nlc.hu
Szabadidő

Tudnivalók a szombati bringás felvonulásról

Szombaton bringások lepik el Budapestet: ezt kell tudnod

Egy hosszú kényszerszünet, a tavalyi események lemondása és a harmadik hullám alatti várakozás után szombaton újra megrendezi az I bike Budapest felvonulást a Magyar Kerékpárosklub – közölte a szervezet. Az eseményre már több mint 10000-en jeleztek vissza a Facebookon. Az I bike Budapest több száz önkéntes segítségével ügyelnek a forgalmi zavarok elkerülésére, de így is érdemes lesz elkerülni autóval a belvárost szombat délután.

Az I bike Budapest felvonuláson a főváros olyan pontjain tud végigtekerni gyerekektől idősekig bárki, ahol máskor nem vagy csak nagyon nehezen lehet kerékpározni. A felvonulást szervező Magyar Kerékpárosklubnál hisznek abban, hogy ahol jó bringázni, ott jó élni. Mint közölték,

olyan Budapestet szeretnénk, ahol mindenki biciklire tud ülni – most ezt egy napra azok is kipróbálhatják, akik máskor nem kerékpároznak.

I Bike Budapest

Fotó: Neményi Márton

A felvonulás rendőrség által biztosított, lezárt útvonalon halad végig, így családosan is könnyen részt lehet venni. Több külső kerületből, de még Szentendréről is a Kerékpárosklub által vezetett csapatokban lehet betekerni a Margit híd budai hídfőjétől induló menethez.

Forgalmi információkAz I bike Budapest bringás felvonulás 14 órakor indul a budai alsó rakpart Margit hídtól északra eső szakaszáról. A menetet a magyar kerékpározást több mint 10 éve támogató Hollandia nagykövete, René van Hell nyitja meg. A felvonulást záró bringaemelés várhatóan 17:00-kor lesz a Városligetben, így a 18 órás focimeccsről sem marad le senki. A kerékpáros felvonulás a budai alsó rakparton, a Műegyetem rakpart egy szakaszán, a Petőfi híd északi oldalán, a Közraktár utcán, a pesti alsó rakparton, a József Attila utcán, az Andrássy úton, a Bajza utcán és a Damjanich utcán éri el a Városligetet. A Petőfi hidat kivéve a felsorolt utakon a menet elhaladása alatt nem lehet majd autóval közlekedni.

I Bike Budapest

Fotó: Neményi Márton

A Petőfi híd Budára vezető forgalma a villamossínen haladhat majd, de a szervezők azt kérik, hogy aki teheti, a Könyves Kálmán körút – Rákóczi híd útvonalon menjen át Budára. A pesti alsó rakparton egész hétvégén kerékpáros-gyalogos korzó lesz, de a felvonulás elhaladása alatt csak a járdákon lehet majd gyalogolni.

A felvonuláson több mint 200 önkéntes rendező engedi át a gyalogosokat a zebrák többségén, és segít a rendőrségnek a keresztező villamos- és buszjáratok, autóforgalom átengedésében. Ezzel az I bike Budapest az egyetlen olyan nagyrendezvény, ami legkisebb forgalmi zavarra törekszik a városban, de szombat délután így is érdemes lesz autóval elkerülni Budapest belvárosát.

A június 26-i bringás felvonuláson – más demonstrációkhoz hasonlóan – nem kell védettségi igazolványt felmutatni, és a maszkviselés sem kötelező. A szervezők viszont tudatosan a lehető legtágasabb helyeken vezető útvonalat választottak, hogy mindenki biztonságban érezhesse magát.

I Bike Budapest

Fotó: Neményi Márton

Júniusban minden korábbinál nagyobb biciklis forgalmat mértek a fővárosi kerékpárutakon. A napokban – hiába van hátra egy hét a hónapból – a tavaly júniusi kerékpárforgalom túlszárnyalása is várható.A biciklis forgalom növekedésének egyik oka lehet, hogy sokan kerékpárral kerülik el az útlezárásokat, de a koronavírus és a kerékpáros mozgalom által elért fejlesztések is motiválóak lehetnek a korábban nem bringázóknak. A Magyar Kerékpárosklub reprezentatív felmérése szerint a magyarok többsége szívesebben kerékpározna a hétköznapokban is, ha azt több kerékpársáv és kerékpárút építésével segítenék.

További cikkek a témában

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top