Gombó Viola Lotti: „A legszebb történetei a prostituáltaknak és a nehéz sorsú nőknek vannak”

Az SZFE előtti múltadról nagyjából annyit lehet tudni, hogy székesfehérvári vagy és az iskolában szerettél versmondó versenyekre járni. Voltak színészek a családodban?

Nem voltak. Édesanyám pedagógus, ő nevelt fel bennünket a testvéremmel. A bátyámmal nagyon közeli a kapcsolatom, osztályvezetőként dolgozik az IBM-nél. A kifejezési vágy már gyerekkorunktól nagyon bennünk volt. Édesanyám 25 éven keresztül általános iskolás gyerekeket tanított, és nagyon szenvedélyesen végezte a szakmáját. Szerintem ezt a szenvedélyt és kifejezési vágyat tőle örököltük.

Mikor dönti el a székesfehérvári lány, hogy színésznő lesz?

Nem volt egy konkrét pont. Jártam dráma szakkörbe és éreztem, hogy jól megy nekem, és hajtottam arra, hogy én kapjam a legtöbb szöveggel járó szerepeket.

Az osztályodban te voltál mindig a társaság közepe?

Persze. Nagyon szerettem bohóckodni, kellett a figyelem. Erre szükségem volt, mert szerettem, ha nevetnek rajtam vagy velem. Nem bírtam nyugton maradni, mindig túl sok energiám volt. Ehhez képest mondjuk elit gimnáziumba jártam, a Telekibe, ami egy erős reál iskola Székesfehérváron. Csodás tanáraim voltak, jó volt a közösség, szerettem oda járni. A kulturális részét szerettem igazán, ha volt valamilyen ünnepség az iskolában, beszálltam szervezni a műsort, bulikat szerveztem, meg tagja voltam a fehérvári kosárlabdacsapat pomponlány-csapatának is. Jártam színjátszóba és versmondó versenyre is jelentkeztem, amit sikerült megnyernem. Aztán kitaláltam, hogy legyen egy versklub a városban. Amikor azt éreztem, hogy valamire nincs lehetőség, mindig megszerveztem.

Tavaly ősszel már javában promóztátok a Becsúszó szerelmet, te is adtál interjúkat, aztán hirtelen újra itt vagyunk a startvonalnál bő fél évvel később, és kezdhetsz megint mindent elölről. Ezt hogy éled meg?

Minden szempontból furcsán alakult az életem. Négy évet jártam a Színművészetire, de az utolsó évben már online oktatás volt, úgyhogy a gyakorlatunk egy része a Covidban telt. A lezárások előtt százon pörögtem: 0-24-ben próbák, suli, színház, forgatás, utána meg jött a kézifék és a teljes leállás. Most érzem azt, hogy lassan újra kezdhetek felpörögni. Ismét vannak teljesen betáblázott napjaim, és ez jó. Furcsa visszaállni arra, hogy a régi energiaszintemet hozzam. Régen simán belefért, hogy az átbulizott éjszaka után felkeljek a reggel kilences mozgásórámra, most meg egy ilyen mozgalmas nap után rögtön azt érzem, hogy úristen… Azért élvezem, hogy most már ilyen kihívásokkal nézhetek szembe.

Például újra adhatsz interjúkat is.

Én ezt is élvezem, pedig sok színész nem szereti ezt a részét a szakmának. Egyrészt még nem volt időm megunni, mert ez az első filmes főszerepem, másrészt van egy terápiás jellege is. Ilyenkor dolgozom fel magamban, hogy mi volt ez a munka, mit jelentett számomra.

Azért ez a forgatás már elég régen volt, ugye?

2019 nyarán. Pici voltam. Még harmadéves.

Élénken él még benned vagy ez már csak egy távoli emlék?

