Ahogy arról az nlc is beszámolt, Balázs Alex Alee nyerte az X-Faktort és a győzelemmel járó 12 millió forintot. A döntőben Kocsis Paulina volt az ellenfele, ugyanis Puskás Peti versenyzője, Ferenczi Kamilla harmadikként távozott a versenyből. A fiatal lány csalódottan nyilatkozott a finálé után.
„Én nagyon jónak éreztem a produkcióimat. Csalódott vagyok, mert azt hittem, hogy az X-Faktor a hangról szól, nem pedig a saját dalokról. Nem az én hibám, hogy nem nyertem, de most kiderült, hogy az élet tud nagyon szemét is lenni. Úgy megyek haza, hogy én vagyok a győztes, ének alapján nekem kellett volna nyernem, ezt merem állítani. Nem az én hibám, hogy »csak« a műsorban szerepeltem, a lejátszási listákon pedig nem” – mondta az RTL Klub tehetsége a Blikknek.