nlc.hu
Szabadidő

Marad a kijárási korlátozás a teraszok nyitásával is

Hiába kocsmázhatunk majd, 10-re akkor is haza kell érni

Eddig is tudtuk, az Operatív Törzs mégis emlékeztetett mindenkit.

A teraszok és kerthelyiségek nyitásával az esti kijárási tilalom nem szűnik meg – hívta fel a figyelmet a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a keddi online sajtótájékoztatón. Kiss Róbert elmondta: amint a beoltottak száma eléri a 3,5 milliót, Pintér Sándor belügyminiszter, az operatív törzs vezetője a Magyar Közlönyben közzétett közigazgatási határozatban megállapítja, hogy a védőoltásban részesültek száma elérte a védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának második fokozatához szükséges létszámot. Emlékeztetett:

  • ebben a fokozatban a teraszok és kerthelyiségek 5 óra és 21.30 között lehetnek nyitva,
  • a vendégeknek nem kell maszkot viselniük,
  • csak a belső terekben, ahol a megrendelt étel, ital elviteléhez szükséges ideig, valamint a mellékhelyiség használata idejére szabad tartózkodni,
  • az üzemeltetők és az alkalmazottak azonban a vendéglátóhely teljes területén kötelesek maszkot viselni.

Hangsúlyozta: a teraszok és kerthelyiségek nyitásával a kijárási tilalom nem szűnik meg, mindenkinek haza kell érnie 22 óráig.

Kiss Róbert felhívta a figyelmet arra is, hogy a vendéglátóhelyeken a szabályok be nem tartása miatt az üzemeltetők 100 ezer forinttól egymillió forintig, míg a vendégek 5000 forinttól 500 ezer forintig bírságolhatók, és ideiglenesen be is zárathatják a vendéglátóhelyet. Szálláshelyeken lévő étterem és bár csak a szálláshelyen üzleti célból megszállt vendégeket szolgálhatja ki – mondta. Változatlanul hatályban maradnak a maszkviselési kötelezettségre, a rendezvények tilalmára, a szálláshelyekre, a szabadidős létesítményekre és a felsőoktatási intézményekre vonatkozó szabályok, valamint a kijárási tilalom rendelkezései.

Bulinegyed

Fotó: Neményi Márton

Hétfőn 545 esetben intézkedtek a rendőrök a maszkviselési kötelezettség elmulasztása miatt – ismertette. Elmondta: közterületen 537, tömegközlekedési eszközökön 8 ember ellen léptek fel, amiért nem vagy nem helyesen viselték a védőeszközt. A maszkviselés kötelezettségének bevezetése óta 55 735-ször intézkedtek a rendőrök a szabályok be nem tartása miatt – tette hozzá. A boltokra, vendéglátóhelyekre, szálláshelyekre és szabadidős létesítményekre vonatkozó szabályok megszegése miatt eddig 1039 rendőri intézkedésre volt szükség. Ebből 315 esetben az üzemeltető vagy a tulajdonos mulasztása volt megállapítható, 724-szer pedig az üzletek korlátozott nyitvatartására, illetve az ott-tartózkodásra vonatkozó szabályokat nem tartották be.

Bács-Kiskun megyében, Balotaszálláson egy presszót egy évre bezáratott a rendőrség; ilyen jelentős szankciót még nem szabtak ki – mondta az alezredes. A súlyos intézkedést azzal indokolta, hogy a vendéglátóhely üzemeltetőjével szemben már másodszor kellett fellépniük, ősszel ugyancsak be kellett záratniuk a presszót szabálytalanság miatt. A vendéglátóhelyen hétfőn az üzemeltető mellett egy vendéggel szemben is intézkedtek a rendőrök.

További cikkek a témában

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top