Inkább már csak egy szép emlék. Ez egy nagyon intenzív élmény volt, és nagyon élveztem, így sok részlet megmaradt belőle, de azért már érzem, hogy messziről tekintek vissza rá. Eljött az idő, hogy már csak a szépre emlékezzek belőle, mint mondjuk egy régi kapcsolatból. Már nem emlékszem a stresszre vagy a kialvatlanságra. Szerelemmunka volt.

A Becsúszó szerelem előtt csak statisztaként dolgoztál kamera előtt. Az csupán pénzkereset volt, vagy színészként az ilyen munkákból is lehet tanulni valamit?

A legnagyobb filmes munkám egy pármondatos, kiemelt statisztaszerep volt a Korhatáros szerelemben. Számomra fontos volt az a tízezer forint is, amit kerestem vele, mert régóta önfenntartó vagyok, ugyanakkor úgy gondoltam, hogy ebből is tanulhatok valamit. Szerettem volna színész lenni, és meg akartam nézni, hogy milyen belülről egy forgatás. Én ezt eggyel mindig komolyabban vettem, mint ahogy kellett volna. Nyilván tudtam, hogy csak pillanatokra mutat majd a kamera, de úgy fogtam fel, hogy én most valamit játszom itt. (nevet)

Ezt az interjút még tavaly ősszel kezdtem el egyeztetni veled, de akkoriban az SZFE körüli ügyek miatt elég nehezen voltál elérhető. Az végül hogyan végződött számomra?

Úgy, hogy a diplomámat végül a salzburgi Mozarteumtól kapom meg. Az elméleti oktatást az első három évben kijártam az SZFE-n, a tavaly kezdődött hercehurca igazából a gyakorlati időszakomra volt hatással. Ilyen szempontból mi, végzősök a szerencsésebbek közé tartozunk.

Gondolom, a salzburgi diploma elég jónak számít.

Én nem vagyok elégedetlen. (nevet) Még nem jártam ott, de akikkel az online térben konzultáltunk, nagyon szimpatikusak voltak. Boldog színházi alkotóknak tűntek, és ez Magyarországról nézve kissé furcsa volt számomra. (nevet) Vidámak, kedvesek és nyitottak voltak. A diplomák mentésével fejezik ki a szolidaritásukat irántunk.

Lesz egy diplomaosztó bulitok Salzburgban?

Lehet. Tervezzük, mert meghívtak minket. Talán valamikor ősszel sor kerülhet rá. De az osztállyal azt tervezzük, hogy majd Budapesten is megünnepeljük a dolgot egy saját FreeSZFE-s buliban. Ősszel még benne volt a levegőben, hogy nem lesz diplománk, de úgy voltunk vele, hogy kitartunk, és legfeljebb beáldozzuk azt is. Szerencsére másképp alakult.

A szakdolgozatodat miből írtad?

Az a címe, hogy Ismered a Balogh Lüszit? Ez a karakterem neve a Becsúszó szerelemben, az alcím pedig az, hogy Egy színész útja a szerepéig. Pálfi Gyuri filmrendező volt a konzulensem, és rengeteget segített. A diplomamunkámban részletesen bemutatom az egész felkészülési folyamatomat attól a pillanattól kezdve, hogy rám osztották a szerepet addig a pillanatig, amikor elkezdődik a forgatás. Teljesen más a felkészülés, mint mondjuk a színházban a próbafolyamat alatt, és ugyan itt is, ott is van bemutató, de a színházra sosem lehet azt mondani, hogy készen van. Az folyamatosan alakul. A filmnél meg van egy pár hónapos, maximum féléves időszak, ami alatt felkészül egy színész, és mire sor kerül a forgatásra, már mindent tudnia kell a karakteréről, és birtokolnia kell a tulajdonságait mind külsőleg, mind belsőleg.

Jól gondolom, hogy önelemző típus vagy?

Igen, de ez szerintem a szakmámmal jár. Az osztályfőnökeim is elég kritikus alkatok, akik nagyon keményen megkövetelték tőlünk az önkritikát.

Volt már olyan alakításod, amikor teljes mértékben elégedett voltál a teljesítményeddel?

