Beleszerettünk a Netflixbe, de már kezdünk kiszeretni belőle

Sosem jó jel, ha egy folyton terjeszkedő nagyvállalattól leépítésekről jönnek hírek, ahogy az sem, ha a részvények ára drasztikusan csökkenni kezd. A Netflixnél ugyan pontosan ez történt, de az nlc nem egy gazdasági lap, így nektek, olvasóknak nem kell tartanotok attól, hogy most részvényárfolyamokkal meg gazdasági tervekkel foglak fárasztani. A lényeg, hogy a szórakoztatóipar legnagyobb sikertörténetének számító cégén repedések jelentek meg, és most láthatóan kapkodva próbálják megoldani a problémáikat. Szó van áremelésről, arról, hogy nehezebbé tennék, hogy egy account-ot sokan megosszanak (illetve plusz díjat kérnének ezért), és tervezik, hogy akár már az év végétől lehetőség legyen egy olcsóbb, viszont reklámokkal tűzdelt változat kiválasztására is.

Ráadásul már az is szóba került, hogy a nagyobb érdeklődésre számottevő filmjeiknek a jövőben hagyományos mozipremiert adjanak, vagyis a netflixes premier előtt egy-másfél hónappal már meg lehessen őket nézni a nagy vásznon, mert ezzel is extra bevételhez juttathatják a streamingszolgáltatót, és a mozipremier előzetes hype-ot adna a streaming premierhez is. Mind a reklámos ötlet, mind a mozis különösen hajmeresztőnek tűnik egy olyan cégnél, ami annak idején pont azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy végre reklámok nélkül, a saját időbeosztásunkban nézhettük a filmeket és a sorozatokat, ráadásul a Netflix sokáig azt a látszatot próbálta kelteni, hogy ők a jövő, a moziknak pedig lassan úgyis befellegzett.

Ami korábban működött, most ellenük fordult

A Netflixnek korábban negyedévről negyedévre masszívan nőtt az előfizetői bázisa, gyakran – főképp 2020-ban, a pandémia nagy évében – annál is jobban, mint ahogy a cégvezetés megjósolta. A masszív növekedés vonzotta a részvényeseket, amiből rengeteg bevételük származott, a rengeteg bevételből pedig rengeteg filmet, sorozatot, reality-t és stand up fellépést tudtak megvásárolni. Hollywood legnagyobb sztárjai eleinte ódzkodtak attól, hogy velük dolgozzanak, mondván a mozibemutatóból a százalékos részesedés miatt több pénz juthat a zsebükbe. Ezt a Netflix úgy oldotta meg, hogy a nagy neveknek rekordgázsikat kínált, akik így legalább annyit, vagy akár többet is kerestek, mintha mozifilmet vállaltak volna, ráadásul még csak kockázatot sem kellett vállalniuk. A Netflixen megbukni nem ugyanolyan, mint a moziban, lévén itt előfizetők vannak, akik nem az egyes filmekre vagy sorozatokra, hanem a teljes kínálatra fizetnek elő, így ott a legrosszabb, ami történhet, hogy a napi top 10 listában a sztár produkciója nem végez előkelő helyen. A busás gázsi viszont akkor is garantált.

Bár az ilyen szerződések csak nagyon ritkán látnak napvilágot, a szakmában az a pletyka terjed, hogy az olyan méregdrága filmjeik, mint a Gal Gadot, Ryan Reynolds és Dwayne Johnson főszereplésével készült Különösen veszélyes bűnözők vagy a Chris Evans, Ryan Gosling és Ana de Armas főszereplésével a nyáron bemutatásra kerülő A szürke ember azért voltak olyan méregdrágák, mert a költségvetés felét a sztároknak fizették ki. De nemcsak a filmsztárokat fizetik feltűnően jól: az olyan stand-up komikusok, mint Dave Chappelle vagy Ricky Gervais egy-egy műsorukért akár 40-50 millió dollárt is kapnak a Netflixtől, ami eszelősen sok pénz. Egyetlen ilyen műsor lemondásával megspórolhatták volna az alkalmazottaik kirúgását…

A tartalomgyártás iszonyatos felpörgetése és a legnagyobb sztárok mindenáron való megszerzése évekig segítette a Netflixet, hiszen egyrészt annyi contentet adott az előfizetőknek, hogy annak még egy időmilliomos sem tudna soha a végére érni, másrészt azt üzente, hogy nincs értelme moziba menni, hiszen a Netflixen a sztárok házhoz jönnek, és náluk is ugyanolyan látványfilmeket lehet nézni, mint a mozivásznon.

