nlc.hu
Szabadidő

A cannes-i filmfesztivál Arany Pálma-díjas filmje

Cannes: svéd vígjáték nyerte el az Arany Pálmát

A zsűrit teljesen ledöbbentette a film.

A szomorúság háromszöge című svéd vígjátéknak, Ruben Östlund rendezésének ítélte az Arany Pálmát szombat este a 75. cannes-i fesztiválon a Vincent Lindon francia színész által vezetett nemzetközi zsűri. Az előző filmjével, a művészvilágon ironizáló A négyzet című tragikomédiával 2017-ben egyszer már fődíjat nyert svéd rendező ismét egy kortárs társadalmi szatírát forgatott, amelyben a nyugati fogyasztói társadalmat figurázza ki.

Ruben Östlund

Ruben Östlund az Arany Pálma-díjjal – Fotó: Dominique Charriau/WireImage – Getty Images

Az egész zsűrit nagyon ledöbbentette ez a film” – indokolta Vincent Lindon a döntést, mielőtt átadta az Arany Pálmát.

Amikor elkezdtük ezt a filmet, egyetlen célunk volt: olyan filmet készíteni, amely érdekli a közönséget, és amely a provokáció által gondolkodtat el” – mondta Ruben Östlund a díj átvételekor.

A Triangle of Sadness (A szomorúság háromszöge) című két és félórás vígjáték helyszíne egy luxusjacht, amelyre meghívást kap az influenszer és manöken Yaya és barátja, a szintén manöken Carl. Együtt utaznak dúsgazdag emberekkel, köztük egy alkoholista orosz oligarchával és egy brit nyugdíjas házaspárral, akik taposóaknák és kézigránátok eladásából gazdagodtak meg, valamint az állandóan részeg, marxista amerikai kapitánnyal. Egy hatalmas viharban a hajó felborul, és a katasztrófa túlélői egy görög szigeten kötnek ki, ahol az emberek közötti korábbi viszonyrendszerek az ellentétükbe fordulnak, s a tragikomédia ennek minden változatát kiaknázza: a szegények és gazdagok, a nők és férfiak, a fekete és fehér bőrűek közötti konfliktusokat. A gyengék pedig ugyanolyan kegyetlenekké és középszerűvé válnak a hatalom által, és ugyanúgy visszaélnek a megszerzett hatalmukkal, mint korábban az erősebbek.

A filmet szeptember 8-án mutatják be a magyar mozikban.

(MTI)

Olvass még a 2022-es cannes-i filmfesztiválról az nlc-n!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top