Egyetlen ügy sem keltett akkora felháborodást, és hozott magával akkora médiafigyelmet Svédországban, mint a Stockholmtól nem messze fekvő, Knutby falucskájában, 2004. január 10-én történt brutális események.
A gyilkosságot és gyilkossági kísérletet, ha megfilmesítenék is, nehéz lenne elhinni, ide tényleg illik a mondás: a legbizarrabb történeteket az élet írja. Most pedig egy svéd újságírópáros, Anton Berg és Martin Johnson az HBO Knutby című dokumentumfilmjében bemutatja a hátborzongató esetet, ami 2004 óta nem hagyja nyugodni őket. Szerintük ugyanis nem minden felelőst sikerült elítélni, és számos hibát fedeztek fel a bírósági tárgyalás menetében.
Hogy belevágjunk magába a történetbe: adott a Philadelphia Pünkösdista gyülekezet svéd ágát képviselő csoport, amely Knutby-ben telepedett le, és amelynek tagjai különösen szoros közelségben élnek (mondjuk ki, a vizsgálatokból később kiderült: egy szektáról van szó).
Egyik jeles és közkedvelt vezetője Helge Fossmo lelkész, aki ateista családban nőtt fel, majd 12 éves korában magától fedezte fel a vallást. Tizenhét évesen megismerte első feleségét, Heléne Johanssont, akivel együtt csatlakoztak (költöztek el) a pünkösdista gyülekezethez Knutby-be egy Asa Waldau nevű tagot követve, akinek a történetben fontos szerepe lesz.
Fossmo gyorsan lépkedett előre a ranglétrán, egy idő után a vezetővé avanzsáló Asa Waldau jobbkeze lett. Olyannyira közel álltak egymáshoz, hogy a Fossmo család a nő melletti házba költözött.
Fossmo és Waldau együtt újraértelmezték a Biblia Jézus Krisztus menyasszonyára vonatkozó passzusát. Úgy vélték, az elnevezés nem az egyházra vonatkozik, hanem egy halandó, hús-vér nőre, aki szerintük Asa Waldau. Méregdrága gyémántgyűrűvel egy ceremónián Asa Jézus jegyese lett. Elméletüket a közösségnek is előadták, kérve őket, tartsák a titkot, a világ nem tudhatja meg, de mostantól a cél Asa védelme Krisztus számára.
Innentől kezdve Helge Fossmo szinte minden idejét Waldauval töltötte, ahogy a közösség legtöbb tagja. Felesége, Heléne ezt nem nézte jó szemmel, ami persze a vezető asszonyt, „Jézus menyasszonyát” arra „késztette”, hogy ellene hangolja a gyülekezetet. A vád: szegény nőt megszállhatta az ördög.
Meghal az első feleség
1999 decemberében történt az első tragédia. Fossmo felségét, Heléne-t holtan találták a kádban. A halál oka a vizsgálat szerint: sajnálatos baleset. A pár ugyanis influenzás volt, Heléne minden bizonnyal szédült, megcsúszott a kádban, beverte a fejét és ez okozta halálát.
A lelkész nem sokat gyászolta feleségét, pár hónapon belül elvette a közösség másik tagját, Alexandrát, akit Waldau választott ki számára. Az élet ment tovább.
A gyülekezethez 1999-ben csatlakozott Sara Svensson, egy művelt, jó családból származó, ám kissé naiv, útkereső huszonéves. A fiatal, csinos nő a csoport egyik tagjával összeházasodott és 2001-ben a Fossmo család bébiszittere lett, és nem mellesleg Helge ápolója, amikor a férfi lebetegedett.
Svenssont teljesen elbűvölte a lelkész, hosszas beszélgetéseik a hitről, Bibliáról és az életről. Olyannyira hatalmába kerítette a férfi, hogy elvált a férjétől. Mint később elmondta, szerelmes lett a lelkészbe, aki viszonozta érzéseit, és nem egyszer, lelki töltődésért, Fossmo isteni sugallatára, az ő kegyeit keresve, lefeküdtek egymással.
A viszonyt nem nézte jó szemmel Asa Waldau (arról nincs szó sem a dokumentumfilmben, sem máshol, hogy Fossmo felesége, Alexandra mennyire ellenezte vagy sem a viszonyt, ami az orra előtt zajlott, és amiről egyértelműen tudott. Sara hónapokig Fossmóval aludt, míg az „beteg” volt, Alexandra a vendégszobába kényszerült). Jézus menyasszonya mindenesetre nem örült neki, és annak, hogy ez tőle vesz el időt. Így aztán Sarát kiközösítette, büntetésekre ítélte, arra kérte a közösség tagjait, fordítsanak hátat neki.
Sara végül nem emiatt, nem is szabad akaratából távozott a faluból. Még mindig Fossmóékkal élt, amikor egyik éjjel kalapáccsal támadt Alexandrára. Ezután ahelyett, hogy a rendőrséget hívták volna, a nőt elűzték a gyülekezetből. Tettét Asa előrelátásával magyarázták, Sarát megszállhatta az ördög, Jézus menyasszonyának újabb predikciója vált valóra.
Fossmo titokban továbbra is kapcsolatban maradt Sarával telefonon, ám már új szeretőt talált magának, másik szomszédja feleségét, Anette Lindét. A rendőrségi kihallgatás során Fossmo úgy nyilatkozott: Alexandra a legjobb barátja volt, Sarával csak testiségről volt szó, de barátként kedvelte, és lelkipásztorként maradt vele kapcsolatban, de Anettébe szerelmes volt, amit a köztük történt üzenetváltások is alátámasztani látszottak.