A mennyiség a minden

A Netflix feladta a leckét a konkurenciának is: olyan mennyiségű tartalmat gyártottak, hogy az általuk diktált tempót gyakorlatilag képtelenség volt követni még az olyan mély zsebű, régi motorosok sem tudtak, mint az HBO vagy a Disney sem tudtak megközelítőleg annyi saját gyártású produkcióval előállni, mint a Netflix. Voltak piacok Európában – például a skandináv filmpiac vagy Olaszország –, ahol a Netflix annyi produkciót rendelt, hogy a filmiparuk már alig bírta az iramot, és a filmesek már panaszkodtak, hogy nehéz megfelelő szakemberekhez jutni a sok jól fizető netflixes produkció mellett. Ahogy a Disney+, az Apple TV+, a Prime Video és az HBO Max (plusz Amerikában még néhány másik szolgáltató) megjelenésével a konkurencia is betört a streamingpiacra, a Netflix látványosan próbált előre menekülni, és annyi filmet, sorozatot és realityt önteni az előfizetői elé, hogy azok úgy gondolják, a Netflix mindent megad nekik, mellette nincs szükségük másra.

Az elmúlt időszakban már nyilvánvalóvá vált, hogy a tömeges gyártásnak nemcsak előnyei, hanem komoly hátrányai is vannak. Rengeteg kiforratlan produkció kerül gyártásba, sokszor olyan filmek, sorozatok vagy éppen dokumentumfilmek készülnek el, melyekről ordít, hogy vagy nemet kellett volna mondani rá, vagy még minimum hónapokig/évekig csiszolgatni a projektet, mielőtt filmre viszik. A Netflix híres arról, hogy ha ráharap egy ötletre és igent mond, onnantól kezdve nem nagyon folyik bele a tartalmai elkészítésébe, gyakorlatilag szabad kezet ad az alkotónak. Lehet persze érvelni a művészi szabadság mellett, de a hozzáállásuk miatt a filmrendezők és a showrunnerek nem elég motiváltak abban, hogy hosszan készítsék elő a Netflixre szánt produkciókat. Ha minél előbb gyártásba mennek, akkor az alkotók is rövidebb idő alatt végeznek, vagyis gyorsabban foghatnak bele a következő jól fizető produkcióba is, vagyis több pénz áll a házhoz.

Jellemző történet, hogy a Netflix sokcsillió dollárért kötött szerződést Ryan Murphy showrunnerrel, aki korábban olyan sikersorozatokért felelt, mint a Glee, az American Horror Story vagy a Kés/alatt. A Netflixnél egyetlen év alatt, 2020-ban három sorozattal, két nagyjátékfilmmel és egy dokumentumfilmmel rukkolt elő, melyek közül csak az utóbbi aratott mérsékelt sikert, a többi mind megbukott, és a színvonaluk nyomában sem volt annak, amit az alkotó korábbi munkáiban megszokhattunk. Pár napja Paolo Sorrentino, az Oscar-jelölt Isten keze alkotója jelentette be, hogy többé nem dolgozik a Netflixszel, inkább újra mozifilmeket szeretne készíteni. Úgy hiszi, a streamingszolgáltató által fizetett sok pénz és sok lehetőség csak félreviszi a filmeseket, kapkodni kezdenek, emiatt gyengébb produkciók születnek, hiszen egy jó filmhez/sorozathoz idő kell, a kapkodás itt a minőség rovására megy.

A bingewatching és következményei

A Netflix vonzerejéhez eleinte az is hozzájárult, hogy a sorozataikat nem részenként, hétről hétre, hanem egyben pakolta, sőt máig így pakolja fel, az emberek pedig szerették, hogy nem kell sokat várni egy-egy új epizódra, és nem kell mondjuk hetekig izgulniuk azon, hogy ki lehet a gyilkos. Gyakorlatilag nekik köszönhető a bingewatching, vagyis a sorozatdarálás jelenség tömegessé válása. Az induló konkurensek bár eljátszottak a gondolattal, hogy ebben is kövessék a Netflixet, végül kitartottak amellett, hogy inkább heti jelleggel rukkolnak elő új epizódokkal, maximum abban tettek engedményeket, hogy ma már nem számít ritkaságnak, hogy a premier napján egy sorozat nem egy, hanem mondjuk két vagy három epizóddal indul el. A konzervatív hozzáállás eleinte bukónak tűnt, mostanra azonban kiderült, hogy valójában ez a kifizetődőbb.

Mivel az HBO Max, a Disney+, a Prime Video vagy az Apple TV+ sem gyárt még csak megközelítőleg sem annyi tartalmat, mint a Netflix, ők más módszerekhez folyamodtak az előfizetők elcsábításánál. A Disney+ azzal hódít, hogy a legsikeresebb Disney-s mozis franchise-okat (Marvel, Star Wars…) egészíti ki exkluzív, hétről-hétre jelentkező sorozatokkal, ráadásul gyerekkompatibilis tartalmak egészen durva választékát adják, szóval a gyerekes családokban ezzel válnak megkerülhetetlen tényezővé. Az HBO Max és az Apple TV+ sok-sok minőségi, a jó szájhagyománynak köszönhetően sikeressé váló sorozattal rukkol elő, melyek epizódjait heti bontásban adják, így gondoskodván arról, hogy az emberek sokáig beszéljenek róluk. Ennek iskolapéldája volt például tavaly a Kate Winslet főszereplésével készült Easttown-i rejtélyek, ami elérte, hogy az emberek hosszú heteken át beszéljenek róla. Ha ugyanez a sorozat a Netflixen mutatkozik be, az emberek nem beszéltek volna róla tovább két hétnél, hiszen minden rejtélyére azonnal fény derül. Vagyis kevesebb, de sokszor minőségibb tartalommal, heti sorozatepizódokkal az Apple TV+ és az HBO Max elérte, hogy a tartalmaik tovább közszájon forogjanak, és ennek köszönhetően a kevesebb is többnek tűnik.

