börtönre. Az ügyet felgöngyölítő két rendőrnyomozót, Zsótér Istvánt és Kaiser Emilt a kerületi főkapitány fáradságos és eredményes munkájukért dicséretben részesítette.
Bő húsz évvel később aztán nagyapám is bekerült az újságba, mondjuk ő nem rabolt ki senkit, csak gyorsított forgácsolással 290 százalékra növelte a teljesítményét – bármit is jelentsen ez.
Szolcsánszky Károly a Szabad Ifjúságban, 1952-ben
(Kiemelt kép: Fortepan/Tóth Ágnes)
Még több cikk az egykorvolt magyar vidékről:
- Ilyen volt a paraszti szex a huszadik század eleji Magyarországon
- Egy útikönyv szerint a magyarok lusták, szeretnek táncolni és nyomorúságos fakunyhókban húzzák meg magukat
- „Borozás közben a magyar sajátságos, föllelkesült állapotba jut, az álomlátás bizonyos állapotába” – egy külföldi utazó cikke Magyarországról, 1861-ből
