nlc.hu
Szabadidő
Cursed images, azaz az elátkozott fotók története

Nincs rajtuk semmi, mégis rettenetes érzés nézni őket: az elátkozott fotók nyomába eredtünk

Külön műfaj az interneten a cursed images, azaz az elátkozott képek: amatőr fotók, amiken semmi szörnyű nincsen, mégis olyan fojtogató, nyomasztó érzés nézni őket, hogy arra nincsenek szavak. Mármint szó szerint nincsenek: ezekről a képekről ugyanis nem tudunk semmit, így muszáj a fantáziánkra hagyatkoznunk. Mi mégis megpróbáltunk a jelenség végére járni, de sajnos arra jutottunk, hogy a világon semminek nincs semmi értelme.

Egy rózsaszín szalaggal átkötött pióca egy fiatal lány karjából szívja a vért; a fotót maga a lány készítette, büszke a „hercegnőjére”, hogy ilyen szépen eszik. Egy rossz minőségű, szétvakuzott képen egy kötényes néni egy barokk ágyon alszik, előtte ventilátor, fölötte, a falon vagy ötven feszület, a legkülönbözőbb méretekben és stílusokban. Egy fogkefe, aminek a sörtéi hajszálak. Egy csapat kamasz éjszaka a láthatóan morcos társuk lángoló hajánál melegíti a kezét. Egy kislány sült strucc-combot cipel, amely pont akkora, mint ő. Működő gáztűzhely, rajta serpenyő, abban pedig tojások vagy kolbász helyett cigarettacsikkek. Mi a közös a fenti képekben?

Nem sok, hacsak az nem, hogy mindegyik az internet furcsa, leinformálhatatlan szegletéből érkezett, spontán készült, nem tudni, ki – és főleg, miért – fotózta, ahogy az sem, kik a szereplők és mi lett később a sorsuk. Illetve még annyi közös van bennük, hogy

mindegyik fotó elátkozott.

Cursed images, elátkozott képek

Forrás: cursedimages.tumblr.com

Az interneten rengeteg értelmetlen dolog van, annyira, hogy úgy tűnik, a nagy része az. Írtunk már mi is a neofasiszta jelképpé vált cuki békáról, a Facebook-leállás miatti pánikról és nyomorult csajozós szövegekből álló Instagram-oldalról, de egyik sem annyira nyíltan és magától értetődően értelmetlen, mint a világháló elátkozott képekből álló, rohamosan vastagodó szelete: hatalmas gyűjtemények, adatbázisok és kortárs műelemzések sora szól kifejezetten azokról a képekről, amiken semmi horrorisztikus nincsen, mégis olyan megfoghatatlan szorongást és kényelmetlenséget érzünk ezeket nézve, hogy arra nincsenek szavak.

Mármint egészen konkrétan nincsenek: azt, hogy mitől elátkozott egy kép, lehetetlen megfogalmazni, mégis mindenki érzi, aki látott már párat. Szerencsére nyolc kerek éve saját Tumblr-blogja is van a témának, ennek nézegetését ajánljuk, mielőtt mégis megpróbálnánk megfejteni őket.

Cursed images, elátkozott képek

Forrás: cursedimages.tumblr.com

Készen álltok? Akkor lássuk.

Aki kicsit is képben van a kortárs képzőművészet ügyében, az mindig azt mondja (különösen arra az egyébként jogos felvetésre a konceptuális, tehát például egy fekete alapon kék négyzetet ábrázoló festmények előtt állva, hogy mégis mi ez az egész), hogy nem azt kell nézni, mi van a képen, hanem azt, hogy milyen érzéseket vált ki belőled. Ez nyilván megalapozott válasz, még ha kissé megúszós is; de az ember már csak olyan, hogy szeret történeteket, eseményeket belelátni a képekbe, és érdekli, kik szerepelnek rajta és miért alkották őket. Azaz szeretne választ kapni az öt alapkérdésre: ki, mit, mikor, hol és – főleg – miért. Az elátkozott képek márpedig éppen attól elátkozottak, hogy azokat megpillantva mindennél jobban tudni szeretnénk a választ – és sosem fogjuk megtudni őket. Sőt: minél tovább nézzük őket, annál több lesz a kérdés.

A világ első elátkozott képe – vagyis az, amit ezzel a jelzővel illettek – az internetes néphagyomány szerint 2015-ös. Egy teljesen egyszerű fotóról van szó: egy amerikai zöldségtermesztő úr a paradicsomjai közt áll egy fakonténerben. Semmi extra nincs rajta, mégis furcsa, szorító érzés nézni, minél tovább tartjuk rajta a szemünket, annál kellemetlenebb az egész.

Cursed images, elátkozott képek

Forrás: cursedimages.tumblr.com

A képet egy blogger találta a neten és publikálta mindenféle kontextus nélkül 8 éve azzal, hogy ez bizony egy elátkozott kép – ezzel megszületett, és ahogy az az interneten már csak lenni szokott, el is terjedt a műfaj, de még sokáig ez a Tumblr-blog számított a mozgalom központjának.

A blog névtelen gazdája évekkel később elmesélte: perverz hobbija volt, hogy a korszak népszerű képmegosztóján, a Flickren gyűjtött amatőr fotókat magánarchívumokból. „Furcsa hangulata van ezeknek az elfeledett képeknek”nyilatkozta az akkor 19 éves fotós lány. „Mintha egy álmot fotóztak volna le, vagy egy pillanatot egy másik életből. Különösen azok érdekeltek, amelyek sötét, üres tereket ábrázoltak, próbababákkal, furcsa ruhákkal – ezek azóta is visszatérő elemek az elátkozott képekben.”

