nlc.hu
Szabadidő

A bányatóba fulladt fiúk szülei sokkot kaptak

Lélekben már elbúcsúztak fiaiktól a bányatóba fulladt gyerekek szülei

A tragédia napján tiltották meg a fiúknak, hogy a veszélyes tóban fürödjenek.

Kedden rettenetes tragédia rázta meg az országot, amikor a Csongrád megyei Magyarcsanád és Apátfalva között található bányatóba fulladt két tinédzser fiú – írja a Blikk. A 15 éves Béla és a 16 éves Józsi osztálytársak, jó barátok voltak, szinte egész nyáron együtt lógtak. 

A fiatalabb fiú édesanyja a lapnak nyilatkozva elmondta, hogy épp a tragikus baleset napján tiltotta meg fiának, hogy a veszélyes tóhoz menjenek fürödni, mire a gyerek közölte, hogy már előző nap is ott voltak. 

Amikor a szülők hazaértek a munkából, kiderült, hogy a fiú a tiltás ellenére elment otthonról, és magával vitte a fürdőnadrágját. A szülők a tóhoz siettek, ahol először a fiúk ruháit és a kerékpárjaikat találták meg. Aztán meglátták a 15 éves fiú holttestét a tó felszínén lebegni, arccal lefelé. 

Megszólaltak a bányatóba fulladt gyerekek szülei

Képünk illusztráció (Fotó: Getty Images)

Az anya sokkot kapott, segítséget pedig már hiába hívott. A holttesteket a tűzoltók húzták ki a tóból.

A nő nem érti, mi történhetett, fia korábban mindig megbízható volt és engedélyt kért, ha el akart menni valahová, emellett pedig jó úszó is volt. Az idősebb fiú viszont bizonytalan volt a vízben. A fiú apja annyira rosszul lett, hogy orvoshoz is ell kellett mennie a tragédia napján. 

A Makói Rendőrkapitányság vizsgálja a tragikus baleset körülményeit.

További friss híreink:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top