„Eggyé kell válnod az autóval. Pontosan tudnod kell, hogy mennyit bír az autó. Mert mindig van egy határ, és óvatosnak kell lenned, mint mindennel az életben, amit szeretsz, nem szabad átlépni a határt, de azért meg kell közelítened azt. Ha így teszel, akkor mindketten elégedettek leszünk. Az autó és én is. Százszázalékos tökéletesség, elérni ezt, ez a célom. Olyan ember vagyok, aki nem éri be kevesebbel” – ezzel az idézettel kezdődik a a legendás autóversenyzőről készült dokumentumfilm, amit 2021. szeptember 15-én mutatott be a Netflix.

A majdnem kétórás portréfilm Michael Schumacher családjának támogatásával készült, megszólal benne a legendás autóversenyző felesége, Corinna, két gyermekük, Mick és Gina-Marie is, valamint édesapja és fivére is, és természetesen sokan azok közül, akik mellette voltak sportolói karrierje során, menedzserek, csapatfőnök és persze riválisok is, mint például Damon Hill és David Coulthard, vagy Mika Häkkinen, akivel még gokartversenyzőként találkozott, és akivel évekkel később a Forma-1-ben óriási csatákat vívtak, miközben többen vannak, akik pedig kimaradtak, például egykori ferraris csapattárása, Rubens Barrichello.

Bármennyire is érdekel ez olyan sok mindenkit, a Schumacher című filmből nem fogunk új információkat megtudni arról, hogyan is van most a 2013-ban súlyos síbalesetet szenvedett legenda, nem ez volt az alkotók – Hanns-Bruno Kammertons, Vanessa Nöcker és Michael Wech – célja, hanem az, hogy egy árnyaltabb képet kapjunk róla, mindezt – az ígéretük szerint – cukormáz nélkül. Hogy utóbbi mennyiben sikerült, ezt mindenki döntse el maga, és nyilván nem lehet figyelmen kívül hagyni azt, hogy milyen befolyással lehet egy dokumentumfilmre az, ha az, akiről szó van vagy családtagjai is kisebb-nagyobb mértékben részei az alkotói folyamatnak. A portréfilm mindenesetre azok számára is tud újat mutatni, akik végigkövették hogyan lett belőle hétszeres világbajnok, illetve azok számára is, akik csak felületesen vagy sehogyan sem követik az autósportok világát.

A régi interjúk, nyilatkozatok és tévéközvetítések mellett helyet kapott a filmben sok olyan archív felvétel is, amelyeket korábban nem láthattunk, de amelyek – az exkluzív interjúk mellett – segítenek jobban, de valószínűleg nem teljes mélységében megismerni, hogy milyen is volt Schumacher a pályán és a pályán kívül.

– meséli David Coulthard, aki mindkét oldalát ismerte riválisának, Michael Schumachert, akivel összeborulva lehet karaokézni, és Michael Schumachert, aki nem ismert kegyelmet, a film fel is eleveníti azt, amikor 1998-as belga nagydíjon történt ütközésük után Schumacher dühtől forrongva ment át a McLaren-Mercedes csapathoz, hogy magyarázatot követeljen versenyzőtársától, úgy kellett elrángatni onnan. „Meg akarsz ölni, vagy mi van?” – hallani David Coulthardot a felvételen, ami az esetről készült.

Nem ez volt az egyetlen pálya melletti konfrontáció, az egyetlen konfliktus az évek során során, és volt, amikor őt vonták felelősségre, újonc volt még, amikor Senna az 1992-es francia nagydíjon elbeszélgetett vele, miután egy koccanás után mindketten kiestek a versenyből.

-–nyilatkozta Flavio Briatore, a Benetton és a Renault korábbi csapatfőnöke.

Schumacher, a sportlegenda

Michael Schumacher története nem nélkülözi a népmesei elemeket, tulajdonképpen szegénylegényből lett királyfi. „A szüleim keményen megdolgoztak azért, hogy normális életünk lehessen. De sok gazdag gyerek is szegény, mert a szüleiknek nincs idejük rájuk. A mi szüleink velünk voltak a pályán (édesapjuk működtette a kerpeni Wolfgang Graf Berghe von Trips gokartpályát – a szerz.), ami egy nagy játszótér volt” – idézi fel a gyermekkorukat Schumacher öccse, Ralf.

