A menyétek, hermelinek (sajnálatosan ritkán használt magyar kifejezéssel: hölgymenyétek) és a Mustelidae család egyéb jeles tagjai egyfelől elbűvölően prémes cukiságok, másfelől meg áramvonalas testfelépítésű, ravasz, ügyes és rettenthetetlen vadászok, szóval maximálisan megérdemlik minden tiszteletünket és rokonszenvünket. Annál is inkább, mert ezek a fantasztikus kis állatkák nemcsak a fauna gazdagságához járulnak hozzá jelentősen, hanem egykoron még a reneszánsz portréfestészet is elképzelhetetlen volt nélkülük, a reneszánsz pedig, mint ismeretes, a modern európai civilizáció egyik tartóoszlopa, szóval nyugodtan mondhatjuk, hogy a menyétek nélkül ma nem itt tartanánk (jó kérdés persze, hogy egyáltalán hol tartunk).
A menyétek rendszerint nemes hölgyek portréin tűntek fel, és nem is pusztán dekorációs célokkal, noha az tagadhatatlan, hogy ezek a szőrös apróságok rendkívül jól mutatnak a festővásznon, és divatos kiegészítőként is megállják a helyüket. Azonban még ennél is sokkal fontosabb volt az állatok szexuális szimbolikája: a menyétekről ugyanis valamiért úgy tartották akkoriban, hogy szájukon keresztül termékenyülnek meg, illetve a fülükön át ellenek, és ezért kapcsolták őket össze a termékenységgel, a terhességgel, a gyerekszüléssel, vagy éppen a tiszta, romlatlan erkölcsiséggel.
Ahogy azt Dr. Chelsea Nichols, a kuriózumokra specializálódott művészettörténész írja, a reneszánsz idején egy jobb körökben ideális házassági ajándéknak számított az ún. zibellino, vagyis a menyétfélékből vagy cobolyból készült, pazarul felékszerezett fejjel ellátott szőrmecsoda, amely afféle termékenységi talizmánként, bőséges gyermekáldást ígérő kabalaként funkcionált, és mellesleg őrületesen jól nézett ki.
Egy zibellino a Walters Art Museum gűjteményéből (Forrás: art.thewalters.org)
A hölgyek általában a vállukon átdobva vagy a ruhájukhoz rögzítve viselték, mint valami barbár törzsfő, de nem követett el súlyos vétséget a divat ellen az sem, aki egyszerűen csak a kezében tartotta, akár egy kistáskát. Sajnos ezekből a zibellinókből mára elég kevés maradt, de a korabeli – 15-16. századi – portrékon azért ki lehet szúrni néhányat.
Itt van például 1580-ból Lavinia Fontana festménye az ismeretlen bolognai nemesasszonyról, aki káprázatos vörös színben pompázó esküvői ruhájához egy gazdagon díszített, vastag aranyláncon lógó zibellinót, valamint egy vakargatni való fehér kiskutyát is kapott (hát, vagy legalábbis a képen így ábrázolták): utóbbi szintén beszédes kiegészítő, tudniillik a házastársi hűséget jelképezte.
Az alábbi két portrén (cca. 1520) még jobban érvényesül a döglött menyét, ugyanakkor azt szomorúan kell megállapítanunk, hogy ezeknek nincsen aranyból a fejük. A képeken megfigyelhető még, hogy a nők egyik kezüket kecsesen a méhük felett tartják, ezzel is jelezve, hogy számos utódra számítanak a jövőben. Amihez persze azért még egyebekre is szükség volt a menyétbőrön kívül.
Egy szépen kipreparált menyétféleség hasznosnak bizonyulhatott akkor is, ha a nő éppen gyereket várt: a levelezéséből tudjuk például, hogy Krisztina lotaringiai hercegnő egy nyest- vagy hermelinszőrből készült övet küldött a lányának, hogy viselje azt a szülés ideje alatt, biztos, ami biztos. Ezen a képen (1552) viszont nem ő látható, hanem egy másik ragyogó előkelőség, a nagyobbik lánya, Diedama társaságában megörökített Livia da Porto Thiene grófnő, aki ekkor éppen a második gyerekével, Emiliával volt várandós, a karjára terített nyestbőr pedig természetesen a nyugodt terhességet és a zökkenőmentes szülést hivatott reprezentálni, illetve valamiképpen előidézni. Reméljük, nem is volt semmi probléma!
Vélhetően jellegzetes, hosszúkás alakja és legendás mozgékonysága miatt a menyét egyúttal régi fallikus szimbólum is volt, a férfierő egyik megtestesítője, amely szinte szó szerint ki is veri a szemünket ezen az 1540-ben készült pazar páros portrén (avagy portrépároson). A jobboldali képen a díszes zibellinót viselő Camilla Gonzagát láthatjuk három fiúgyermeke gyűrűjében, amint megfejthetetlen tekintettel fürkészi a baloldali festményen pöffeszkedő férje, Pier Maria de Rossi gróf önelégült ábrázatát, miközben az egyik kisfiú bámulattal adózik a férfi monumentális gatyapőce, illetve az azt kissé még meg is hosszabbító kardmarkolata előtt. Ilyen egy tökéletes családi idill a 16. századi Itáliában.
A hófehér téli bundájáról és főúri eleganciájáról könnyen felismerhető hermelinről az a hír járta, hogy inkább nagyvonalúan megadja magát a vadászoknak, nehogy menekülés közben véletlenül tönkretegye a drága prémjét, így az állat jellemzően a tisztaság, a szűziesség szimbólumaként jelent meg a korabeli műalkotásokon. A legismertebb reneszánsz hermelin – és egyúttal a messze legismertebb reneszánsz menyétféle – Leonardo da Vinci Hermelines hölgy néven ismert, 1490 körül készült festményén szerepel:
Hermelines hölgy
A kép Leonardo egyik hírhedt mecénásának, Ludovico Sforzának szeretőjét, Cecilia Galleranit ábrázolja, aki 16 év körül járt akkor, és valószínűleg éppen a herceg törvénytelen gyerekével volt terhes, ami nem feltétlenül a tiszta és szűzies élet velejárója. Egyébként Ludovico Sforza tagja volt a Hermelin Rend nevű lovagrendek, úgyhogy elképzelhető, hogy az szokatlanul robusztus megjelenésű állat, amelyet oly elmélyülten simogat az ifjú Cecilia, inkább az ő duzzadó férfiasságát jelképezi.
Művészet, divat és állatok:
Csillagjegyek, akiknek nem alakul jól az év
Megrázó történet: a szerelők utolsó ölelése a lángoló szélturbinán
A ma 65 éves Emma Thompson bebizonyította, hogy igazi kaméleon
Ilyen fordulatokat hoz a Merkúr a kapcsolataidba a következő hetekben
Milliárdossal állt össze Havas Henrik
Titokzatos hangfelvételt hagyott hátra Törőcsik Mari, pár héttel a halála előtt rögzítették
Ezeket a csillagjegyeket mindenki szereti
