Alighanem komolyabb ajándékot vásárolt egy Massachusetts államban működő lottózó alkalmazottainak az a nő, aki tévedésből hátrahagyta egymillió dollárt érő nyertes sorsjegyét – írja a UPI.com.
A lap információi szerint a Lea Rose Fiega nevű nő egy kaparós sorsjegyet vásárolt, majd, mivel azt hitte, nem nyert, visszaadta a lottózóban dolgozó nőnek.
A sorsjegy így egy halom másik, nyeretlen sorsjegy közé került, és csak az ott dolgozó Abhi Shah-nak köszönhető, hogy nem került végleg a szemétbe. Shah ugyanis tíz nappal később úgy döntött, gyorsan ellenőrzi a nyeretlen szelvényeket, hátha akad köztük olyan, amelyet tévedésből nem váltottak be.

Képünk illusztráció (Fotó: Getty Images)
Ekkor derült ki, hogy Fiega sorsjegye le sincs teljesen kaparva, márpedig, ha lekaparta volna, láthatta volna, hogy egymillió dollárt nyert vele.
Shah gyorsan beszélt a családjával, akik a lottózót üzemeltetik, akikkel arra jutottak, hogy a rendszeres vásárló Fiega megérdemli, hogy visszakapja a nyertes sorsjegyet.
„Amikor bejött, a kezébe nyomtam az egymillió dolláros sorsjegyet, amitől teljesen kiborult és úgy sírt, mint egy gyerek – mondta el Maunish Shah, Abbi édesapja a WWLP-TV-nek nyilatkozva. – Összerogyott és itt ült a padlón.”
További friss híreink:
- Ennyien élnek Magyarország legapróbb településén
- Búcsút inthetünk az operatív törzs napi tájékoztatóinak
- Keddtől megszűnt az ingyenes parkolás, de kaptak egy kis türelmi időt az autósok