A pénzt pedig tényleg meg kellett fogni, Michael Schumacher a kukából halászott ki alkatrészeket, hogy összerakja, megszerelje a saját gokartautóját. „Mindig örültem annak, hogy nem a legjobb, hanem a legrosszabb járművel nyertem. Motivációt jelentett számomra az, hogy meg kell küzdenem a győzelemért” – nyilatkozta egyszer. A filmben azt is láthatjuk, ahogyan az akkor kamasz Michael Schumacher elmeséli, azért kellett luxemburgi színekben indulnia egy versenyen, mert a németországi selejtezőkön nevezési díj van, és ha kiesnek, akkor nem mehetnek tovább a világbajnokságra. És hiába mutatkozott már meg ekkor, milyen tehetséges, úgy gondolta, hiába ez az álma, anyagi okokból soha nem lesz belőle Forma-1-es versenyző.

Idővel azonban mégis minden a helyére került, igaz, ehhez kellett egy kis szerencse is – ahogyan édesapja fogalmaz: 1991-ben ugyanis úgy sikerült pályára állnia első Forma-1 versenyén a Jordan színeiben, hogy a csapat egyik versenyzője, Bertrand Gachot kiesett. A szezont már nem náluk fejezte be, közben ugyanis leigazolták a Benettonhoz. Ekkor olyan nagy nevek versenyeztek a Forma-1-ben, mint Nigel Mansell, Alain Prost vagy Ayrton Senna, akinek a posztere Michael Schumacher falán is ott függött, és aki gyorsan szembesült azzal, hogy egykori rajongója a legnagyobb riválisa. Sajnálatos módon párharcuk tragikus véget ért, 1994. május 1-jén a San Marinó-i nagydíjon Senna nekicsapódott a pályát övező falnak, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy életét már nem sikerült megmenteni. A versenyt a baleset után folytatták, az elsőnek járó díjat Schumacher vehette át, aki akkor még nem tudta, hogy példaképe soha többé nem fog versenyezni.

A filmben két alkalommal lehet látni őt sírni vagy könnyeivel küszködni, először akkor, amikor arról mesélt, milyen volt újra visszatérni a pályára azután, hogy tudatosult benne, Senna nincs többé, és tudva, hogy milyen szörnyű baleset érte őt évekkel később, nem könnyű azt hallgatni, ahogyan arról beszél, még akkor is bizakodó volt, amikor azt mondták neki, Senna kómában van, hiszen az nem feltétlenül jelent rosszat, gondolta. A második alkalom pedig az volt, amikor 2000-ben futamgyőzelmek számában utolérte őt, ekkor Schumacher – aki állítólag igyekezett ügyelni arra, hogy ne mutassa meg a világnak sem a sebezhetőségét, sem azt, ha kétségek gyötrik – annyira meghatódott, hogy még a sajtótájékoztatón mellette ülő Mika Häkkinen is elérzékenyült és inkább átadta a szót Ralf Schumachernek, aki az olasz nagydíj harmadik helyezettje szintén ott volt velük a pódiumon. 

Többek között ezek a pillanatok is bizonyítják, téves azt gondolni, hogy Schumacher igazi gép volt, ha versenyzésről volt szó, ugyan elhangzik, hogy óriási mentális erővel bírt, nagyon jól tudott koncentrálni, fókuszálni, kizárni a külvilágot. Utóbbi néha annyira sikerült, hogy egy kicsit másik valóságba került: amikor 1997-es európai nagydíjon Jerezben összeütközött Jacques Villeneuve-vel, meg volt győződve, hogy a kanadai pilóta hibázott, és csak akkor döbbent rá, hogy ő ment neki, amikor megmutatták neki a felvételeket. „Ez egy olyan pillanat volt, amely kétszer-háromszor fordulhatott elő a karrierje során, amikor is az elkötelezettség, a versenyszellem és az eltökéltség túlment egy bizonyos határon. Nehéz nekünk ezt megítélni, de szerintem aznap átlépett egy határt” – nyilatkozta Ross Brwan az aznap történekről, aminek következményei is lettek, Schumachert diszkvalifikálták, és elúsztak a remények, hogy abban az évben sikerült világbajnoki címet szerezni az őt 1996-ban leigazoló Ferrarinak.

