A bullshit tudománya: könnyebb átverni, akit nem érdekel az igazság

„Nem áll sem az igaz, sem a hamis oldalán. Az őszinte és a hazug emberrel ellentétben neki a tények nem számítanak, csak annyiban, amennyiben az ő érdekeit szolgálják. Nem érdekli, hogy az általa mondottak helyesen írják-e le a valóságot” – idézi az a nemrég az Evolutionary Psychology című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány Harry Gordon Frankfurt amerikai filozófust, akinek 2005-ben jelent meg az On Bullshit című könyve. Maguk a szerzők pedig – az előbbiekkel kicsit összecsengve – így írják le, hogy mi is a bullshiting: az a fajta kommunikáció, melynek célja, hogy meggyőző és hatásos legyen anélkül, hogy tekintettel lenne az igazságra. Hozzáteszik, ez mindenhol jelen van, és erre állításuk szerint elég jó okunk van. 

Aki okos, jól terel?

A kutatók összesen 1017 résztvevőt vontak be a vizsgálatba, és röviden összefoglalva arra jutottak, hogy azok az emberek, akik könnyebben elő tudnak rukkolni különböző magyarázatokkal, általában intelligensebbek, mint azok, akiknek nehéz meggyőző baromságokat gyártaniuk, de

a gyakorlott bullshiterek nem feltétlenül gyakori bullshiterek.

De hogy sikerült ezt kideríteniük? A résztvevőknek tíz fogalmat mutattak, és arra kérték őket, hogy egy ötfokozatú skálán értékeljék mennyire ismerik azokat, a trükk pedig az volt, hogy ezen fogalmak közül hat valós volt, négy pedig kitalált. Azokról, akik azt állították, hogy ismerik a nem létező fogalmakat, feltételezték, hogy nagyobb hajlandóságot mutattak arra, hogy süketeljenek. Hogy kiderüljön, mennyire is jók ebben, a csapat egy részét arra kérték, hogy a lehető legmeggyőzőbb és legmegfelelőbb magyarázatot adják a fenti fogalmak mindegyikére, és nem kell azzal foglalkozniuk, hogy igazak vagy hamisak, a lényeg,  hogy legyenek kreatívak és meggyőzőek. Ezután a többieket felkérték, hogy ötfokozatú skála segítségével értékelje, mennyire tűnnek pontosnak vagy kielégítőnek ezek a válaszok, illetve határozzák meg az előbbi csoportba tartozó résztvevők intelligenciáját. A kutatók nem bíztak semmit sem a véletlenre, további vizsgálatokat is elvégeztek, és a legtöbb résztvevő  jól szerepelt a szókincs-vizsgálaton is, illetve absztrakt gondolkodást és a nem verbális folyékony intelligenciát, valamint az elemző és problémamegoldó képességet mérő teszteken is. 

De mi a haszna a bullshitnek? Először is fontos leszögezni – és erre maguk a kutatók is figyelmeztetnek – egyelőre ne vegyük készpénznek azt, hogy van ok-okozati összefüggés az intelligencia és a bullshitelési képességek között. A feltételezéseik szerint a bullshit alapvetően azt szolgálja, hogy viszonylag komolyabb erőfeszítések nélkül szerezzünk presztízst, státuszt vagy javakat olyan területeken, ahol másik véleménye, szubjektív értékelése határozza meg a sikert, vegyük például a képzőművészetet, a politikát, a nyilvános beszédet és így tovább. Maga a tanulmány egyik szerzője, Mane Kara-Yakoubian is a képzőművészeten keresztül mélyült el jobban a témában, tapasztalatai szerint ugyanis az emberek többsége nem tud különbséget tenni az álintellektuális bullshit és az úgynevezett artspeak között, vagyis például művészettudósok és az alkotók által a művészet megvitatására használt nyelvezet között. Hozzátette, azért is volt mulatságos szembesülni ezzel, mert minél többet bullshitelt a művészettörténeti óráira írt esszéiben, annál jobb jegyeket kapott. És valljuk be, nyilván az iskolai évekből mindenki tud mondani legalább egy olyan diáktársat, aki mintha soha nem figyelt volna órán és állítása szerint nem is tanult, de mindig jó jegyeket kapott. Vajon ez is alátámasztja, hogy az intelligencia és a bullshit kéz a kézben jár?

