A magányról és a veszteségről szól a világ LEGNAGYOBB macskás festménye

Minden idők legnagyobb macskás festményét (vagyis: minden idők legmacskásabb festményét) egy osztrák művész, Carl Kahler készítette 1893-ban. A számok szerelmeseit bizonyára érdekelni fogja, hogy a mű:

• Összesen 42 darab perzsa- és török angóramacskát ábrázol, mely fajták akkoriban egyébként rendkívül népszerűnek számítottak jobb körökben. Amúgy csak összehasonlításképpen: Rembrandt Éjjeli őrjárat néven ismert klasszikus remekművén csupán 34 figura kapott helyet, és ráadásul egyik sem macska (igaz, ott cserébe van egy kutya).
• Méreteit tekintve is igen impozáns: 1,8 X 2,6 méteres, és több mint száz kilót nyom. Amikor öt évvel ezelőtt a Sotheby’s aukciósház árverésre bocsátotta, külön falat kellett neki építeni, hogy valahogy ki lehessen állítani (ezen a képen jól látszik, hogy mekkora).
• Eredetileg körülbelül 5 ezer dollárt (mai árfolyamon úgy 140 ezret) fizetett érte az első tulajdonosa, legutóbb, azaz a fentebb is említett aukción viszont már 862 ezer dollárért cserélt gazdát. 
• Több mint két teljes éven át készült, ami egy ekkora kép esetében azért érthető, ráadásul Kahler korábban még soha nem festett macskát, csak versenylovakat és kutyákat, így érthető, ha szüksége volt némi időre, hogy behatóan tanulmányozhassa ezeket a csodálatos házi kedvenceket. A tanulmányozás mellesleg annyira jól sikerült, hogy későbbi karrierje során már szinte kizárólag macskákat festett.

Carl Kahler macskás festménye. Középen a ház úrnőjének kedvence, Sultan, a perzsamacska (Forrás: Wikipedia)

Carl Kahler persze nem azért vitte vászonra a török angóramacskák nagy panteonját, mert annyira égette őt belülről az alkotói vágy nyughatatlan tüze. A kép ugyanis rendelésre készült: a megbízó egy ismert amerikai társaságbéli előkelőség, Kate Johnson volt, a milliomos Robert C. Johnson felesége. A házaspár vagyoni és társadalmi helyzetéről sokat elárul, hogy az övéké volt a kaliforniai Sonoma-völgyben található legendás Buena Vista-birtok, ahol pár évtizeddel korábban egy honfitársunk, Haraszthy Ágoston fektette le a kaliforniai szőlészet és borászat alapjait.

Sajnos Haraszthy vállalkozása később csődbe ment, őt magát pedig 1869-ben felfalták a krokodilok Nicaraguában, szóval ilyen baljóslatú előzmények után Johnsonék nemigen erőltették a borászkodást: Robert bányákba és ingatlanokba fektette azt a temérdek pénzét, a művészi hajlamú, üres óráiban előszeretettel festegető Kate pedig – ahogy az ezekben a körökben megszokott, sőt, egyenesen elvárt – rengeteget jótékonykodott, valamint egy egészen páratlan műgyűjteményt halmozott fel. Főként görög és római antikvitásokat vásárolt, de Japánból származó műtárgyak és európai, illetve amerikai olajfestmények is akadtak a kincsei között. Az ő tulajdonában volt például Toby Edward Rosenthal preraffaelitákat idéző káprázatos festménye, az Elaine is, amelynek messze földről a csodájára jártak; amikor David Kalākaua hawaii király 1881-ben San Franciscóba látogatott, direkt útba ejtette Johnsonék Buena Vista-i kastélyát, hogy megtekinthesse ezt a remekművet. Kate emellett – és ezen alighanem senki nem fog meglepődni – egy hadseregnyi (úgy nagyjából 50 darab) házimacska büszke és boldog gazdája volt.

