nlc.hu
Szabadidő
Engedély nélküli vezetés

2004-ben vették el a jogsiját, de azóta is rendszeresen vezet

A férfi az évek során számos közlekedési szabálysértést és bűncselekményt követett el, mégis vezet.

A rendőrök sokadjára fogták el, de ezúttal őrizetbe vették, és bíróság elé is állították azt a szekszárdi férfit, akinek a vezetői engedélyét még 2004-ben vették el jogerősen ittas járművezetés miatt, de azóta is rendszeresen vezetett – írja a Blikk.

A rendőrség honlapjának beszámolója szerint a tolnai megyeszékhelyen 2021. október 23-án a déli órákban ellenőriztek egy BMW-t és annak sofőrjét. Az 55 éves helyi lakosról kiderült, hogy vezetői engedélyét több mint 16 éve vette el a bíróság ittas járművezetés miatt, és a kötelezően előírt utánképzésen azóta sem vett részt. A férfi az évek során számos közlekedési szabálysértést és bűncselekményt követett el, több alkalommal jogerősen el is tiltották a jármű vezetésétől. Ezúttal engedély nélküli vezetés szabálysértés elkövetése miatt állították elő, majd vették őrizetbe.

17 év óta nincs jogsija, mégis vezet

Illusztráció (Fotó: Unsplash)

A sofőrrel szemben gyorsított eljárásban jártak el a rendőrök, és már 2021. október 25-én bíróság elé állították. A Szekszárdi Járásbíróság 200.000 forint pénzbírságot szabott ki büntetésül az 55 éves férfira engedély nélküli vezetés miatt.

Ittasan vezető sztárok

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top