A Tobi színei egy szabolcsi faluban lánytestbe született fiú, Tobi identitáskereső útját mutatja be a kamaszkortól és a coming outtól a fiatal felnőtté válásig és a Budapestre költözésig, a középpontban Tobival és édesanyjával, a hatalmas szívű Évával.
Amikor a filmet évekkel ezelőtt elkezdted forgatni, gondolom, eszedbe sem jutott, hogy a bemutatóra már egy olyan országban kerül sor, ahol azt rendőri biztosítás mellett kell megtartani…
Nyilván nem. A premier időzítése már hónapokkal azelőtt megvolt, hogy megszavazták volna ezt az őrült törvényt. Lehet, hogy durván hangzik a rendőri biztosítás, közben mégsem érzem annyira fenyegetőnek a helyzetet. Nem számítok semmilyen atrocitásra. Le fog menni a film, remélhetőleg mindenki jól érzi majd magát, és nem történik semmi extra.
Bakony Alexa rendező (Fotó: Székely Róbert)
A közösségi médiában a premier előtt érzékelsz ellenszenvet a film iránt? Sok a támadó komment?
Sokkal több pozitív reakció érkezett. Persze láttam néhány olyan kommentet, hogy miért kell erről filmet csinálni, de ennyi erővel miért kellene bármiről filmet csinálni. Ezeket én nem veszem magamra egyáltalán. A filmet elsősorban azért csináltam, hogy az olyan emberek, akik erről nem sokat tudnak, lássák, mégis milyen ez a világ. Ezért is fontos benne a családi szál, mert a történet személyessége jó kapaszkodó ahhoz, hogy a téma átélhető és érthető legyen. Számomra a Tobi színei elsősorban egy családi történet, és csak másodsorban LMBTQ film. Nagyon remélem, hogy sok olyan ember meg fogja nézni, akinek még nincs kialakult véleménye, egyszerűen csak kíváncsi.
Az már kezdetektől a koncepció része volt, hogy a Tobiékat körülvevő társadalmi közeg csak ennyire érintőlegesen lesz része a filmnek? A Pride-on látott ellentüntetőket leszámítva nem sokat láthatunk abból, milyen gyűlölködés és frusztráció van a magyar társadalomban.
Azt éreztem, hogy már több olyan filmet láthattunk, amiben a politikai rész nagyon erős volt. Nem éreztem azt, hogy nekem állásfoglalást kellene készítenem. Úgy gondoltam, hogy ennek a pár embernek a személyes drámája van olyan nagy, hogy ebbe már nem fér bele a politika. Nem akartam az aktuálpolitikába belegyalogolni, mert azt szeretném, ha ez a film túlélné az aktuális politikai szélirányokat, és évekkel később is élvezhető, érthető és aktuális maradna. Olyan egyetemes dolgokról szól, ami felette áll a pillanatnyi társadalmi helyzetnek.
A Tobi színei forgatása (jobbra Bakony Alexa rendező)
Tobi története első ránézésre egyáltalán nem mondható tipikus magyar LMBTQ történetnek, mivel ő mindig rengeteg szeretetet és támogatást kapott. Jól gondolom, hogy eleve olyan alanyt kerestél, akinek a története nem lesz tipikus?
Sajnos nem mondhatjuk azt, hogy Tobi története tipikus lenne. Példaértékű, hogy Tobi szülei ennyire támogató módon állnak a gyerekükhöz, de én azt akartam megmutatni, hogy ettől ez a folyamat még ugyanúgy piszok nehéz. Amennyiben a szülők nagyon támogatók és szívvel-lélekkel segítik a gyereküket, attól még a nemi identitás megtalálása és felvállalása egy LMBTQ fiatalnak még mindig nehéz marad. Azt hiszem ez az a téma, amit másik magyar filmben még nem láthattunk korábban. Szerettem volna az LMBTQ témában egy új narratívát megmutatni, hogy ne egy újabb olyan történetet lássunk, amiben a család kitagadja a gyereket, ő pedig harcolni kezd a figyelmükért, az elfogadásukért és a szeretetükért. Ez persze borzalmas és sajnos rengeteg LMBTQ fiatallal megtörténik, de azt éreztem, hogy ezt a történetet sokszor láthattuk már.
Az új narratíva onnan jött, hogy rátaláltál a Tuza családra, vagy eleve ehhez a narratívához kerestél egy megfelelő családot?