Beválni látszik az HBO Max azon húzása is, hogy a legnagyobb Warner mozifilmeket már 45 nappal a mozipremier után bemutatják a platformon: a Batman debütálása a platformon például hatalmas sikernek bizonyult: a mozis előzmények miatt többen érdeklődtek iránta, nem kevesebben. A Prime Videón viszonylag kevés a saját gyártás és sok a licenszelt tartalom, viszont jóval olcsóbbak a konkurenseknél, és minden évben van 2-3 olyan eseménysorozatuk (például idén a The Boys 3. évada vagy A Gyűrűk Ura-sorozat) és eseményfilmjük, amiért érdemes rájuk előfizetni. Elmondható, hogy a Netflix mostanra olyan drága lett – legalábbis azoknak, akik ragaszkodnak az igazán jó kép- és hangminőséghez –, hogy hiába van a konkurenseken kevesebb tartalom, mert egy Netflix előfizetés árából kijön két másik streaming-szolgáltató előfizetése.

A minimális reklám ára

Az iszonyatos mennyiségű tartalom a Netflixnél azzal is együtt jár, hogy a filmjeik és sorozataik népszerűsítésére egyszerűen nem jut elég idő, energia és pénz. A legtöbb tartalmuk komolyabb előzetes hírverés nélkül egyszer csak megjelenik a kínálatban, és onnantól kezdve már puszta szerencsejáték, hogy felkapják-e nézők, vagy elsüllyed a kínálat végeláthatatlan tengerében úgy, hogy észre sem vesszük. A kiemelt sorozataikra (például Bridgerton, Stranger Things, Vaják vagy A korona) persze odafigyelnek, ahogy az Oscar-esélyes filmjeiket (legutóbb A kutya karmai között) és a nagy látványfilmjeiket is megnyomják, de a legtöbb produkciójukat próba-szerencse alapon dobják be, hátha lesz belőle valami. Ma már szinte hihetetlen, de A nagy pénzrablás sikeréért a Netflix semmit nem tett azon kívül, hogy felvette a kínálatába, egyetlen interjút nem szervezett az alkotóknak, egyetlen óriásplakáthelyet sem vásárolt neki és a közösségi médiában sem népszerűsítette: a sorozat magától lett ilyen népszerű, a Netflix már csak azután állt be mögé teljes vállszélességgel, hogy az első két évad nagy sikert aratott.

Több alkotó örül annak, hogy pénzt kap a Netflixtől, viszont utólag sokan élik meg csalódásként, hogy a premier idején nem, vagy csak alig kaptak támogatást, így a filmjük/sorozatuk visszhang nélkül elsüllyedt. Ráadásul a Netflix híres arról, hogy ha egy sorozatuk nem hozza a várt nézettséget, viszont jók a kritikái és szeretik a rajongók, ők akkor is gond nélkül elkaszálják, magukra haragítva az előfizetőiket.

Meddig maradnak elsők?

A Netflix még ma is egyértelműen a vezető streamingszolgáltató a piacon, de a dominanciája már nem olyan nagy, mint régen, a Disney+ és az HBO Max is a nyomában lohol, és a többiek sem lazsálnak. Úgy fest, vannak ötleteik arra, mivel tudnának újítani, de láthatóan a legnagyobb problémájukkal, az eszelős mennyiségű, de többnyire nem megfelelő minőségű saját gyártású tartalommal semmit sem akarnak kezdeni az animációs részlegük karcsúsítását leszámítva. Ha kevesebb, de jobb minőségű, jobban promotált tartalommal jelentkeznének, és elengednék végre azt, hogy minden sorozatukat egyben tegyék fel a platformra, egyrészt sokat tudnának spórolni, másrészt javítani tudnának az egyre többet kritizált minőségen is. A saját gyártású filmjeik lassan már annyira rosszak, hogy – tisztelet a kivételnek – már nem is érdemes elindítani őket. A sorozataikkal ennyire azért nem rossz a helyzet, de már itt is a fejükre nő a konkurencia, akiknek a produkcióról a heti bontás miatt tovább beszélnek az emberek. Ráadásul a konkurensek mögött tőkeerős, más tevékenységgel is foglalkozó nagyvállalatok állnak, a Netflixnek viszont nincs más, csak az előfizetőik és a részvényeseik. Még nincs veszve semmi, de az már látszik, hogy új utakat kell keresniük ahhoz, hogy továbbra is piacvezetők maradjanak.