Az ATV híradójában megjegyzik, hogy a Isztriai félszigeten fekvő Rovinj a magyarok egyik legkedveltebb úti célja Horvátországban. Az országba magyar védettségi igazolvánnyal be lehet utazni, egyéb ilyen megállapodás eddig Horvátországgal, Szerbiával, Montenegróval, Szlovéniával és Bahreinnel született, a tárgyalások pedig Görögországgal is folynak. A Magyar Utazási Irodák Szövetségének szóvivője szerint a turizmusból élő mediterrán országok zöme biztosan elfogadja majd a védettségi igazolványt, ezért érdemes minél előbb lefoglalni az utakat.
Kiss Róbert Richárd turisztikai szakújságíró szerint a népszerű helyeken drágulás várható. „A felkapott üdülőparadicsomok esetében akár 10-15 százalékos emelkedés is elképzelhető, de akciókkal is csábítják az utazókat – mondta az ATV-nek, és hozzátette, hogy szerinte a jelenlegi folyamatok abba az irányba mutatnak, hogy az elkövetkezendő időkben egyre szabadabban fogunk utazni. – Talán csak a tengerentúli nagyobb utazások kérdésesek.” A szakújságíró szerint a belföldi turizmus július-augusztusban a tavalyi rekordot is megdöntheti. A klasszikus 600 ezer fős horvátországi látogatószámot viszont nem fogjuk elérni, annak ellenére, hogy szerinte Horvátország lesz a legnépszerűbb, majd Görögország, végül Olaszország.
Azóta viszont kiderült, hogy Olaszország egyelőre nem fogadja el a keleti vakcinákat, szabályaik szerint azoknak a magyaroknak, akik orosz vagy kínai vakcinát kaptak – hiába van meg mindkét oltásuk – negatív tesztre lesz szükségük, és 5 napra karanténba kell vonulniuk, ha Olaszországba mennének.