Amikor kiderült, hogy a Marvel a korábban csak parányi kis indie filmeket jegyző, majd idén A nomádok földjével Oscar-díjat elnyerő Chloé Zhao-t kérte fel a következő szuperhősfilmje elkészítésére, titkon reménykedni lehetett abban, hogy ez most tényleg valami más lesz. Zhao érzékenysége és kivételes esztétikai érzéke, a természet képeihez való vonzódása azt sugallhatta, hogy a képregényhősökből mozisztárokat nevelő cég most valóban újítani akar, Persze láttunk már olyat, hogy egyéni hangú, jó rendezőket bedarál a blockbuster-ipar, csakhogy ezúttal szó sem volt rendező és stúdió közti villongásokról, sőt úgy tűnt, hogy a lehető legnagyobb békében és egyetértésben készítették el az Örökkévalókat. Ehhez képest a végeredmény, ez a kis híján háromórás filmmonstrum egyértelmű csalódást jelent.
Richard Madden az Örökkévalókban Photo courtesy of Marvel Studios. ©Marvel Studios 2021. All Rights Reserved.
Chloé Zhao összesen annyit tudott átcsempészni önmagából a Marvel-gépezetbe, hogy sokkal többet forgattak külsőkben, mint általában szoktak, és a rendező láthatóan borzasztóan élvezte, hogy csodaszép színészeiről National Geographicba illő felvételeket készíthet, ahogy állnak a naplementében (ebben a filmben kényelmetlenül sokszor van naplemente), és időnként kitakarják a napot, máskor meg éppen nem. Ezt leszámítva azonban az Örökkévalók a jól ismert Marvel-formulát adja el nekünk immár sokadjára, vagyis vannak az arctalan és jellegtelen, nem túl meggyőző CGI-jal elkészített gonoszok, akik el akarják pusztítani a Földet/emberiséget, hőseinknek pedig szemből kilövellt sugarak, kézből reptetett tűzgolyók és karból kinövő fénypengék segítségével el kell pusztítaniuk őket valahogy, mielőtt túl késő lesz.
Apró újításokból azért akad, már ha újításnak lehet nevezni azt 2021-ben, hogy egy pillanatra a film érzékelteti, hogy a két főszereplője szexel egymással. Nem, nincsenek pucér seggek és kivillanó mellek, egyszerűen csak ágyban egymáson fekvő, egymásra szerelmesen néző párocska van, de a full aszexuális Marvelben már ez is hírértékkel bír. Talán ennél egy kicsit belevalóbb húzás, hogy az egyik fontos szereplője a filmnek meleg, párja és örökbefogadott gyereke is akad, sőt még egy csók is elcsattan, de ez itt úgyis csak a körítés, szuperhősös filmekre az emberek úgyis többnyire az akciókért meg a poénok miatt ülnek be. Utóbbiból kicsit gyengébb a felhozatal az átlagosnál, előbbinél pedig erősen csökkenti az izgalmakat, hogy a hőseink vagy gagyin megrajzolt CGI-fenevadakkal harcolnak bőszen, vagy épp egymással, és mivel afféle istenségekről van szó, kicsit úgy püfölik egymást, mint ami Zack Snyder filmjeire volt jellemző: tét nélkül, afféle rajzfilmfiguraként.
Eközben a film még vontatott is: a tíz Örökkévaló kényelmetlenül sokat moralizál és filozofál a maga istenszerepén. Pozitívum, hogy legalább a mitológiájukat sikerült jól kitalálni, és arra is akad megfelelő magyarázat, hogy hol voltak ezek az ősöreg hősök Thanos csettintése idején, és ami azt illeti, még meglepő fordulat is van a Marvel tarsolyában, de ez csak arra volt elég, hogy pont ne aludjak el a moziszékben ülve. Kétségtelen, hogy amit látunk, az a Marvelnél új, viszont Zack Snyder DC-filmjei köszönnek vissza benne, és ez nem olyan irány, aminek örülni tudok.
