nlc.hu
Szabadidő

Érdekességek Julia Garnerről

15 dolog, amit talán nem tudtál az Inventing Anna főszerepét alakító Julia Garnerről

Az Inventing Anna (Az örökösnő álarca mögött) című produkció jelenleg a Netflix egyik legnépszerűbb sorozata. A főszerepet alakító Julia Garner azonban már egy másik sikersorozatból is ismerős lehet.

1. Julia Garner 1994. február 1-jén született a New York-állambeli Riverdaleben. Édesanyja, Tami Gingold korábban sikeres komikus volt, ma már azonban terapeutaként dolgozik. Apja, Thomas Garner festő és művésztanár. Nővére, Anna is művész. 

2. Mivel édesanyja izraeli származású és beszélte otthon a nyelvet, Garner is ért héberül, ő maga azonban nem beszél folyékonyan.

Julia Garner a MET-gálán

Julia Garner a MET-gálán (Fotó: Jeff Kravitz/FilmMagic)

3. Azért kezdett el színészkedni, mert félénk volt. „Hobbyból jártam színjátszókörbe, mert nagyon félénk voltam. 15 éves voltam, és el akartam foglalni magam. Nagyon tetszett az érzés” – mesélte egy interjújában.

4. A filmvásznon 17 évesen debülált a Martha Marcy May Marlene című thriller egyik mellékszerepében, majd több más produkcióban is feltűnt.

5. Első főszerepét a Szeplőtelen fogantatás című filmben játszotta el 2012-ben. Rachelt, egy 15 éves, fundamentalista mormon közösségből származó tinédzser lányt alakított, aki azt hiszi, hogy szeplőtelen fogantatás által esett teherbe.

Julia Garner

Julia Garner (Fotó: Larry Busacca/Getty Images for Sundance Film Festival)

6. Az Indiana Egyetem pszichológia szakán tanult, ám ezzel párhuzamosan is folytatta a filmezést. 2015-ben diplomázott.

7. 2015 és 2018 között a Foglalkozásuk: amerikai című sorozat állandó szereplője volt, Kimberly Brelandet, egy CIA-főnök lányát alakította.

8. Először filmes hallgatók és hipszterek ismerték fel brooklyni kávéházakban, akik számára a Szeplőtelen fogantatásban nyújtott alakítása maradt leginkább emlékezetes. „De ha az Upper West Side-on vagy a Lincoln Center közelében jártam, az emberek a Foglalkozásuk: amerikaiból ismertek fel” – idézte fel egy riportban. 

Julia Garner

Az Ozark egyik jelenetében (Fotó: Profimedia)

9. A világhírt az Ozark című filmsorozat hozta meg a számára, melyben annak 2017-es, első évada óta alakítja Ruth Langmore-t.  „Úgy érzem, a karaktereim nem karakterek, emberként látom őket. Nem igazán ítélheted meg őket. És szeretem, hogy az írók folyamatosan változtatják őt. Igazából nem is megfelelő kifejezés az, hogy változik, mert az emberek évről évre fejlődnek, jó vagy rossz irányba” – fogalmazott. A produkcióban nyújtott színészi teljesítményét a közönség és a kritikusok is elismerik. Alakításáért 2019-ben drámasorozat kategóriában megkapta a legjobb női mellékszereplőnek járó Emmy-díjat, amivel a Trónok harca négy színésznőjét is megelőzte. 

10. Mark Fosterrel, a Foster the People együttes énekesével a Sundance Filmfesztiválon ismerkedtek meg, és 10 hónapos együttjárás után eljegyezték egymást, újabb 8 hónappal később, 2019 decemberében pedig összeházasodtak a New York-i városházán, ugyanott, ahol Julia szülei is tették, 40 évvel korábban. „Imádom a nadrágkosztümöket, és mindig is úgy gondoltam, hogy ha egy városházán lenne az esküvőm, azt szeretnék viselni. Szerettem volna egy Carrie Bradshaw-pillanatot.”

Julia Garner és Mark Foster a 2019-es Emmy-gálán

A színésznő és férje, Mark Foster a 2019-es Emmy-gálán (Fotó: Axelle/Bauer-Griffin/FilmMagic)

11. Tinédzserkora óta rajong a hetvenes évek filmeiért, mivel úgy véli, az volt a mozi legjobb korszaka. A Fashion Magazine-nak adott interjújában bevallotta ugyanakkor, hogy egy hosszú nap után lazításképp, egyfajta „bűnös élvezetként” a Real Housewifes (a Feleségek luxuskivitelben eredeti, amerikai változata) epizódjait is megnézi.

12. Stílusikonjainak Audrey Hepburnt, Carolyn Bessette Kennedyt és Diane Keatont tartja.

13. A haja természetes göndör, és saját bevallása szerint ezt nagyon imádja. „Amikor 12 éves voltam, hirtelen göndörödni kezdtek a hajtöveim, a vége pedig egyenes volt. Úgy nézett ki, mint egy patkányfészek, undorító volt. Elmentem a fodrászhoz, hogy kezdjen vele valamit. Nagyon rövidre kellett vágnia, hogy az egész göndör legyen. Ez volt életem egyik legfurcsább élménye.”

Julia Garner

Az Inventing Anna forgatásán (Fotó: Profimedia)

14. Anna Delvey történetéről először 2018-ban, Jessica Pressler a The Cutban megjelent cikkében olvasott, és rögtön volt az érzése, hogy egy nap filmet vagy tévésorozatot készítenek a sztoriból. Azt azonban nem gondolta, hogy ő játszhatja el az álörökösnőt, mivel úgy gondolta, nem hasonlít rá eléggé. A szerepet végül nem egy hagyományos meghallgatáson kapta meg. Épp az Ozarkot forgatta, amikor megkeresték az ajánlattal, majd egy Zoom-meetingen beszélgetett el a produkcióról a rendező Shonda Rhimesszal. Fél évvel később aztán azon kapta magát, hogy Anna Delvey megformálására készül.

15. A forgatások előtt meglátogatta a börtönben a valódi Annát. „Tudtam, hogy Anna okos és elbűvölő lesz, mert nyilvánvalóan annak kellett lennie ahhoz, hogy véghezvigye, amit csinált. Mindent elintézett, és valamiért át tudta verni ezeket az embereket. Amin a legjobban meglepődtem, mivel nem számítottam rá, hogy mennyire szimpatikus – fejtegette Julia. – Annyira pezsgő volt, és egyszerűen nagyon bájos. Ha gazemberként viselkedett volna, senki sem bízott volna meg benne és nem akart volna a közelében lenni. Volt benne valami, amit az emberek vonzónak találtak. Minden szélhámos valamilyen szempontból karizmatikus.”

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top