Az érdeklődésem onnan indult, hogy egy barátomról kiderült, hogy transznemű. Vele kezdtem el először forgatni, mert nagyon érdekelt, milyen folyamatok zajlanak le benne. Még épp csak a munkálatok elején tartottunk, amikor ő meggondolta magát, és nem akarta, hogy tovább forgassunk. Ettől még a téma befészkelte magát a fejembe és továbbra is foglalkoztatott. Azt mindenképp szerettem volna, hogy ne szokványos történetet meséljek el. Örülök, hogy így alakult és a barátomon keresztül rátaláltam Tobiékra. Sokat segített, hogy nagyon közel laknak a nagyszüleim falujához, mert így rögtön volt köztünk egy olyan kapcsolódási pont, ami elősegítette a bizalom kiépítését. Értettem a közeget, azt éreztem, hogy otthonos terepen vagyok. Ez a filmkészítés nemcsak arról szólt, hogy jövök a kis stábommal és felveszem őket, hanem részükről is erőfeszítést kívánt. Persze kellemes volt, és jól éreztük magunkat közben, de ez mégis olyasfajta kitárulkozás, amit nem könnyű felvállalni. Fontos volt, hogy kiérdemeljem a bizalmukat, mert nincs annál lényegesebb, hogy egy dokumentumfilm szereplője akarja ezt az egészet. Nem elég, ha csak a rendező akarja a filmet. Még SZFE-s diákként, az iskolai feladatok során próbálkoztam olyan szereplőkkel, akik nem nagyon akartak kötélnek állni, és az egyszerűen rémes volt. Olyankor képtelenség igazán mélyre menni. Tobiékban már a kezdetektől volt egy nagy nyitottság felém. Ők ezt akarták, megbíztak bennem és közel engedtek magukhoz. Ha ők nem állnak bele ennyire a filmbe, akkor nem tudtam volna így megcsinálni.
A Tuza család (Fotó: Székely Róbert)
Több mint négy évet forgattál a Tuza családdal. A kezdetektől ilyen hosszú forgatásra készültél?
Fogalmam sem volt, hogy ez ilyen hosszú lesz, de vannak dolgok, amiket egyszerűen meg kell várni. Nem lehet erőltetni és nem lehet siettetni.
Hány éves volt Tobi, amikor beléptél az életébe?
Tizenhat volt, amikor elkezdtük, és húsz, amikor befejeztük.
Hogy döntötted el, mikor lesz a belépési és mikor a kilépési pont?
A belépési pont adta magát, hiszen attól függött, mikor ismertem meg őket. Tobi coming outja akkor még nem volt annyira régen.
Gondolom, sajnáltad, hogy arról lemaradtál.
Persze, közben meg tudtam, hogy egyszerűen nem lehettem ott. Ha nincs coming out, akkor én sem hallok Tobiról, vagyis nem kezdhetek el vele forgatni. Ettől függetlenül bennem is ott volt a gondolat, hogy de jó lett volna, ha az a pillanat benne van a filmben. Így is a lehető leghamarabb léptem be a történetbe. A kilépési pont pedig az volt, amikor Tobi felköltözött Budapestre, elvált a szüleitől és elkezdett kialakulni az önálló élete.
Tobi szűk családja befogadó volt és megnyílt előtted, de mi volt a helyzet a tágabb családdal, a barátokkal és a rokonokkal?
A rokonsággal nem nagyon forgattunk, mert tudtuk, hogy nem lennének elég nyitottak hozzá. Ha valaki nem akart valamit, azt nem erőltettük. Abba az irányba mentünk, ahol szívesen láttak minket. Tobi barátai például örömmel fogadtak, velük több jelenet is szerepel a filmben. A család pedig tényleg nagyon nyitott volt, valósággal beemeltek maguk közé, ami azért is volt rendkívüli, mert nem egyedül jártam hozzájuk, hanem mindig velem volt egy operatőr és egy hangmérnök is. Mindig ugyanaz a két srác, Táborosi András és Bohács Tamás, akik nagyon sokat hozzátettek ahhoz, hogy az egész film ennyire intim hangvételű legyen.
Tobi (Fotó: Székely Róbert)
Gondolom, ez a négy és fél éves forgatás nem úgy történt, hogy minden héten náluk töltöttél három napot. Szóltak, amikor valamilyen nagyobb esemény volt kilátásban?
Háromórányi utazásra laknak Budapesttől, ezért jól meg kellett gondolni, mikor megyünk le. Átlagosan havi 3-4 napot töltöttünk nálunk, ezt azonban jellemzően egyhuzamban. Folyamatosan kapcsolatban voltunk. Tudtam, ha Tobinak vagy Évának lesz valamilyen programja, netán lesz valami, ami mind a kettejüket érdekli, esetleg felmerült egy olyan téma, amiről szeretnének egymással egy nagyobbat beszélgetni. Persze a helyszínen is sok minden alakult, nagyon sok spontán dolog van a filmben. Én csak megteremtettem a helyzeteket, hogy beszélhessenek egymással, a többi már rajtuk múlott. Az volt a fontos, hogy merjenek előttünk önmaguk lenni.
