![Gumicsere](https://nlc.hu/uploads/2021/04/auto-gumi-csere.jpg)
A megbeszélt időponthoz képest Mika Lewis túl korán érkezett volna a gumis műhelybe, hogy kicseréljék az abroncsokat az autóján. A Kansas államban élő nő ezért úgy döntött, a szerviz előtt még beugrik egy boltba.
Az olathei Price Chopper nevű üzletben vett néhány kaparós sorsjegyet, és óriási megdöbbenésére az egyikkel megnyerte a 10 ezer dollár (3 millió forint) főnyereményt.
„A sorsjegyeket kapargattam, miközben a gumisnál ültem. Először azt hittem, rosszul látom a számokat, kizárt dolog, hogy ennyi pénzt nyerjek. Aztán megnéztem még egyszer és még egyszer a szelvényt, mire felfogtam, hogy megnyertem a főnyereményt” – emlékezett vissza a nő.
A gumis egyik dolgozója fel is figyelt a furcsán viselkedő nőre. Miután megtudta, hogy nyert a sorsjegyen, gratulált neki és együtt nevettek.
Lewis úgy tervezi, hogy a nyereményből egy családi vakációra költ majd, a maradékot pedig elteszi megtakarításként.
(Kiemelt kép: Pexels/Andrea Piacquadio)