nlc.hu
Szabadidő

Időjárás-előrejelzés

Jövő héten már tényleg megjön a tavasz

Melegszik az idő, több lesz a napsütés is.

Vasárnap a Dunántúlon zavartalan napsütés várható, de a Dunától keletre a nap első felében lehetnek felhősebb területek is, majd délutánra jórészt ott kis kiderül az ég. Csapadék nem lesz. A délkeleti, keleti szelet az Észak-Dunántúlon időnként élénk, Sopron környékén esetleg erős lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 10, 11 fok körül alakul. Késő estére +1 és -5 fok közé csökken a hőmérséklet – írja a kiderul.hu.

Hétfőn derült, napos, száraz időben lesz részünk, majd késő délutántól nyugat felől fátyolfelhők érkezhetnek. A déli, délkeleti szelet a Kisalföldön időnként élénk lökések kísérik. A hőmérséklet csúcsértéke 9 és 14 fok között várható.

A tulipánok minden színnel azt jelzik: tavasz van! (Fotó: Pexels.com)

A tulipánok minden színnel azt jelzik: tavasz van! (Fotó: Pexels.com)

Kedden, a nemzeti ünnepen a fátyolfelhők mellett még általában több órára kisüthet a nap, majd délutántól vastagodhat a felhőzet. Estig még nem valószínű csapadék, éjjel szórványosan már számítani lehet esőre, záporra. Hajnalban helyenként párássá válhat a levegő. A déli szél időnként megélénkül. A hajnali órákra általában -6 és +1 fok közé hűl le a levegő, a fagyzugokban azonban továbbra is hidegebb lesz. A csúcsértékek 11 és 17 fok között alakulnak.

Szerdán eleinte jobbára erősen felhős időre számíthatunk, majd napközben csökken a felhőzet, estére hazánk döntő részén ki is derülhet az ég. A nap első felében szórványosan előfordulhat eső, zápor, hajnalban az északkeleti határnál vegyes halmazállapotú csapadék sem kizárt. A nap második felében csökken a csapadékhajlam, estére meg is szűnhet. Az északi, északnyugati szelet többfelé erős lökések kísérhetik. A leghidegebb órákban -2, +5, kora délután 6 és 15 fok között alakul a hőmérséklet, északkeleten lesz a hűvösebb.

Csütörtökön általában többórás napsütés várható, majd egyre nagyobb területen képződnek gomolyfelhők. Számottevő csapadék nem lesz, de néhol előfordulhat zápor, a délutáni, esti óráktól már akár hózápor is. Több helyütt megerősödhet a keleti, északkeleti szél. Hajnalban -5, +1, kora délután 7, 14 fok valószínű, északkeleten az alacsonyabb értékekkel.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top