A bullshit ötven árnyalata

Ahány ember, annyi bullshit, mondhatnánk, a szótárakat felütve nyilván megkapjuk a magyar megfelelőit ennek a kifejezésnek és ahogyan magyarul a baromság szó, angolul a bullshit sem jelenti feltétlenül azt, hogy az igaz és a hamis tengelyén helyezzük el a másik mondanivalóját. Lehet, hogy egyszerűen csak arról van szó, hogy nem tetszik, amit a másik mondott, és érvként ennyire futotta. A bullshit szót persze rá lehet húzni az olyan munkákra, munkakörökre, amikről úgy gondoljuk, hogy nincs értelmük, feleslegesek, és persze előfordul, hogy azért dobjuk hozzá valakihez ezt a kifejezést, mert nem mozgunk otthonosan az ő világukban.

„Alapvetően nem gondolom magam különösebben jó kommunikátornak, sokszor nem tudom a gondolataimat úgy és azzal a választékossággal kifejezni, mint szeretném. Mégis megkaptam már viccből, hogy jól bullshitelek, amin egy picit megsértődtem. Kreatív iparban dolgozóként sokféle terület szakemberével kommunikálok, ami eltérő nyelvezetet kíván meg. Ha artspeaket használok például programozókkal, nagyon hamar megkapom kritikaként, hogy »oké-oké, hagyjuk a bullshitet!«. Ha ismerjük egy-egy terület nyelvezetét, ha tudjuk, milyen információkat kell átadnunk, kevésbé fogják azt gondolni, hogy »bullshitelünk«” – mesélt nekünk tapasztalatairól Petra, aki dizájnerként dolgozik. 

Tegyük hozzá – akár tetszik, akár nem – a munka világában azért néha jól tud jönni, ha valakinek megy a süketelés. „Mindenki kaphat egy állásinterjún olyan kérdést, amire nem tud válaszolni. Ha hatékony bullshitter vagy, az segíthet abban, hogy bejuss az ajtón” – nyilatkozta a téma egyik szakértője, John Petrocelli, aki könyvet is írt arról, hogyan lehet felismerni a mellébeszélést, és aki nyilatkozataival több ponton is megerősítette azt, amit Mane Kara-Yakoubianék is említettek, például, hogy azért létezik a bullshit jelensége, mert társas lények vagyunk, szeretnénk másokhoz kapcsolódni, szeretnénk beilleszkedni, szeretnénk, ha elfogadnának, és igen, mindenki szokott mellébeszélni, ha úgy érzi ez segít neki ebben. És – akárcsak Harry Gordon Frankfurt – ő is úgy gondolja, hogy

a bullshit önmagában nem hazugság

, mert aki hazudik, aktívan próbálja elfedni a valóságot, nem igazán törődik azzal, hogy amit mond, igaz vagy sem, inkább az a fontos számára, hogy úgy tűnjön, tudja, hogy miről beszél. 

Rossz hír azoknak, akik sokat alkalmazzák ezt a módszert, hogy egyes kutatások szerint, aki sokat beszél mellé, nagyobb valószínűséggel dől be a meggyőzőnek tűnő a hatásosnak tűnő félinformációknak. Erre a következtetésre jutottak például Waterloo Egyetem kutatói. Ők egyébként a mellébeszélés két fajtáját különítik el: van a meggyőző bullshit, amikor az illető azért szépít, túloz, hogy lenyűgözze, meggyőzze a másik felet, hogy könnyebben belesimuljon a társaságba, és van a kitérő bullshit, amikor a teljes őszinteségnek negatív következményei lennének rá nézve, ezért az lényegtelen információkkal, kitérő válaszokkal próbálja kivédeni a kínos helyzetet. Megfigyeléseik szerint egyébként azok, akik inkább a kitérő mellébeszélést használják, sokkal jobban különbséget tudtak tenni, hogy mi az, ami igaznak, hihetőnek, pontosnak hangzik, és mi az, ami valójában is az. „Azt hinnénk, hogy aki sokat beszél mellé, aki kiszínez dolgokat, azt nem lehet átverni, de kutatásunk azt sugallja, hogy ez valójában nem így van” – nyilatkozta Shane Littrell, a tanulmány vezető szerzője. 

