nlc.hu
Szabadidő
A Szeszélyes évszakok szereplői

A Szeszélyes évszakok legendái – Kik voltak ők és mi lett velük?

A Szeszélyes évszakokban számos színész és komikus feltűnt a közel negyed évszázad során, cikkünkben most róluk nosztalgiázunk. Kik voltak ők és mi lett velük azóta?

Antal Imre, Tücsök és bogár, Kató néni, Nyomasek Bobó… – Te is emlékszel még rájuk? A Szeszélyes évszakokat 1981 és 2004. között sugározták,  műsorvezetője Antal Imre (1994–95-ben Kudlik Júliával kiegészülve) volt. A magyar kabarétörténelem egyik legjelentősebb televíziós sorozatának tartják máig, a köztévé egyik leghosszabban futó műsora volt. 2006-ban az RTL Klubon rövid időre újra indult Szeszélyes címmel, de ez már nem lett olyan népszerű, öt adás leforgatása után Antal Imre visszavonult a műsor vezetésétől.

A Szeszélyes évszakokban számos színész és komikus feltűnt a közel negyed évszázad során, cikkünkben most róluk nosztalgiázunk. Kik voltak ők és mi lett velük azóta?

Antal Imre

Már tizenhárom éve, hogy Antal Imre nincs köztünk. Bár a magyar humoristák legendás alakja volt, a zenében tehetségesebbnek tartotta magát. egykor zongoraművészként beutazta a világot, hat évvel azután, hogy a Zeneművészeti Főiskolán végzett, 1966-ban második helyezést ért el a budapesti Liszt–Bartók Zongoraversenyen, de betegség miatt nem tudta folytatni a zenei pályáját. Jobb kezében  hirtelen ízületi gyulladás keletkezett, amelyből soha nem gyógyult ki teljesen, így többé képtelen volt játszani. Ezután került a Magyar Televízióhoz. Senki sem tudott úgy rossz favicceket mondani a tévében, mint Antal Imre, aki nemcsak bohózatok szereplőjeként, hanem műsorvezetőként is rendszeres visszatérő volt a tévében szilveszter idején.

Bár szerette a kamera, Antal Imre visszahúzódó, csendes ember volt. Édesanyját rajongásig szerette, halálát soha nem tudta feldolgozni. Ez után törtek rá a különböző betegségek, és végül a rák, amellyel már nem tudott megküzdeni. Egzisztenciálisan is megbillent, végül Antal Imre kénytelen volt egy barátjához költözni, akivel bár támaszai voltak egymásnak évtizedeken át, mégis rosszul érezte magát ettől. Szeretett volna független lenni, ellátni saját magát, de az utolsó időszakban erre már képtelen volt. Két szórakozása maradt saját bevallása szerint: a cigarettázás és az italozás. Imádott vendéglőkbe járni, órákig elidőzni ott, iszogatni, beszélgetni, egy kicsit kiszakadni a hétköznapok gondjaiból. 2008-ban hunyt el.

Antal Imre

Fortepan / Szalay Zoltán

Kudlik Júlia

Kudlik Júlia, mint az ország egyik legsokoldalúbb, legaktívabb, legszerteágazóbb érdeklődésű bemondónője 1964. február 29-én szerepelt először a Magyar Televízióban (előtte ügyelőként, rendezőasszisztensként is dolgozott, bemondó-meghallgatáson is részt vett, és elvégezte Fischer Sándor beszédtechnikai tanfolyamát). Esti tanfolyamon az ELTE bölcsészettudományi karán tanult, középiskolai magyartanári diplomát szerzett, angol és spanyol középfokú nyelvvizsgát is tett. Alapító tagja volt az Iskolatelevíziónak, vezetett Táncdalfesztivált és számos népzenei vetélkedőt, a veszprémi tévétalálkozó, a miskolci és a kőszegi tévéfesztiválok háziasszonya volt. Az igazi népszerűséget A Delta című műsor hozta meg szánára, amit 1965-től 1996-ig vezetett, meg is újította, de indoklás nélkül elvették tőle. Mindemellett kabaréjelenetekben is feltűnt, és Antal Imrével együtt vezették a Szeszélyes évszakokat. Sokáig állandó szereplője volt különböző műsoroknak, végül 2001-ben elbocsátották, ezzel pedig véget ért televíziós karrierje. Állítólag pályatársaival nem tartja a kapcsolatot, tévés korszakát lezárta, és a népzene felé fordult, Szvorák Katalin népdalénekessel albumot is készítettek. A Táncparódiákban Antal Imrével zseniálisat alkotott:

Maksa Zoltán

Eredeti szakmája szerint vegyészlaboráns, humorista pályáját 1982-ben a Magyar Rádiónál kezdte a Humorfesztiválon szerzőként. Nagy Bandó András nyomására és segítségével kezdett el nyilvánosan is fellépni, főleg az akkori diákság körében volt népszerű, “Vidióta lettem” című önálló estjét 11 éven át tartotta műsoron. Az igazi népszerűséget előadóként az 1990-es Humorfesztivál egyik fődíja és a “Maksa Híradó” 1991-es televíziós elindulása jelentette, amit 13 éven át írt, szerkesztett, és rendszeresen fellépett vele a Szeszélyes évszakokban. 2002-től “Maksavízió” című televíziós műsorsorozata 52 adást élt meg. Máig vannak még rajongói, de a stand up műfaja elszáguldott mellette, és ezt valószínűleg a bevételein is érzi, mivel hitelcsapda miatt el kellett adni a házát. Először 2018-ban mesélte el, hogy egy autóra felvett svájci frankhitel miatt kezdett lecsúszni a lejtőn. A törlesztés miatt eladta a szülei házát, akik ideiglenes megoldásként hozzá költöztek. Magánélete azonban felfelé ívelt: tavaly, 58 évesen újra megnősült a Karinthy-gyűrűs humorista és a 10 évvel fiatalabb festőművész kedvese, Marika.

Maksa Zoltán

MTVA Fotó: Zih Zsolt

Máthé Erzsi és Tábori Nóra

A két nagyszerű színésznő volt a Szeszélyes évszakok Juliska-Mariska párosa, akikről akár a Juli néni, Kati néni lepetye-lepetye kezdetű mondóka is szólhatott volna. A Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, Máthé Erzsi már 94 éves, pont tíz éve, 84 évesen vonult vissza. Elmondása szerint a színház volt a családja, amelyhez a végsőkig ragaszkodott. Bár 2017-ben egy interjúban úgy fogalmazott, „szorongva gondolok arra is, hogy nemsokára én következem”, amikor más nagyszerű színésznők haláláról esett szó, a legutóbbi hírek szerint szerencsére jól van, igaz egy rutin pacemaker-műtéten esett át a járvány alatt. Tábori Nóra 2005-ben hunyt el, 77 éves korában. A Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművésznő a kabarék állandó szereplője is volt, de pályája alatt sok szinkron- és filmszerepet is vállalt, az Ámbár tanár úrban és a Sztracsatellában is játszott.

Retro az nlc-én

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top