nlc.hu
Szabadidő

Samantha nem lesz a Szex és New York-ban

Hova tűnt Samantha az új Szex és New York sorozatból?

Decemberben érkezik az új Szex és New York, ám sajnos csak hárman lesznek benne a híres négyesből. De hova lett Samantha?

Az amerikai HBO Max 10 darab friss Szex és New York résszel jelentkezik december 9-i kezdéssel. A cím most nem Szex és New York lesz, hanem a sorozat egy híres mondatát emelték főcímnek: And Just Like That… Sajnos azonban nem az eredeti négyesfogatot láthatjuk majd az új sorozatban, ugyanis Kim Cattrall nem vállalta Samantha szerepét már. Így hárman maradtak a barátnők, akiknek immár az 50-es éveit kísérhetjük 10 részen keresztül: Carrie (Sarah Jessica Parker), Charlotte (Kristin Davis) és Miranda (Cynthia Nixon).

Samantha vs. Carrie

A Szex és New York című sorozatot Candace Bushnell 1997-ben megjelent könyve nyomán indította el Darren Star. Az eredeti széria 1998-ban debütált az HBO csatornán és 2004-ig hat évadot ért meg. A sorozat alapján két játékfilm is készült, mind a sorozatban, mind a filmekben jelen volt Samantha Jones karakterében Kim Cattrall is. Amikor azonban 2017-ben a harmadik játékfilmet szerették volna elkészíteni, Cattrall határozottan nemet mondott a szerepre. Ám ennél több is történt a háttérben, amire a színésznő nyilatkozatából is lehet következtetni egy interjúban, mely szerint a saját érdekében érezte úgy, hogy távolságot kell tartania a Szex és New York-tól, „főleg Sarah Jessica Parkertől, aki lehetett volna kedvesebb”, majd később hozzátette kolléganőjére célozva, hogy „Nem tudom, mi a problémája, sose tudtam.”

Hova lett Samantha?

Az új sorozat forgatása közben a három főszereplő (Kép: Getty Images)

Bár Sarah Jessica Parker tagadta, hogy bármi miatt konfliktus lenne köztük, később sem enyhült meg Catrall és egyáltalán nem közeledett kedvesen Parkerhez akkor sem, amikor a testvére halála miatt kifejezte részévétét az Instagramon. Kim Cattrall szintén az Instán reagált a részvétnyilvánításra Parkernek: „Tisztázzuk egyszer és mindenkorra (ha eddig nem lett volna tiszta). Nem vagy a családom. Nem vagy a barátom. Nincs szükségem a szeretetedre vagy a támogatásodra ebben a tragikus időszakban @sarahjessicaparker.”

Kim Cattrall régen és most

Kim Cattrall 1998-ban és most (Kép: Getty Images)

A kalitkába zárt madár

Valószínű, hogy a nagy nyilvánosság elé még így is csak a jéghegy csúcsa került, nagy eséllyel Samantha hiánya annak is köszönhető tehát, hogy Sarah Jessica Parker és Kim Cattrall nem igazán kebelbarátnők, hogy finoman fogalmazzunk. Sarah Jessica Parker egyébként továbbra sem beszél arról, mi történt köztük, sőt, állítása szerint nincs rosszban Cattrall-lal. Amikor Samantháról kérdezték az új sorozat kapcsán, így reagált: „Szó sincs róla, hogy én nem kedvelem őt, soha nem mondtam ilyet. Samantha egyszerűen nem lesz része ennek a történetnek, de mindig velünk marad.”

A Szex és New York főszereplői 1998-ban még jóban voltak (Kép: Getty Images)

A Szex és New York főszereplői 1998-ban még jóban voltak (Kép: Getty Images)

A sorozat készítői szerint egyébként sem kell annyira fennakadni azon, hogy a négy barátnőből csak három maradt a képernyőn, hiszen az élet is ilyen, nem feltétlenül maradnak velünk ugyanazok a barátok, akikkel 30 évesen voltunk együtt sülve-főve. A történet szerint sincs nagy dráma, csak Samantha útja másfelé vezetett az életben. Cattrall pedig úgy tűnik, nem igazán akar már visszanézni, ahogy egy tavaly decemberi nyilatkozatából is látszik: „Mindig egy kis szégyenérzettel jár, ha magunk mögött hagyunk valamit, még akkor is, ha ez az egyetlen jó döntés. El kell engedni a szégyenérzést. Senki sem akar kalitkába zárt madár lenni.”

Via

Akkor és most

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top