via GIPHY

A Waterloo Egyetem egy másik, szintén a bullshittel foglalkozó kutatásának szerzője, Gord Pennycook szerint két tényező van, ami valakit fogékonyabbá tesz arra, hogy elhiggye a porhintést, vannak, akik eleve nagyon nyitottak, nem viszonyulnak annyira szkeptikusan a világhoz, hasonló a hiszékenységhez, de nem teljesen ugyanaz. A másik ok szerinte, hogy van az agyunknak egy része, az elülső cinguláris kéreg, ami jelez, ha valami nem stimmel egy problémával kapcsolatban, de ha bullshitről van szó, lehet, hogy ez nem mindig működik, és lehet, hogy nem is mindenkinél működik, de akikre jellemzőbb az analitikus, vagyis elemző gondolkodás, azok valószínűleg fellélegezhetnek, szemben azokkal. Ő egyébként a következőket tanácsolja azoknak, akik jobbak akarnak lenni a bullshitelésben: „Egy jó módszer erre az, ha sok divatos szót használunk és homályosan fogalmazunk. Ha valami konkrét dolgot mondasz, akkor az embereknek, akik egyetértenek veled, azoknak tetszeni fog, akiknek pedig nem, azoknak nem fog tetszeni. De ha ködösítesz, akkor az emberek úgy értelmezhetik a szavaid, ahogyan nekik tetszik, olyan jelentést társítanak hozzá, amit akarnak, és így mindenki elégedett lesz.

Vannak kutatások, amik azt is vizsgálták, mennyire függ a mellébeszélés a rendelkezésünkre álló információk mennyiségétől, illetve attól, hogy milyen következményei lehetnek a lebukásnak. A korábban már említett John Petrocelli és csapata szerint az emberek leginkább akkor bullshitelnek – és ebben nem lesz semmi meglepő –, ha valamiről – függetlenül attól, hogy mennyire voltak járatosak az adott témában, el kellett mondani a véleményüket, illetve akkor, ha nem kellett számolniuk azzal, hogy valaki felelősségre fogja őket vonni. Utóbbi alapján egyébként azt tanácsolja azoknak, akik szeretnének véget vetni a mellébeszélésnek, hogy jelezzük az embereknek, ha „rajtakaptuk” őket, legyen szó akár az oltások hatásairól, egy politikai eszmefuttatásról vagy mondjuk a siker receptjéről. „Az általános tapasztalat azt sugallja, hogy pontot lehet tenni a beszélgetés végére, ha megkérjük a baromságokat beszélőket, hogy gondolják át, mivel tudják alátámasztani állításaikat” – nyilatkozta, és ez nem hangzik rosszul, de hozzátette, sajnos további kutatásokra van szükség, mert ettől érdemleges diskurzus még nem alakul ki,  az igazságnak, a megalapozott tényeknek nagyobb szerepet kell majd valahogy kapnia a mindennapjainkban. 

Kinek hihetünk? 

„A probléma nem új keletű. Bullshit mindig is létezett, de a technológia robbanásszerű fejlődése miatt megnőtt az információ és ezáltal a bullshit mennyisége is, és nagyobb erőfeszítést igényel ezek megszűrése” – nyilatkozta a Washington Postnak Carrie Diaz Eaton, a Bates Főiskola számítástudománnyal foglalkozó oktatója. 

