nlc.hu
Szabadidő

Oltási akcióhét november 22-től

Így változik hétfőtől az oltási rend

A szabályok egy hétig érvényesek, utána visszaáll minden az eredetibe.

A kormány döntése értelmében oltási akcióhetet tartanak jövő hétfőtől vasárnapig – közölte György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára. Az összes kórházban, azaz 101 intézményben várják azokat, akik meg akarják kapni a koronavírus elleni vakcinát.

György István kiemelte, hogy nem kell sem időpontot foglalni, sem előzetesen regisztrálni, és hozzátette, hogy mindennek a lényege, hogy minél többen vegyék fel a koronavírus elleni vakcinát Az államtitkár azt is elmondta, hogy első, második és harmadik oltásokat is adnak. 

férfit oltanak koronavírus elleni vakcinával

Fotó: Koronavírus tájékoztató oldal Facebook

A kormány fontosnak tartja az átoltottság növelését, mivel a delta-variáns rendkívül agresszíven fertőz

György István fontosnak nevezte a harmadik oltás felvételét, mert míg a vírus korábbi variációja ellen nyolc-tíz hónapig is védettséget biztosított a vakcina, a delta variáns esetében már négy-hat hónap után jelentősen csökken az immunválasz. A kórházakban reggel hét órától este hétig várják a jelentkezőket, akiknek hozzájárulási nyilatkozatot kell kitölteniük.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top