Betámadták a fehér, heteró férfiakat: 30 éves a Thelma és Louise

Ma már azt mondják, feminista alapmű, pedig sosem akart az lenni, botrányt kavart, pedig csak egy egyszerű történetet mesél el, az utolsó három perc még mindig lúdbőrös, Brad Pitten pedig már akkor is látszott, hatalmas sztár lesz. Öt dolog, amit nem tudtál a világ egyik legjobb road movie-járól, a Thelma és Louise-ról. Vagy tudtál, csak képtelen vagy betelni vele.

Neményi Márton

2021. Július 04.

Majdnem el sem készült

Ma már furcsának tűnhet, hogy egy nagy költségvetésű, hollywoodi filmet egyetlen ember ír: mostanában kész bizottságok felelnek a kasszarobbantónak szánt mozik történetéért, azokat folyamatosa fókuszcsoportokon tesztelik, hogy a lehető legtöbb nézőt szólítsák meg és tartsák a székben. A Thelma és Louise márpedig igazi egyszerzős film: Callie Khouri személyes és nagy műgonndal megkomponált forgatókönyvét egymás után dobálták vissza a stúdiók. Nem érzik, hogy működhet egy film két nővel a főszerepben, akik ráadásul nem is leszbikusok, cserébe agresszívek; ennél jobban nem is lehetne elidegeníteni a nézőket, mondták. Végül egy kis cég, a Pathé vállalta a kockázatot, hogy elkészíti ezt a filmet, egy brit, de Hollywoodban edzett rendezővel, Ridley Scottal. Ő egyébként drága és bonyolult díszleteiről híres (Alien, Szárnyas fejvadász, stb.), ezekre viszont nem volt pénz, így díszletek helyett valódi helyszíneken, amikor csak lehetett, szabad téren, Kalifornia és Utah sivatagos részein forgattak, a táj maga volt a díszlet. Képzeletbeli úton játszódott, nem a híres 66-oson, a poros utak, a sivatag, az útszéli motelek és benzinkutak bárhol lehetnének, a konkrét helyszín mindegy is. Annyira, hogy a nagyon híres utolsó jelenetet a közhiedelemmel ellentétben nem is a Grand Canyonnál vették fel. Aztán persze, ahogy a korabeli bemutatóból is kiderül, az egészet megpróbálták vicces, vidám akcióvígjátékként reklámozni:

Akárhogy is, ennél, macsóbb, férfiasabb környezetet nem is választhattak volna a film hátteréül. Ez a vöröses, poros, kietlen táj addig John Wayne-é és Clint Eastwoodé volt, nem egy nőé, pláne nem egyszerre kettőé, pláne úgy, hogy ez a két nő nem ellenfél, hanem sors- és bajtárs, legjobb barát és a szó plátói értelmében vett szerelmespár volt. Ha már itt tartunk…

Akkor is botrányt kavart, ma sem értik

A két főhős 1991-ben mindennek ellentmondott, ami akkoriban (és nagyrészt ma is) a nők kötelessége volt: tisztálkodás, csendes, kedves viselkedés, alkalmazkodás. Amit ezek helyett láthatunk: alkalmi hónaljtörölgetés, csúnya beszéd, fegyverrel hadonászás és autóval száguldás, szóval csupa olyasmi, ami a férfiak kiváltsága volt, a filmvásznon pont úgy, mint azon kívül. Az egyiket megverik és majdnem megerőszakolják, a másik lelövi az elkövetőt, az egyik elhagyja a férjét, a másik menekülőutat szervez Mexikóba, az egyik összeomlik, amikor ellopják a pénzüket, a másik kirabol egy boltot. Csak pár nap telik el onnantól, hogy a két boldogtalan nő elindul vakációzni, addig, hogy a szakadék szélén ülnek az autóban, hátuk mögött a fél amerikai hadsereg. A kérdéses (egyszerre felemelő és tragikus) végkifejletig azonban leélnek egy kész kis életet, amelyben boldogabbak és szabadabbak, mint bármelyik tisztességes életmódot folytató, családot terelgető sorstársuk. Úgy is, hogy a nyikhaj Brad Pitt (rá mindjárt visszatérünk) kirabolja őket, a rendőrség pedig a nyomukban.

Forrás. IMDB

Ilyen durva sértést a férfiak felé Hollywood még nem látott, lett is belőle botrány.

„Fogalmam sem volt, hogy ennyire betámadjuk a fehér, heteroszexuális férfiak világát” – nyilatkozta Susan Sarandon a film harminc éves évfordulóján, a hivatalos vetítés után, amelyre Geena Davisszel érkezett. „Vérig sértődtek, azt mondták az erőszakot, az öngyilkosságot népszerűsítjük. Nekem ez fel sem tűnt, legfeljebb arra számítottam, szokatlan lesz, hogy egy film két nőről szól, akik simán csak barátok.” Geena Davis, Hollywood aktuális jó nője azonban nagyon sokat tanult a film fogadtatásából. „Olyan erős hatással volt a nőkre a film, amihez foghatót még nem láttam. Rájöttem, milyen kevésszer adatik meg, hogy mi, nők erőt meríthessünk egy film közben a női karakterekből. Onnantól kezdve mindig szem előtt tartottam, mit gondolnak majd rólam a nők egy-egy filmben és így válogattam a szerepeimet.”