Toby Edward Rosenthal: Elaine (Forrás: Wikipedia)

Az Elaine-re ma már sajnos senki nem emlékszik, ellenben Mrs. Johnson gigantikus macskás giccsfestménye – részben nyilván a soha nem csillapodó internetes macskakultusznak köszönhetően – a sokadik virágzását éli. Pedig a mű története sokkal szomorúbb, mint ahogy azt elsőre gondolnánk: Kate Johnson ugyanis 1889-ben elvesztette a férjét, egy évvel később meg az örökbefogadott lányát, a még csak tinédzserkorú Rosalindot, és bizonyára ezért is döntött úgy, hogy oltárt emeltet utolsó megmaradt családtagjainak, azaz szeretett macskáinak. Ám a kép valószínűleg soha nem díszítette a Buena Vista-i rezidencia egyik falát sem, mivel elkészülte után gyakorlatilag azonnal bemutatták a chicagói világkiállításon (ahol természetesen óriási sikert aratott), Mrs. Johnson pedig időközben szintén elhunyt; mindössze hatvanéves volt. Macskái szétszéledtek a birtokon, és a festmény Ernest Haquette-hez, egy San Franciscói galériatulajdonoshoz került.

Kate-ről nem sokkal a halála előtt az amerikai középnyugat legolvasottabb hetilapja, a Chicago Inter Ocean közölt egy meglehetősen szenzációhajhász cikket, amelyben valamiféle bogaras vénasszonyként mutatták be, aki egy csodapalotában él több mint háromszáz macska társaságában, és japán (de miért pont japán?) cselédséget tart, hogy az állatait felügyeljék.  Nem sokkal később a San Francisco Call is megfuttatta a sztorit, habár ott már csak kétszáz macskáról írtak, és az állítólagos japán személyzetet sem említették. Így mindenesetre Mrs. Johnson lett az első hivatalos Crazy Cat Lady, azaz Bolond Macskás Nő, noha utolsó éveiben ezenkívül mást is csinált, például alapított egy máig működő közkórházat, ahol származástól, bőrszíntől, vallástól és egyebektől függetlenül mindenki egyformán ingyenes ellátásban részesült; úgy tűnik, hogy macskákkal már akkor is jobban el lehetett adni az újságot.

Johnsonék Buena Vista-i rezidenciája a századforduló környékén (Fotó: santarosahistory.com)

Érdekesség, hogy közben a festmény alkotójáról, Carl Kahlerről is furcsa cikkek jelentek meg: az egyikben például zabolázhatatlan zseninek nevezték, és felidézték azt az esetet, amikor egy elegáns San Franciscó-i étteremben egymás után törte össze az üres borosüvegeket, és végül a háta mögött már hegyekben álltak a cserepek. Nagyon valószínű egyébként, hogy ezeket a cikkeket az imázsát gondosan ápoló Kahler saját magáról íratta, ugyanis szeretett afféle őrült, dekadens művészként pózolni, ami ugyebár elég nehéz, ha az ember bolyhos kiscicákat fest rengeteg pénzért. Továbbá nem teljesen elképzelhetetlen, hogy ő terjesztette el a sajtóban azt a hamis információt, mely szerint a macskás kép címe: My Wife’s Lovers, azaz a Feleségem szerelmei – azt sugallva ezzel, hogy a néhai Mr. Johnson, félig viccesen-félig komolyan, féltékeny volt felesége állataira.

Carl Kahler 1906-ban, a nagy San Franciscó-i földrengésben veszett oda. Élete fő műve azonban átvészelte a rettenetes katasztrófát, és az interneten felnőtt generációknak hála, ma már minimum olyan megbecsülésnek örvend, mint az Utolsó vacsora.

Még több különös festmény az nlc-n:

• Nem kapta meg a festményt, úgyhogy inkább vett magának egy gyereket a tehénkedvelő grófné
• Marie Antoinette első festője volt, mára az egyik legnépszerűbb internetes mém lett belőle
• Négy évszázados rejtély, hogy ki is volt pontosan a civilizáció bukásának legnagyobb festője
• Török vendégmunkások kapták meg Adolf Hitler kedvenc festményét