Az űrturizmus elterjedésével egyre több égi szálláshely jelenhet meg, köztük hotelek és pénzért bárki által kibérelhető űrállomások. A legújabb ötletek egyike egy négyfős „apartman”, melynek nyitóünnepsége közelebb lehet, mint elsőre gondolnánk – írja az hvg.hu.
A Nemzetközi Űrállomás (ISS) már több mint 20 éve fogadja a világ tudósait és űrhajósait, de újabb 20 évet szinte biztosan nem fog kibírni. A szakértők ezért is keresik a megoldást, mivel helyettesíthetnék a hatalmas laboratóriumot. Eközben az űrturizmus is kezdi megvetni a lábát, a tehetősebbeknek kínált ötletek közt pedig olyan hotelek is szerepelnek, ahol napokat is eltölthetnek majd a lakók.
Egy hasonló projekten dolgozik a Nanoracks nevű vállalkozás is, de sokkal kisebb méretben
: a Starlab nevű állomásuk ugyanis csupán 4 fő befogadására lesz alkalmas, ha majd pályára állítják. Ez a cég viszont nem 10-15 éves távlatban gondolkodik, mint a legtöbb ilyen: már 2027-től működésbe helyeznék az űrbéli szálláshelyet, amit a tervek szerint kormányzati és privát célokra is bérbe adnának.
Egy űrállomás fejlesztése és pályára állítása rendkívül hosszú utat vesz igénybe, így a 2027-es startot egyelőre nem érdemes készpénznek venni.
Ők már utaznak is
- Elhagyja a bolygót a világ leggazdagabb embere
- Ingyen út a Hold körül? Egy japán milliárdos 8 társat keres az űrutazásához