nlc.hu
Szabadidő

Lubics Szilvia súlyos balesete

Verseny közben ütötték el Lubics Szilvia hosszútávfutót

A sofőr totálisan alkalmatlan volt az autóvezetésre.

Verseny közben ütötték el Lubics Szilviát. Az ultramaraton-futó szerencsére néhány zúzódással és egy kisebb fejsérüléssel megúszta a balesetet. A történtekről a közösségi oldalán számolt be felháborodva.

Lubics Szilvia

Lubics Szilvia a sérüléseit is megmutatta a közösségi oldalán – MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Mint írja, éppen egy 50 kilométeres távot teljesített és a verseny 35 kilométerében Balatonakali után egyszer csak a “semmiből” egy nagy ütést érzett hátulról a csípőjén, a következő pillanatban pedig a levegőben volt. “Az aszfaltra érkeztem, ahová bevertem a fejem. Hirtelen nem tudtam megmozdulni sem, el kellett telnie pár másodpercnek, mire felfogtam, mi történt. (…) Az eszméletemet nem vesztettem el, tudtam mozgatni mindegyik végtagomat, így amennyire lehet, az első sokk után némileg megnyugodtam. Már a mentőautóban fekve tört rám a sírás, amikor a gyerekekre gondoltam, és átfutott rajtam, hogy mekkora baj is történhetett volna” – olvasható Lubics Szilvia posztjában.

Elmondása szerint a versenyen a szabályoknak megfelelően az út jobb oldalán futottak, egymás mögött. “Zenét nem hallgattam, a baleset egy jól belátható egyenes szakaszon történt. Az úton több tábla is ki volt helyezve, ami jelezte a versenyt, és fokozott figyelmet kért az autósoktól. (…) És miután volt “szerencsém” látni, és meghallgatni az autót vezetőjét, ha lehet egy naiv kérésem: senki ne üljön a volán mögé úgy, hogy totálisan alkalmatlan az autóvezetésre, mert egy pillanat alatt zúzhatja porrá bárki életét” – jegyezte meg.

Olvass még Lubics Szilviáról az nlc-n!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top