Hogy fogadtad, ha megtudtad, hogy lemaradtál egy fontos eseményről?
El kellett fogadni, hogy nem költözhetek be 0-24-ben a házukba. Természetes, hogy nem lehetek mindig ott. Volt olyan, amit sajnáltam, de tudatosítanom kellett magamban, hogy ez ilyen. Biztos sok olyan dolog történt, amiről én nem is tudok, és lehet, ha tudnám, akkor ez egy más film lett volna, de nincs értelme ezen morfondíroznom. El kell engedni.
Engem érdekelt volna, hogy a falujukban mit gondolnak róluk és hogyan állnak hozzájuk, de ebből sajnos nem sokat láthatunk a filmben.
Nem volt óriási elfogadás, de nem volt nagy gyűlölködés sem. A közvetlen szomszédok biztosan tudtak Tobi coming outjáról, azt viszont nem tudom, hogy mindenki tisztában volt-e vele. Nem volt a falusiak hozzáállásában semmi rendkívüli, és emiatt nem éreztem, hogy helye lenne a filmben.
Voltak olyan várható történések, amikről semmiképp nem akartál lemaradni?
Tobi coming outjának több lépcsője volt (Tobi sokáig keresi a filmben az identitását, és bár eleinte transzneműként azonosítja önmagát, később ráeszmél, hogy a nem bináris „kategória” jobban illik rá – a szerző), ezeknél például nagyon szerettem volna ott lenni, ahogy a szülőktől való elválás is egy nagy mérföldkő volt, amit mindenképp meg akartunk örökíteni. Tobi édesanyja, Éva sokkal kitárulkozóbb volt az érzéseivel kapcsolatban, így azt is fontosnak találtam, hogy amikor Tobi lesz kitárulkozóbb, akkor ott legyünk a kamerával.
A film végi érzelmi csúcspont felvételénél magad is érezted, hogy megvan a filmed csúcspontja, vagy csak a vágás során eszméltél rá?
Ott már tudtam, hogy ez lesz a film vége. Annyira érezni lehetett. Rudas Mariann vágóval nagyon jól ismertük az anyagot, folyamatosan dolgoztunk rajta, így tudtuk, hogy ha történt valami izgalmas, azt a film melyik pontján tudjuk majd felhasználni.
Tobi többszörös coming outjára számítottál? Benne volt a levegőben?
Egy idő után igen. Nagyon jó volt, hogy Tobi megbízott annyira bennünk, hogy erre felkészített, jelezte ezt nekünk, és nem úgy jött, mint derült égből a villámcsapás. Azért örülök annak, hogy ez így alakult, mert így sokkal izgalmasabb lett a film. Ha azt látjuk, hogy itt van ez a kamasz, aki most ilyen identitású és kész, az egy nagyon egyszerű szituáció lett volna. Tök jó, hogy inkább azt mutathatjuk meg, hogy az identitáskeresés mennyire összetett és törékeny folyamat. Ez nem úgy működik, hogy felébredsz, és már tudod is, hogy ki vagy, hanem meg kell magadat érteni, időt kell rá hagyni. A felnőtté válás alapból egy nagyon zűrös folyamat, akkor meg pláne az, ha egy LMBTQ fiatal megy át rajta.
És hiányoznak a külső támpontok is. Ráadásul most azt is megtiltják, hogy az iskolában erről beszélgetni lehessen.
A végén mindenkinek magának kell megoldani a problémáit, de azért nagy segítség, ha közben vannak olyanok, akikkel beszélgetni tud erről. Nagyon nehéz kapaszkodók nélkül. Ezeknek az embereknek türelemre és megértésre van szüksége, nem pedig inzultálásra.
A Tobi színei forgatása
Tobi szülei egészen lenyűgöző figurák. Szerinted hibáztak valahol szülőként?
Példaértékű, ahogy ezt a helyzetet ők ketten kezelték. Biztosan mindenki hibázik valahol, még ők is, de szerintem az ő hibáik igencsak eltörpülnek más szülők hibáihoz képest. Nemcsak abban csodálatosak, ahogyan Tobit kezelik, hanem abban is, ahogyan a házasságukat menedzselik. Nekem ők egy csodálatos példa arra, hogyan lehet harminc évig működtetni egy kapcsolatot, és hogyan lehet egymást segítve problémákat megoldani.