Inkább csak pillanatok akadnak, amikről azt gondolom, hogy jól sikerültek. Amikor el tudom engedni a belső kontrollt és nem figyelemből, ésszel, hanem belülről tudok játszani. Az mindig jó. A filmben például ilyen pillanat volt a Szavanna Báros jelenetben. Sok statiszta volt ott, nagyon meleg volt és fantasztikusak voltak a díszletek: az egész hely annyira természetes és valóságos volt, hogy nem azt éreztem, hogy egy díszletben vagyok, hanem azt, hogy tényleg ott vagyok.

Elmondod, hogy kicsoda Balogh Lüszi?

Nincs teljesen letisztázva a kora, de az biztos, hogy 18 éven aluli, mert állami gondozott. Az előéletéről nem sokat tudunk meg a filmből. Pont arról is szól a szakdolgozatom, hogy ilyen esetben mit tud csinálni egy színész. A sztori szerint állapotos lesz, de nem szeretné a babát. Először elvetetné, aztán adódik egy lehetőség, hogy egy pár intézi neki a dolgot: megszülhet feketén, aztán a pár felneveli a gyereket a sajátjaként. Lüszi végül belemegy, hogy megoldja okosban.

Ő egy ilyen jég hátán is megélő típus?

Igen. Ebben például hasonlítunk.

Amikor a forgatókönyvből nem sok derül ki a karaktered múltjáról, fordulhatsz a rendezőhöz, vagy rád bízzák, hogy kitaláld?

Viktor (Nagy Viktor Oszkár, a film rendezője – a szerző) szerette volna, hogy ezt a karaktert nagyon ismerjem. Korábban dokumentumfilmeket is forgatott, így fontos volt számára, hogy amikor a színész a kamera elé áll, az annyira valóságos legyen, hogy neki úgymond csak fel kelljen vennie. A forgatáson már nem akart azzal foglalkozni, hogy arról beszélgessen velem, honnan jött ez a lány. Nagyon sok segítséget kaptam tőle. Sokat beszélgettünk Lüsziről, biztatott arra, hogy kitaláljam a múltját: fogtam egy munkanaplót, és beleírogattam, amit kitaláltam. Fizikailag is elindított ezen az úton. A forgatókönyv fejlesztésekor Viktorék sokat beszélgettek a gyermekvédelemmel foglalkozó TEGYESZ-től Nagy Irénnel, és az általuk készített interjú nagyon jó kiindulási alap volt. Sokat beszélt az állami gondozásban felnőtt gyerekek életéről, ami egy nagyon kemény világ. Aztán személyesen is elmentünk több helyre, például egy csepeli leányanya otthonba, ahol 18 év alatti állami gondozott anyukák élnek a kisbabájukkal. Egy nyolcadik kerületi otthonba már egyedül mentem találkozni a lányokkal és a nevelőnőkkel.

Találtál olyan lányt, aki végül mintául szolgált Lüszihez?

Találkoztam olyan lánnyal, akiről azt gondoltam, hogy Lüszi múltja is az övéhez hasonló lehet, de nem volt egyetlen konkrét lány, akiről a karaktert mintáztam volna.

A casting során téged vagy Andrást választották ki először?