Brad Pitt

Ha van Tökéletes Casting, akkor az a Thelma és Louise. Bár Jodie Foster, Goldie Hawn és Meryl Streep (!) is szóba került mint címszereplő, ma már nehéz elképzelni, hogy bárki mással így működne ez a film, mint ahogy Susan Sarandonnal és Geena Davisszel működött. Mai szemmel vicces a fiatal, főként biodíszletként, meztelen felsőtesttel feltűnő Brad Pitt, azaz JD, akinek tényleg nincs más szerepe, mint némi autókázás a két nővel, egy szexjelenet és egy később hasznosnak bizonyuló intenzív bolt- és bankrablótréning. Mi már tudjuk, hogy Pitt sztár lett, Sarandon és Davis viszont már 1991-ben is tudta, hogy az lesz. „A szereplőválogatáson olvastunk fel közösen, és arra gondoltam, azt a mindenit!” – mondta nemrég Geena Davis. Susan Sarandonnak is feltűnt, mennyire átlényegült a színész a mellékszerep kedvéért, teljes átéléssel játszott, pedig simán elvitte volna a hátán a jeleneteket a puszta külsejével, és már csak ez utóbbiért is megkapta volna a szerepet.

Egy ideig egyébként úgy tűnt, a szintén fiatal és szintén ismeretlen George Clooney játssza majd JD-t, de végül visszamondta a megkeresést. A most 60 éves színész később elmesélte, évekig képtelen volt megnézni a filmet, annyira dühös volt magára, hogy kihagyott egy ilyen lehetőséget.

Úgy feminista, hogy nem akar az lenni

Thelma és Louise a film egy pontján eldobálja a melltartót, a rúzst, az ékszereket. Egy másik pontján Thelma férje, aki addig csak csendes, alázatos háziasszonyként ismerte a nőt, videón nézi, hogy pisztollyal hadonászva, rendíthetetlen magabiztossággal kirabol egy boltot. Egy rendőr sírva fakad, amikor fegyvert fognak rá, egy kamionos csak káromkodni tud, az erőszaktevő pedig csak annyit mondj, „szopj le”, mert biztos benne, hogy az ártalmatlan külsejű Louise nem lövi le. (Lelövi.) A férfiak, akiket a filmben fegyverrel fenyeget ez a két nő, nem egyszerűen dühösek vagy tehetetlenek: az értetlenség látszik az arcukon, képtelenek felfogni, hogy történhetett ez meg. Könnyű lenne tehát elintézni az egészet annyival, hogy „feminista road movie”, meg is tették a kritikusok annak idején. Más kritikusok, meg, ahogy a feminista (vagy bármilyen nőkről szóló) filmek esetén lenni szokott, azt mondta, az egész fröcsög a férfigyűlölettől, minden pénisszel rendelkező szereplőt utolsó rohadékként állít be ugyanis, aki megérdemli a halált, vagy mondjuk azt, hogy felrobbantsák a kamionját. Sokat elmond, hogy harminc év után sem sikerült megállapodni arról, hogy a Thelma és Louise akkor most micsoda: feminista kiáltvány, vagy öncélú, férfiellenes propagandafilm?

Szelfi 1991-ben (forrás. IMDB)

Az igazság természetesen az, hogy egyik sem. Először is: a férfiak nem mind rohadékok, Louise pasija, a mindig zseniális (és a szokásos visszafogott mimikával játszó) Michael Madsen például csak jót akar, a nők sorsáért őszintén aggódó, őket egyedüliként megértő nyomozó (Harvey Keitel) is pozitív szereplő, igaz, Thelmán és Louise-on egyikük sem képes segíteni. Még a céltalanul lődörgő, pitiáner bűnöző boytoy (Brad Pitt) is jó arc a maga módján; ő sem azért lopja el a pénzüket, mert kihasználja, hogy két „gyámoltalan” nővel van dolga, hanem azért, mert soha semmi mást nem csinált egész életében. (Különben is, ő tanítja meg Thelmát tisztességesen boltot rabolni.)

Arról nem is beszélve, hogy drámai fordulatok, erőszak, gyilkosság ide vagy oda, a Thelma és Louise igenis vicces film: ironikus, szarkasztikus, és egy pillanatra sem veszi túl komolyan magát. Finoman és elegánsan ilyen, nem úgy, mint Oliver Stone hasonló kérdéseket pedzegető, de elfuserált, túltolt és hatásvadász tanmeséje, a Született gyilkosok pár évvel később.

A megoldás tehát:

A Thelma és Louise úgy feminista, hogy nem akar az lenni, és legfeljebb annyira férfigyűlölő, amennyire a férfi nézők félnek az erős, önálló női szereplőktől.

A Thelma és Louise egyetlen tragikus pontja nem is a filmben, hanem a való életben keresendő. Amikor Thelmát megverik és megerőszakolják, Louise pedig lelövi a férfit, az áldozat első gondolata, hogy irány a rendőrség. Louise kezében még füstölög a pisztoly, de már racionális: azt mondja, azt nem tehetik, hiszen nemrég még egy csomóan nézték, ahogy önfeledten táncol az elkövetővel, az erőszakot viszont senki sem látta, így nem is hisznek majd neki, a világ egyszerűen így működik. Azóta eltelt harminc év, és a világ még mindig így működik.