A filmben nem láthatjuk őket veszekedni. Te azért voltál szemtanúja ilyen pillanatnak?
Nem. Ők tényleg ilyenek.
Tobi barátaival nehéz volt elfogadtatnod magad?
Találkoztam velük kamerán kívül is, és szerintem sokat segített, hogy azért nem vagyok olyan sokkal idősebb náluk. Tobinál is csak nyolc évvel. Azt éreztem, hogy elfogadtak. Persze ehhez adni kellett magamból is, mert az úgy nem működik, hogy odamegyek, és külső szemlélőként felveszem őket a kamerával. Én is próbálok önmagam lenni, mert ha ők is megtisztelnek azzal, hogy magukat adják a kamera előtt, akkor az a legkevesebb, hogy ezt én is megtegyem velük szemben. Nem fair dolog felvenni valaki életét úgy, hogy te közben semmit nem adsz magadból. Nekem szerencsére sosem jelentett gondot személyes dolgokról mesélni, ők pedig érdeklődők voltak.
A filmed finanszírozása könnyen összeállt?
A film a fiatal filmeseket támogató Inkubátor programban kapott először támogatást. Ez nagyon fontos volt ahhoz, hogy ilyen hosszan forgathassunk és így nézzen ki a film, ahogyan most kinéz. A befejezésre pedig a Sundance Institute-tól kaptunk pénzt, amit nem volt könnyű megszerezni. Nagyon durva dokumentációt kértek, mindent megvizsgáltak.
A Tobi színei a mozikban mutatkozik be. Fontos volt számodra a mozipremier, vagy el tudtad volna képzelni a premiert valamelyik streamingszolgáltató felületén is?
Fontos volt a mozi. Azt éreztem, hogy ahogyan felvettük, az megállja a helyét a nagyvásznon is. Az volt a cél, hogy legyen fesztiválokon, aztán mozipremier. Utána persze legyen ott a streamingszolgáltatók kínálatában is, de szerettem volna, ha előtte bejárja ezt az utat.
A film már megfordult néhány külföldi fesztiválon. Milyen volt a fogadtatás?
Nagyon jó. Sokan mondták, hogy már annyi LMBTQ témájú filmet láttak, és ez végre valami más. Azt látom, hogy a közönséget érdekli, rengeteget kérdeztek a vetítések után.
A stúdióban. Hátul Bakony Alexa, a film rendezője
Pont akkor járod magyarként egy LMBTQ filmmel a fesztiválokat, amikor megszavaztak nálunk egy ilyen szégyenteljes, emberi jogokat korlátozó törvényt. Ezzel kapcsolatban szoktál kapni kérdéseket?
Persze, kaptam. Érdekli az embereket, mi a helyzet nálunk, valamint az is, Tobiék mennyire számítanak kivételes családnak, vagy nálunk minden család ilyen, és csak a politika próbál ebből konfliktusokat generálni. Mindig elmondom, amit tudok, és hozzáteszem azt is, hogy én nem politikai, hanem személyes filmet akartam csinálni, mert engem a személyes történetek érdekelnek. Tök jó, hogy a film után, ha valaki Magyarországról hall, nem rögtön a fejét kapdossa, hogy itt mindenki utálja a melegeket. A filmből láthatják, hogy sokan nálunk is elfogadó és támogató módon állnak a kérdéshez. Élnek itt tök jó fej emberek. A húszévesek generációjában már nincs jelen az LMBTQ emberekkel szembeni gyűlölködés. Nagyon bízom Tobi generációjában. Amennyire én tudom, neki az iskolában semmilyen problémája nem volt ebből, pedig nem egy budai elit gimnáziumba járt, hanem egy kisváros gimijébe. Persze Tobi is átélt kellemetlen atrocitásokat, de nem az iskolában, és csak elenyésző mértékben. Nem az volt a legfőbb élménye, hogy gyűlölnék őt.
Ez a téma miért nincs jelen a filmben?
Mert nem került szóba. Én meg nem akartam, hogy legyenek a filmben interjúk. Csak azt vettem fel, amiről ők egymás között beszélgettek. Nem szerettem volna, hogy elmondják a kamerába, hogyan érzik magukat, inkább meg akartam mutatni ezt. Így egy sokkal igazibb film született.
A filmed végét a koronavírus-járvány kitörése előtt vetted fel. El tudod mondani, mi történt azóta Tobival és a szüleivel?
Szerencsére mindannyian jól vannak. Éva és Zoltán a második fiatalkorukat élik. Kiélvezik, hogy az utolsó gyerek is kirepült otthonról. Tobi is boldog, Budapesten él és jó munkahelye van.
A Tobi színei már látható a magyar mozik műsorán.