Meghal a második feleség is
Eljött 2004. január 10-e, amikor a Knutby rendőrkapitányságra segélyhívás érkezett. Anette Linde és férje, az IT-szakemberként dolgozó David Linde házából jött a bejelentés. A gyülekezett egyik tagja telefonált, hogy segítséget kérjen, Davidet ugyanis lelőtték. Míg a rendőrök helyszíneltek és a mentők kórházba szállították Davidet, aki szerencsére túlélte a támadást, az egyik járőr átment a szomszédba kikérdezni az egyik gyülekezeti vezetőt, Helge Fossmót. A férfit nem találták otthon (kiderült, hogy épp úton volt a kórházba Daviddel a mentőben), de egy holttestet igen. Alexandra Fossmót lelőtték a saját ágyában. Meghalt.
Nem telt el egy nap sem, míg Sara Svensson, a Fossmo család egykori bébiszittere, Helge Fossmo szeretője bevallotta: ő áll a gyilkosság és gyilkossági kísérlet mögött. És, hogy miért? Arra a rendőrök sem voltak felkészülve.
Sara elmondta, hogy anonim sms-üzenetekben, hetek, sőt hónapok leforgása alatt, Istentől kapott próféciák készítették fel és kérték fel a gyilkolásra.
Elmondta, ezért ragadott kalapácsot és próbálta meg elűzetése előtt is megölni Alexandrát, de nem járt sikerrel, mert a nő felébredt. Sara elmondta, Fossmo szavai voltak számára Isten szavai, a szex köztük nem viszony volt, hanem Fossmót gyógyította az ördögi erőktől, és boldogan volt a „rabszolgája”, nem zavartam, hogy nem volt saját akarata.
Vagyis Sara Svensson szerint Helge Fossmo akart végezni feleségével és szeretője férjével, és erre őt használta fel. A rendőrség pedig bebizonyította, hogy az sms-ek valóban egy Fossmo nevén lévő telefonról érkeztek Sarához és arról próbálták meggyőzni, az emberiség érdekében cselekednie kell.
A lelkészt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték (ami az esetében legalább 24 év letöltendőt jelent), Sarát viszont pszichiátriai intézetbe küldték, ahonnan már 2010-ben szabadult. Fossmót első felesége meggyilkolásáért nem ítélték el. Bár az újabb nyomozás során kiderült, hogy halálos adag morfium volt a nő szervezetében (amit az első vizsgálatkor valamiért figyelmen kívül hagytak), nem sikerült egyértelműen bizonyítani, hogy Fossmo adta be neki.
Ezt a történetet többen ismerték eddig is, de a dokumentumfilmben összeszedett információ árnyalja a képet, vitatja, hogy csak a lelkésznek lett volna csak szerepe a gyilkosságban és agymosásban.
A két újságíró nyomozása arra jutott, hogy Asa Waldau, aki Jézuson kívül saját férjet tartott és aki Fossmótól, a férfi elmondása szerint, szexuális jellegű kielégítést is várt, tevékenyen részt vett mindenben. Kifogásolják, hogy a rendőrkapitány valamilyen oknál fogva sosem vizsgálta komolyabban a nő szerepét az ügyben.
A filmben egy vérfagyasztó jelenetet is bemutatnak, amikor Sara Svensson gyilkossági rekonstrukciójának teljes, 6 órás, vágatlan verzióját megszerzik a bíróságtól. Azt az anyagot, amit a tárgyaláson ülők és ítészek nem láthattak, csak annak vágott, pár perces verzióját.
A teljes felvételen egyértelműen látszik, hogy a nőt instruálják, próbálják rávenni a megfelelő lövési szögbe való beállására és az is, hogy nevetgélve telik a nap, mintha nem is egy gyilkosság újrajátszásáról, hanem egy filmforgatásról készült volna. Az újságírók tehát megkérdőjelezik azt, hogy Sara egyedül hajtotta végre a bűncselekményeket.
Ajándékok Jézus menyasszonyának, különben verés lesz
A botrány és a lelkész bebörtönzése után a helyzet csak rosszabb lett a pünkösdistáknál, sok év telt el, míg 2019-ben először mertek egykori tagok beszélni Asa Waldau kegyetlenkedéseiről. Hogyan kellett neki drága ékszereket és ajándékokat venni, hogyan kellett vele foglalkozni, öltöztetni, fésülni, forró törülközőt vinni neki fürdés után. És, ha valaki épp nem tetszett neki, azt lelki terrorizálta, kiközösítette és bizonyos esetekben testileg is bántalmazta. Ezek közül néhány esetet lehetett is bizonyítani, és pár évvel ezelőtt felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Azóta nem tudni, mi lett vele, eltűnt a nyilvánosság elől, amiben a gyilkosság után még fürdőzött.
A dokumentumfilmben megszólal maga Helge Fossmo (az interjú ideiglenes szabadon bocsátási hétvégéjén történik – Svédországban a reintegráció érdekében egy idő után, szabadulásuk előtt pár évvel rövid időkre hazaengedik a rabokat), Sara Svensson és a gyülekezet egykori prominens tagjai is.
Fossmo eddig sosem hallott állítással nyit: ártatlan, az sms-ek pedig Asa Waldautól származtak, ő csak a közvetítő volt. Hogy ezt sikerült -e bizonyítania, a filmből kiderül.
Sara Svensson továbbra is egy elveszett, súlyos mentális gondokkal küzdő, titkokat rejtegető emberként jön át a filmből, de ez csak egy meglátás, a nézőkre bízzuk a saját interpretációt.
Akik nem kívántak részt venni a dokumentumfilm készítésében, az Asa Waldau, illetve a gyilkossági kísérlet áldozata, David Linde és volt felesége, Fossmo szeretője, Anette Linde.