A Szkeptikus Társaság nemrég nyilvános szavazásra bocsátotta a kérdést, ki kerüljön bele abba a kosárba, melyből kiválasztják a Laposföld-díj idei nyertesét. A jelöltjeinek névsorát április 1-jén tették közzé, a két héten át tartó voksolás után pedig kialakult a döntős mezőny – írja a hvg.hu.
A társaság mindenki esetében megindokolta, milyen munkásságáért terjeszthető fel a rangos elismerésre:
Gődény György, Lenkei Gábor, Pócs Alfréd és Tamasi József, az „Orvosok a tisztánlátásért” szervezet prominensei a koronavírus-járvány ideje alatt széles körben kifejtett tudományellenes és népbutító tevékenységükért, illetve a vírusbagatellizáló, járványrelativizáló áltudományos gondolatok veszélyes terjedésében játszott kiemelkedő szerepükért kapnának díjat, Szendi Gábor pedig „a tudomány megállapításainak következetes félremagyarázásáért, valamint a saját üzletének és termékének propagálásáért a Covid-világjárvány teremtette helyzetet kihasználva”.
Felkerült a listára Kásler Miklós, a Magyarságkutató Intézet elnöke és Baltavári Tamás író-rendező, a Történelmi Animációs Egyesület elnöke is „korszakalkotó – sőt újraalkotó – tettükért, a pozsonyi csatáról készült történelemhamisító, tárgyi tévedésekkel tűzdelt, alacsony színvonalú végtermék elkészítéséért, mellyel sikerült nekik egy valóban jelentős történelmi eseményt, össztársadalmi szinten, a kaotikus tévhitek posványának jelentős mélységébe taszítani”.
Nem marad ki az utóbbi időkben újra egyre hajmeresztőbb állításokat tevő Schobert Norbi, „A nemzet biokémikusa” sem a „fonálférgek evolúciója terén végzett felülmúlhatatlan kutatási eredményeiért, a miazma-elmélet feltámasztásáért, valamint a szerves molekulák megismerése és a maszkviselés kapcsán folytatott fáradhatatlan önképző és nép(félre)nevelő tevékenységéért”.
Ismerős lehet még Varga „C-peptid” Gábor neve is, aki a díjat a „Covid-világjárvány idején promotált csodatévő termékei révén a Gazdasági Versenyhivatallal folytatott hősies küzdelméért, valamint a valódi gyógymódok helyett hiú ábrándokkal való sikeres kereskedésért” kaphatná meg.
A jelöltekre a társaság elnöksége adja majd el a szavazatát, hogy kiderüljön, ki kapja közülük az elismerést. A Laposföld-díj nyertesének nevét 2021. április 23-án 17 órakor árulja majd el a társaság, majd virtuális formában át is adják a kitüntetést. Az érdeklődők a Facebookon követhetik majd az élőben zajló eseményt – írja lap.
Ismerd meg a jelöltek „munkásságát”
- Elindult a magyar Facebookon a tényellenőrzés, Gődény György posztja fenn is akadt a szűrőn
- Schobert Norbi ismét nyilatkozott, szerinte félreértették a mondatait