Az álhírek, féligazságok, áltudományok, az összeesküvés elméletek a mindennapjaink részei lettek, a koronavírus-járvány pedig ráerősített erre a jelenségre, és sokak számára úgy tűnhet, hogy a tudományokban sem lehet megbízni, ami egy nagyon veszélyes útra vezet, nagyon sok mindent köszönhetünk a tudománynak, és ez a jövőben sem lesz másként.

Tény, a kutatók sem tévedhetetlenek, ők is emberek, de azért van lehetőség „minőségellenőrzésre”, ezt szolgálja például a megismételhetőség. És persze születtek lehangoló eredmények, 2015-ben a Science magazinban jelent meg egy nagyobb elemzés három vezető folyóirat több mint 100 pszichológiai témájú tanulmányáról, és a készítői azt találták, hogy az eredeti feltételek megteremtése mellett csupán 39 százalékban sikerült az eredeti eredményt kapniuk újra. Csavar a történetben: később született egy tanulmány arról, hogy az ellenőrzést végző csapat konklúziója sem biztos, hogy helyes. Mindez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a kutatók szándékosan akarták megtéveszteni az embereket, lehet, hogy a kutatási módszerrel volt a baj, mondjuk nem volt megfelelő a minta mérete.

Felmerülhet a kérdés, hogy mi lenne, ha gépekre, pontosabban mesterséges intelligenciára bíznánk a tudományos eredmények ellenőrzését. Ugyan az MI is lehet elfogult, de a Vox szerint az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumának kutatásokért felelős részlege (DARPA) el kezdett dolgozni egy olyan programon, ami segítene megjósolni, hogy egy tanulmánynak, kutatásnak megbízhatóak az eredményei vagy éppen bullshit az egész. Persze az is hasznos lehet, ha embereknek segítünk fejleszteni a bullshitdetektorukat.

Erre vállalkozott például a Washington Egyetem két munkatársa,  Carl Bergstrom biológus és Jevin West adattudós, Calling Bullshit című kurzusuk arra szolgál, hogy a hallgatók megtanulják, hogyan ismerhetik fel, azonosíthatják a félretájékoztatást, különösen az adatok és számok mögé bújtatott félretájékoztatást, de középiskolás diákokat és könyvtárosokat is „képeztek ki” már arra, hogy észre vegyék, ha valami nem stimmel, és ugyan angol nyelvű, de van egy honlap is, ahol mindenki számára elérhető néhány fontos információ. West az előadáson egy másik oldallal, pontosabban projekttel is szokott példálózni, amely azt kívánja megmutatni, hogyha úgy is tűnik, van összefüggés két jelenség között, érdemes azért egy kicsit mélyebbre ásni. Íme egy példa: az ábrán az látható, hogy Kentucky államban hasonló ütemben csökkent a házasságkötések és a horgászbalesetek száma. 

Persze nem ők az elsők, akik felhívják a figyelmet arra, hogy nem kell mindent elhinni, még ha úgy tűnik, tényeken is alapszik az adott állítás. Darrell Huff újságíró 1954-ben írta a Hogyan hazudjunk statisztikákkal című könyvet.

– írta 1995-ös, Demon-Haunted World (Korok és Démonok) című könyvében a népszerű és közkedvelt csillagász, Carl Sagan, aki jó tanácsokkal is ellátta el, igaz, ő a bullshit helyett a kevésbé vulgáris baloney szót használta, de állította, a módszerét nemcsak tudományos kérdéseknél lehet alkalmazni, az egészséges szkepticizmus ezen eszközeit szükségszerűen alkalmazhatók a mindennapi életben is. Egyik tippje az, hogy ha van egy elméletünk, ne ragaszkodjunk hozzá csak azért, mert a miénk.

Okosabb vagy-e..?

• Az intelligens emberek káromkodnak, rendetlenek és későn fekszenek
• „Ez a világ a hülyeségnek kedvez” – hivatalosan is egyre butább az emberiség
• Mennyit ér az IQ-d valójában?