Cursed images, elátkozott képek

Forrás: cursedimages.tumblr.com

Még neki, a műfaj gazdájának sem sikerült azonban meghatároznia, mit is jelent az elátkozott kép, illetve miért pont elátkozott. Fotó, amelyen valami nincs a helyén, amelyet valahogy nehezen tesz helyre, dolgoz fel az emberi elme – ez a legszűkebb definíció. Az elátkozott kép kényelmetlen, azaz uncanny – értjük, mi van rajta, mégsem akarjuk valóságként elfogadni. Naiv szürrealizmus ez: az elátkozott kép éppen attól elátkozott, hogy nem szándékosan annak készül, sőt, alkotói valószínűleg nincsenek is tisztában a fotóik utóéletével. Bár sokan próbálkoznak vele, igazi cursed fotót képtelenség tudatosan lőni. Talán a híres dél-afrikai fotóművész, Roger Ballen jutott a legközelebb ehhez; ő annyira ügyes, hogy mára a híres Die Antwoord együttes látványtervezője és állandó alkotótársa lett.

Az elátkozott képek mint jelenség annyira népszerű, hogy külön alműfajai vannak; akadnak blogok, amelyek kifejezetten a csúnya ruhákat, a gusztustalan kajákat, vagy a szürreális, vicces jeleneteket gyűjtik, kisebb-nagyobb sikerrel. A jó elátkozottkép-blog igazi amatőr fotókból (tehát nem digitális, photoshopolt illusztrációkból) áll és nincs szüksége szövegre. Az egyik népszerű gyűjtő, earlboykins4 szerint

ha oda kell írni egy kép alá, hogy miért vicces, akkor valószínűleg nem vicces.

Cursed images, elátkozott képek

Forrás: cursedimages.tumblr.com

Az internet nagyon furcsa hely: ezt az ezredforduló környékén elterjedt Flash-animációk óta tudjuk, amikor is boldog-boldogtalan amatőr (többnyire szürreális, ijesztő, gusztustalan, de a hagyományos történetmeséléssel mindenképp szembehelyezkedő, értsd: értelmetlen) rajzfilmecskéket és kezdetleges játékokat kezdett készíteni, ezzel végképp demokratikus felületté téve az internetet. Nem voltak többé profi tartalomelőállítók és szervilis fogyasztók; egy nagy katyvasz lett az egész. Ezekben az években született az internetes folkhorror egyik alapműve, a bizarr hangú szörnyeteg, Salad Fingers, aki egy egész rajzfilmsorozatot kapott David Lynch stílusában. Pár évvel később pedig elindult a creepypasta-mozgalom: a különböző fórumokon előadott horrortörténetek, amelyekről mindenki tudta, hogy csak mesék, mégis rengetegen akartak hinni bennük. Innen indult az arc nélküli Slender Man, aki azóta nem csak (sajnos nagyon rossz) hollywoodi horrorflmet is kapott, de valódi gyilkosságokat is elkövettek a nevében, vagy Momo, az ijesztő gnóm, aki mögé bújva válogatott kihívásokra vették rá a gyerekeket az öncsonkítástól az öngyilkosságig.

Ebből kiindulva semmi meglepő nincs az ehhez képest ártalmatlan elátkozottkép-gyűjtésben. „Az összes csoda és látványosság ellenére az internet főleg a horror terepe; a rettegésért jövünk ide” – mondja erről Joshua Citarella, a New York-i School of Visual Arts professzora. Az egész internet paranoiával indult: már a betárcsázós korszakban is a chatszobákban tinikre vadászó ragadozókról és bankkártyaadat-lopó vírusokról cikkeztek, a diákok pedig ijesztgetős videókkal szórakoztatták egymást számítástechnika órákon. Ekkor indult a hírhedt, kifejezetten gyomorforgató képekre szakosodott Rotten.com, amelyet mindenki nézegetett (titokban), és amely azzal került be a mainstream médiába, hogy ott terjedt egy Diana hercegnőről közvetlenül a halála után készült véres fotó. (Persze hamisítvány volt.)

Cursed images, elátkozott képek

Forrás: cursedimages.tumblr.com

Valahol ez a lényege az elátkozott képeknek is, csak nincs szükségük vérre és sokkolásra: inkább sugallja a horrort ahelyett, hogy megmutatná. A nézőnek nincs más választása, mint elképzelni azokat a bizarr eseményeket, amelyek a kép elkészültéhez vezettek. Például:

  • Hogy került a banán a betonba?
  • Miért kulcsolják össze emberek a lábujjaikat?
  • Miért mártja bárki paradicsomszószba a tortaszeletét?
  • Miért nyúlkál a lány a szemgolyója alá egy zsírkrétával?
  • Mit keres a démonfej az ultrahangképen?
  • Ki mos hajat ketchuppal?
  • És főleg: miért fotózták le mindezt?

A kontextusuktól megfosztott képeket nézhetjük akármeddig, válaszokat nem kapunk, legfeljebb a fantáziánkra hagyatkozhatunk, az pedig, mint tudjuk, elég rémisztő dolgokat képes produkálni. Marad a nyomasztó, furcsa érzés, hogy valami nagyon nincs rendben ezzel a világgal, és a kényszer, hogy el kell engedni, hogy valaha is megértsük az egészet.

Cursed images, elátkozott képek

Forrás: cursedimages.tumblr.com

Most, 2022-ben mondjuk ez egyébként sem lesz nehéz, hiszen egyre kevesebb értelme van bárminek is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top