nlc.hu
Szabadidő

A Hófehérke eredete

A Hófehérke története valós, krimibe illő eseményeken alapul

A Hófehérke és a hét törpe leginkább a Disney verzióban ismert, de ismered az eredetét? Tiszta krimi az egész.

A Hófehérke eredeti története egy 19. századi német meséből származik, melyet a Grimm-testvérek írtak. A különböző, elég sötét hangulatú mesékről és történetekről ismert német testvérek 1812-ben adták ki a Kinder- und Hausmärchen című könyvet, amelyben Hófehérke meséje az 53. történetként szerepelt. A könyv megjelenése óta, a benne leírt eredeti történetek közül több is fennmaradt a mai napig, néhol ugyan kicsit átköltve, de meséljük a gyerekeinknek esténként a meséket. Ezek közé tartozik például a Hófehérke vagy a Hamupipőke is, melyeknek az eredeti történetét lágyította az idő, hogy ne legyenek olyan ijesztőek és komorak. 

Kicsit más az eredeti Hófehérke

Érdekes megnézni, milyen nagy különbségek vannak a mostani és az első Hófehérke között. Például az eredeti, 1812-ben megjelent változatban a mesében egyáltalán nincs mostohaanya, hanem a gonosz királynő Hófehérke édesanyja. Mennyivel félelmetesebb, ahogy elemi erővel féltékeny a kislány szépségére egy felnőtt nő, ha az a kislány az ő lánya, igaz? Ebben a történetben a királynő ahelyett, hogy csupán azt mondaná a vadásznak, hogy ölje meg Hófehérkét és hozza vissza a szívét, ez a csodálatos anya azt mondja, hogy vigyék ki az erdőbe, szúrják le, majd vigyék neki el a belső szerveit, amiket jó étvággyal el is fogyaszt (vagyis azt hiszi, hogy megeszi). Különbség még az is, hogy az eredeti mesében a törpéknek nem adtak nevet, erre először egy 1912-ben Broadway-produkcióban került sor, akkor született meg a hét törpe névsora (Szende, Szundi, Hapci, Morgó, Kuka, Tudor, Vidor).

Az első sztoriban a befejezés is más: az 1812-es kiadásban a hercegnek sikerül úgy hazavinnie a koporsót, hogy nem ejti le, aztán ráparancsol a szolgákra, hogy a palotában mindig hordozzák utána a koprosót, hogy bármikor gyönyörködhessen a szerelmében. Végül az egyik szolgának elege lesz abból, hogy ezt a hatalmas üvegkoporsót kell cipelnie, ezért kinyitja, és felpofozza a kómában fekvő lányt, amitől az almadarab kirepül Hófehérke torkából és felébred.

hófehérke 1812

Hófehérke az 1812-ben megjelent könyv egyik illusztrációján (Kép: Hulton Archive/Getty Images)

A Hófehérke kész krimi

A Hófehérke azonban annyiban más, mint a többi tündérmese, hogy állítólag valós eseményeken alapul a története. II. Fülöp spanyol király szeretője, Margaretha von Waldeck grófnő halálának körülményei hasonlítanak kísértetiesen Hófehérke meséjéhez. A grófnő történetét Eckhard Sander német tudós jegyezte le 1994-ben megjelent Schneewittchen, Märchen oder Wahrheit? című könyvében, aprólékosan összehasonlítva a mese és Margaretha von Waldeck élete közti párhuzamokat.

Margaretha von Waldeck német grófnő 1533-ban született és a feljegyzések szerint kivételes szépség volt. Nevét édesanyjáról kapta, aki a lány négyéves korában meghalt. Apja, IV. Fülöp új feleséget talált, elvette Katherina von Hatzfeldet. Az írás szerint a mostohaanya nem nagyon szerette Fülöp gyermekeit, közülük többet is rokonokhoz küldött lakni, hogy ne legyenek láb alatt. Margaretha 16 éves korában nagybátyjához, Johann Cirksenához ment Brüsszelbe, ahol bemutatkozott az udvarban, melynek során három magas rangú nemesnek is megakadt rajta a szeme, köztük II. Fülöp spanyol hercegnek, aki reménytelenül beleszeretett. II. Fülöp apja, a spanyol király azonban nem hagyta jóvá a frigyet, mivel azt akarta, hogy a fia ne szerelemből, hanem politikai érdekekből nősüljön. Ezért bérelt fel állítólag egy bérgyilkost, aki észrevétlenül, fokozatosan mérgezte meg a 21 éves grófnőt.

Hófehérke 1852

Hófehérke a koporsójában, Theodor Hosemann illusztrációja, 1852 (Kép: Wikipédia)

A törpékre is találunk magyarázatot a feljegyzések között: Margaretha otthonának környékén működtek rézbányák, melyek többsége gyermekmunkával működött (és Margaretha bátyjának tulajdonában volt). A munkakörülmények borzalmasak voltak, a nehéz munka miatt a gyerekek gyakran elmaradtak a növésben és valószínűleg a bányában található mérgező gázok miatt idő előtt meg is őszültek. A bányában dolgozók kis kunyhókban laktak, amelyekben egyszerre akár harmincan is éltek.

A legendás Disney-mozi

A Hófehérke leghíresebb változata vitathatatlanul az 1937-es Disney mesefilm, amely Hófehérke és a hét törpe címmel jelent meg és tette legendássá a történetet. A filmet a film, a mozi és az animáció diadalának tekintették, amely soha nem látott szintre emelte az animációs filmben rejlő képességeket és lehetőségeket.

Walt Disney

Walt Disney 1942-ben a Hófehérke animációs filmhez készült vázlatokkal (Kép: Hulton Archive/Getty Images)

A filmet kritikai és kereskedelmi sikerként üdvözölték, amit abszolút meg is érdemeltek a készítői, ugyanis a Hófehérke és a hét törpe elkészítése négy évig tartott, költsége 1,5 millió dollár (ma ez kb. 470 millió forint) volt, amivel elvitte akkoriban a világ legdrágább animációs filmjének a címét, hiszen a korábbi Disney-mozik 250 ezer dollárból készültek el. A mese több mint 400 millió dollárt hozott a konyhára, és ezzel jelenleg is a 10 legtöbb hasznot termelt filmek egyike Amerikában. A Hófehérkét megjelenése évében Oscar-díjra jelölték, de eredetileg csak a legjobb filmzene kategóriában, amelyet meg is nyert. Egy évvel később azonban utólag Oscar-különdíjat kapott, az indoklás szerint azért, mert innovatív technikájával a szórakoztatás úttörőjévé vált.

Kiemelt kép: IMDb; Via

Még több mese:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése