Kristóf teljesen szabályosan, a bicikliúton próbált felhajtani egy padkára a Bajcsy-Zsilinszky úton, amikor elvesztette az egyensúlyát és felborult. Megsérült, felszakadt az álla, barátjával mentőt hívtak, utánuk azonban a rendőrök is megjelentek és feljelentést tettek. Akkor azt mondták, azért, mert nem tolta a biciklit. (Ez az érvelés egyébként is baromság: a kereszteződésben a gyalogos zebra mellett biciklis átkelő is van, pont azért, hogy ne kelljen leszállni a kerékpárról.) Azzal nyugtatták a fiút, hogy nem lesz következménye, de lett: Kristófot tízezer forintra büntették, mert el merészelt esni a biciklijével. Úgy, hogy szabályosan közlekedett és senki mást nem veszélyeztetett. Az abszurd, a 444.hu által bemutatott esetről mi is írtunk.
Az egyébként tény, hogy a padka veszélyes, de ez nem a biciklisták hibája; a Főváros Útütemezési Osztálya még tavaly azt írta, a „helyzet nem balesetveszélyes”, indoklásában pedig arra hivatkozott, hogy „a járdaszegély kialakítása a tervek szerint készült, ugyanis a tervek szerint itt eredetileg nem volt kerékpárút, csak járda. A kerékpárút kijelölésére utólag került sor.”
A Kristóf büntetéséhez tartozó indoklás szerint figyelembe kellett volna vennie az útburkolati és időjárási viszonyokat. Kristóf nyolc napig tehetett volna panaszt, de ezt nem tette meg, most választhat, hogy kifizeti a büntetést, vagy két nap elzárást kap, de közmunkában is ledolgozhatja a büntetést. Az örkényi sztori most vett új fordulatot: az ügyre néhány hét után reagált az Országos Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága. A kreszvaltozas.hu-n megjelent szöveg szerint az esést saját hibás balesetként kategorizálták. Ezt figyeljétek:
Nem az elvárható óvatossággal haladt, ennek az eredménye volt az esése és a sérülése. A szabályaink szerint a járművezetőknek úgy kell közlekedniük – egyszerűen fogalmazva –, hogy se mást, se magukat ne veszélyeztessék. A büntetés kiszabására emiatt került sor, mert a szóban forgó bringás a figyelmetlenségből adódó eséssel önmagát veszélyeztette.
További cikkek a témában
- „Nem tudok én már buszra szállni” – emberek, akiknek nagyon-nagyon fontos a biciklijük
- Kiruccanás két keréken: 4 szuper bicikliút
- A bicaj, amitől jobb ember leszel – megnéztük, mit tud az e-bike