Akkor még nem tudták, hogy sajnos a következő években sem sikerült megnyerni a pontversenyt, és bár rezgett a léc, szerencsére nem váltak meg Schumachertől. Ő pedig idejét és energiáját nem kímélve dolgozott azon, hogy együtt sikereket érjenek el, tudva azt, mennyire fontos a kölcsönös bizalom, hogy az emberek úgy érezzék, ők tényleg egy csapat, hogy itt mindenki számít, és hogy a kedves szavak megilletik azt is, aki főz rájuk. És ennek meg is lett a gyümölcse, ugyan 1999-ben egy versenybaleset miatt ki kellett hagynia pár versenyt, de 2000-ben már övé lett a világbajnoki cím, ahogyan azt azt követő négy évben is. Schumachernek, akinek egyesek szerint legfőbb vetélytársa saját maga volt, állítólag számára óriási megkönnyebbülést jelentett a 2000-es győzelem úgy érezte, súlyos tehertől szabadult meg, és le tudva a kötelességét szívvel-lélekkel versenyezhet. Ennek az időszaknak, amikor ő és csapata is szinte érinthetetlen volt, kevés időt szenteltek a filmben, ahogyan annak is, hogy két évvel utolsó világbajnoki címe megszerzés után úgy döntött, hogy visszavonul, és annak is, hogy 2010-ben ugyan visszatért a versenyzéshez, de hamarosan újból búcsút intett a Forma-1-nek, bár az azért kiderül, azért hozta meg újból ezt a döntést, mert rájött, nem erre vágyik, sokkal fontosabb számára az, hogy a családjával lehessen. 

Schumacher, a magánember

A film nagy része ugyan inkább sportolói karrierjéről szól, de közbeszőve mindig igyekeznek megmutatni azt is, hogy milyen volt magánemberként, hogyan gondoskodott öccséről, amikor kisgyermekek voltak, mivel nyűgözte le feleségét kapcsolatuk kezdetén, hogy szabadidejében is hajtotta az adrenalin, és hogy a sportlegenda, aki olyan magabiztosnak, céltudatosnak, félelmet nem ismerőnek, meg persze olykor forrófejűnek és arrogánsak tűnt, alapvetően egy visszahúzódó, szégyenlős ember volt, akinek a bizalmát el kellett nyerni, de aki a bizalmi körén belül egy nagyon szórakoztató, felszabadult figura volt, aki nem mellesleg rajongásig imádta a családját, és akit a körülötte lévő felhajtás sokszor zavart.

– mondja még a film elején Jean Todt, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke, a Ferrari egykori csapatfőnöke, illetve technikai igazgatója. Erre rímel később az, amit Corinna Schumacher mond, és ami magyarázat arra, hogy a 2013-as balesetet követően miért nem árultak el többet férje állapotáról. „A magánélet az magánélet, mondta mindig. Fontosnak tartom, hogy tovább élhesse és élvezhesse a magánéletét, amennyire ez csak lehetséges. Michael mindig megvédett bennünket, most pedig mi védjük meg Michaelt.” Corinna Schumacher annyit megosztott a film készítőivel, hogy férje velük él, tart a terápia, mindent megtesznek azért, hogy jobban legyen, hogy azt érezze, a család fontos része és összetartoznak.

Felesége szavainál, illetve annál, hogy az interjúalanyok olyan sokszor használnak múlt időt, még jobban szíven üti az embert az, amit fiuk, Mick mond arról, mennyire nehéz az, hogy a régi közös emlékek mellé nem tudnak sok új közös emléket gyűjteni, hogy mennyire vágyik arra, hogy most, hogy már ő is Forma-1-es pilóta, megossza élményeit, tapasztalatait édesapjával. 

„Azt hiszem, apával most már különösen jól megértenénk egymást. Egyszerűen azért, mert egy nyelvet beszélnénk. A motorsport nyelvét. Úgy hiszem, hogy sok közös témánk lenne. Ez az, ami a legtöbbször eszembe jut. Bármit megadnék érte, ha ez megtörténhetne.”

Legendák a kormány mögött:

Ayrton Senna: „Ne változz meg senki kedvéért” 

Jutta Kleinschmidt: a Dakar-rali máig egyetlen női győztese a filmvásznon is taxizott