Ha valaki viszonylag sűrűn lapozgat középkori kódexeket, kéziratokat (és miért is ne, hisz virtuálisan ezek már nem olyan nehezen elérhetőek), annak előbb-utóbb valószínűleg fel fog tűnni, hogy a lapszéli illusztrációk, valamint a díszes iniciálék között számos olyan akad, amelyik
csigákkal hadakozó, fényes páncélú lovagokat ábrázol.
Például ilyeneket:
Vagy éppen ilyeneket:
Leginkább a 13-14. századból származó könyvekben találhatunk hasonló, mai szemmel nézve meglehetősen zavarba ejtő képeket, amelyeken a lovag hol teljes páncélzatban, esetleg lóháton, hol gyalogszerrel, hétköznapibb ruházatba öltözve néz szembe a csigával, az irtózatos puhatestű pedig egyes képeken valóságos óriásként tűnik fel, máskor viszont majdnem olyan aprócska, mint a valóságban; a lovag akár könnyedén agyon is taposhatná. Hogy pontosan mit is jelképez ez a furcsa jelenet, arról a történészek, középkorászok körében máig nem alakult ki egységes álláspont; ami azt illeti, Lilian M. C. Randall 1962-ben írt The Snail In The Gothic Marginal Warfare című tanulmányán kívül nem is nagyon tudunk olyan kutatásról, amely behatóbban foglalkozott volna ezzel az igen érdekes témával. Randall szerint egyébként – micsoda meglepetés – arra jut, hogy ez az egész egyszerűen csak viccnek volt szánva, a lovagi eszmények, a lovagi életmód afféle paródiájának; egy páncélos vitéz nekiront egy páncélos (pontosabban: a hátán egy meszes házat cipelő) puhatestűnek, milyen mulatságos! Aki meg nem tud rajta röhögni, az inkább vonuljon be a Sarutlan Karmeliták közé.
Azért persze léteznek más elméletek is. Egyesek szerint a jelenet valamiképpen a Feltámadás allegóriája lehet (ami azért elég merész képzettársítás), de az is elképzelhető, hogy a csigák a longobárdokat, illetve a lombardiaiakat jelenítik meg, amely népcsoportnak akkoriban nem volt éppen túl jó híre: a közgondolkodásban rendszerint az árulással, a zálogkölcsönzéssel, az uzsoraszedéssel és egyéb nem lovagias cselekedetekkel azonosították őket. a Digital Medievalist oldalon olvasható megfejtés szerint viszont a páncélos lovagokkal harcoló csigák azért kerültek bele a kódexekbe, hogy a halál elkerülhetetlenségére emlékeztessék az olvasókat. Ahogy a Zsoltárok könyvének 58. fejezete írja: „Istenem, zúzd össze szájukban fogukat, Uram, törd össze az oroszlánok állkapcsát! Hadd folyjanak szét, mint a kiömlött víz, hervadjanak el, mint a letiport fű. Múljanak el, ahogy elmúlik a csiga, s mint az asszony elvetélt magzata, amely a napot nem látja meg soha!”
Kapcsolódó cikkeink:
Bő termést hozott a középkori péniszfa – szokatlan művek a reneszánsz éveiből
Bőséges gyermekáldást hoztak a reneszánsz menyétek