Ezt nem tudom, mert egyszerre mondták meg nekünk. A castingunk egy elég jó sztori. Harmadév elején éppen az első kőszínházi próbafolyamatomban vettem részt az Orlai Produkciós Irodával, a Férjek és feleségek című Woody Allen-darabon dolgoztunk. Abban Ötvös András a főszereplő. Épp azt próbáltam, amikor hívtak a filmes castingra. Elmentem, sokat improvizáltam, tök jó volt az egész. Pár héttel később, a Férjek és feleségek főpróbahetén Andrással tanakodtunk egy jelenet megoldásán, amikor közölte, hogy mindjárt jön, csak gyorsan elmegy egy meghallgatásra. Berohant az öltözőbe, felvett egy focidrukker sálat, meg valami idétlen sapkát és el is rohant. Az Ultra (a Becsúszó szerelem munkacíme volt – a szerző) castingjára, mint később kiderült. Egész nap fociindulókat énekelt, ebből rájöhettem volna, hogy mire készül. Egy fél óra múlva kimentem szünetre a lányokkal az épület elé és pont jött vissza Andris. Jól ment neki, ráborította az asztalt a rendezőre. Mondtam, hogy az egy erős kezdés, de kisülhet belőle valami jó. Ezután visszatértünk egy közös problémás jelenetünkre, amit éppen a színházban próbáltunk, és a padon kezdte el magyarázni, hogy szerinte mi történik itt a két ember között. Ott a színház előtt el is kezdtük gyakorolni, mert a darabban is éppen egy padon ülnek a szereplők. A jelenetet egy ember zavarta meg, Nagy Viktor Oszkár. A Campfilm iroda nagyon közel van a Belvárosihoz, szinte mellette, és a jövendőbeli rendezőnk éppen hazafelé tartott a casting végeztével a kisgyerekeivel a karján. Nagyon megörült nekünk, hogy mi ismerjük egymást és rögtön le is fotózott minket, ott a padon. Kérdezgetett még párat az előadásról, aztán hazament. Akkor este azt gondoltam, hogy mégis létezhet valami isteni gondviselés. Andrást és engem is visszahívtak. Több partnerrel is megnéztek minket a szöveges jelenetekben,

Eljött az újabb casting napja, ahova Andrással épp egyszerre érkeztünk. Teljesen beteg volt. Folyt az orra, fájt a torka, furcsa rekedtes hangja volt. Persze ő természetesen és lazán vette a dolgot. Az előző castingok alatt kiderült, hogy az erőszakosságot keresik a partnereimben. A rendező instrukciói szerint Gyulának itt keménynek kell lennie velem. Én persze teljesen veszettnek éreztem az ügyet a betegség miatt, és volt bennem egy halvány kétely azzal kapcsolatban is, hogy bár csodálatos színésznek gondolom őt, de mi van, ha nem tud agresszív lenni velem? Mindig olyan kedves, vicces és törődő. Attól féltem, hogy talán nincs benne annyi agresszivitás, mint amit ez a szerep megkíván. A saját dolgomat már tudtam, hiszen már ez a harmadik vagy negyedik casting helyzetem volt ezzel a jelenettel. Elkezdtük a felvételt, és arra a pontra érkeztünk, ahol Gyula képét direkt összetöri Lüszi. Erősen földhöz vágtam az üvegkeretet egyébként meglepően tehetségesen játszó prospektust, erre András jól megragadott a karomnál fogva, majd kérdés nélkül ellökött. El is estem. Nem lett semmi bajom, de azért éreztem, hogy Andrisban valódi düh volt. Nagyon meglepődtem. Amikor vége lett a jelenetnek, vigyorogva elkezdett hülyéskedni, és rögtön feloldotta a feszültséget. Tudtam, hogy ez a jelenet most sikerült a legjobban. Éreztem, hogy nagyon jól ment mindkettőnknek, mert benne voltunk és megtörtént a dolog. Pár héttel később felhívtak, hogy enyém a szerep. Én fogom játszani Lüszit és Andris fogja játszani Gyulát.

Gyula karaktere a filmben rasszista, mégis beleszeret az általad játszott roma lányba. Hiszel abban, hogy a szerelem meg tudja változtatni az előítéleteket?

Az angol címe a filmnek Bullhorn Lullaby, ami egyértelműen utal arra, hogy ez valahol egy mese. Tény, hogy teli van pozitív és szép gondolatokkal, és én szeretnék hinni benne, hogy ez tényleg így van.

De hiszel is?

Azt hiszem, a rasszizmus nehezen változik. Nehezen kopik ki egy emberből. Ez egy nagyon nehéz kérdés.

