nlc.hu
Szabadidő
Jonathan Groff és Keanu Reeves közös jelenete az új Mátrixban

„Azt hittem, összepisiltem magam”, mondta a Mátrix sztárja, miután összecsapott Keanu Reevesszel

Jonathan Groff nem kapott szikrát.
Jonathan Groff

Jonathan Groff nevét – vagy, ha azt nem is, az arcát és a hangját – a hazai nézők eddig  főleg a Netflix nagyszerű Mindhunter című sorozatából ismerhetik, most azonban fontos szerepe van az új, Feltámadások alcímmel ellátott Mátrix-moziban is. Úgy tűnik, egy ügynököt, vagy egyenesen Smith ügynök reinkarnációját alakítja, legalábbis erre utal, hogy a bemutatóban pont úgy kiabálja, hogy Mr Anderson!, mint Hugo Weaving anno az eredeti filmben. 

A Unilad most interjút készített a színésszel, aki elmondta: olyan érzés volt kimondani a híres mondatot, mintha összepisilte volna magát, ráadásul annyira felhevült a teste, hogy végképp nem tudta, mi a helyzet. Meghatározó pillanat volt – nyilatkozta. Elmondta azt is: nehéz volt feldolgoznia, hogy Neóval, azaz a Thomas Andersont játszó Keanu Reevesszel csap majd össze, pont olyan stílusban, ahogy Smith ügynök több, mint 20 éve. A közelharcjelenet pedig még ennél is hihetetlenebb, szinte testen kívüli élmény volt, annyira erős Keanu jelenléte. Neil Patrick Harris, aki szintén szerepel a filmben, elmondta a magazinnak: menet közben alakították át a történetet, mert a készítők is látták, hogy kettejük jelenete sokkal erősebb lett, mint amire számítottak.

Az új Mátrix-filmet Lana Wachowski rendezésében december 22-én mutatják be világszerte.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top