Szerinted egy ilyen film csak szórakoztatni tud, vagy a tanulsága pozitív üzenete is célba találhat?

Mind Andris, mind Thuróczy Szabi végtelenül vicces emberek, akik jól használják a humorukat színészként és magánemberként is, így nyilván a film fő célja is alapvetően a szórakoztatás. Azért is volt fontos a nagy világnézeti és hovatartozási ellentét a két főszereplő között, mert ez rengeteg helyzetkomikumra adott lehetőséget. A film feszültsége és humora is ezen az ellentéten alapul. Azt nem tudom megítélni, mennyire népnevelő, de szerintem nincs ilyen didaktikus szándéka, és talán pont ez a jó. Összetalálkozik Gyula futballszurkolói világa és Lüszi állami intézetes világa, és a két világ találkozásából születik meg a film. Lehetne persze ebből egy mély drámát is csinálni, de az már egy teljesen másik film lenne.

A film komikus mivoltát emeled ki, de a te karakteredben azért bőven ott van a tragédia is.

Kicsit olyan volt, mintha egy menekültfilmet játszanék. Bujkáltam, kimásztam, menekültem, kiugrottam, volt ott minden. Egy kicsit másik drive-on voltam, mint a többiek, de tudtam, hogy ebből születik meg az ellentét. Azért nekem is akadtak komikus jeleneteim, például a Tenki Rékával közös forgatási napokon rengeteget röhögtünk. Réka mellett nehéz volt röhögés nélkül kibírni, elképesztő volt, amit művelt. A terhestornás jelenetekben hatalmasakat imprózott. Amikor odajött hozzám azzal, hogy „akkor becsúsztatom ezt a nudlit”, azt nem lehetett röhögés nélkül kibírni. Rékával, Andrissal és Viktorral a forgatás előtt elmentünk egy terhestornára, ahol mindannyian rengeteget nevettünk.

Mesélted már, hogy a külsőd alapján gyakran osztják rád a nehéz sorsú lányok szerepeit. Nem érzed ezt skatulyának?

Arra gondolsz, hogy én leszek a magyar roma lány a filmekben?

Például. Gryllus Dorkának is sokáig volt egy ilyen skatulyája, hogy ő volt a kelet-európai prostituált a nyugat-európai filmekben.

A legszebb történeteik a prostituáltaknak és a nehéz sorsú nőknek vannak. Nyilván egy felső- vagy középosztálybeli nő eljátszásában is lehet kihívás, de úgy tűnik, az európai színjátszásban én mást jelentek. Ezzel én nem vagyok elégedetlen, amíg van munkám. Ez egy nagyon sokszínű skatulya, egymástól nagyon különböző sorsokat lehet így is bemutatni, és én örülök, ha van drámaiság és mélység a szerepeimben. Ugyanakkor mást is játszom a színházban, és nem érzem, hogy ez a skatulya határozná meg a munkáimat. Sokféle szerepet kapok, és az is a vágyam, hogy minél többféle karaktert játszhassak.

Ha valaki a Becsúszó szerelmen kívül is meg akar nézni valamiben, miben láthat legközelebb?

Most az osztályommal csinálunk egy nagyon izgalmas darabot Kárpáti Péterrel, ami a mi öt évünkről szól. Júniusban fogjuk bemutatni az osztályfőnököm, Pelsőczy Réka rendezését, a Budapest-Budapestet a Városmajorban. Augusztusban pedig szintén az Orlai Tibor Produkciós Iroda színeiben játszom Hernádi Judittal a Szerepeink című darabot Valló Péter rendezésében a Belvárosiban.

További izgalmas interjúk az nlc-n:

• Nádas György: “Már nem hiányzik a színpad”
• Böjte Csaba: “A Jóisten azt mondja, menjél, fiam, hozz gyorsan egy üveg pezsgőt!”
• “Akkor tudsz jól flörtölni, ha nem félsz a visszautasítástól” – A Nevers szívtipró sztárjaival beszélgettünk