nlc.hu
Szabadidő

Felszálltak a repülőre, ahol nem léteztek az üléseik

Felszálltak a repülőre, ahol nem léteztek a kirendelt üléseik

Nem, nem mások ültek a székeikben, hanem az egész sor hiányzott.

Hosszú órákon át álltak sorban, majd amikor felszálltak a repülőre észrevették, hogy a beszállókártyán szereplő ülések egyszerűen nincsenek a gépen. Sőt, az egész 26-os sor hiányzik.

repülőgép utazótere

Nem volt meg az ülésük a repülőn.

A fiatalok az incidenst természetesen videóra vették, majd megosztották TikTokon, ahol rögtön be is indultak a találgatások. Az easyJet légitársaság, amivel repültek, már múlt hónapban bejelentette, hogy munkaerőhiány miatt ki fog venni pár ülést, hogy kevesebb személyzettel is tudjanak repülni. Egyesek szerint az eset ennek a hozománya, más kérdés persze, hogy a nők miért kaptak akkor beszállókártyát azokra az ülésekre.

A cég a LadBible megkeresésére annyit mondott: az ülésekben történt változás működtetésbeli okokból történt.

A nők végül találtak maguknak helyet a gépen, de azt írták, ebben senki nem segített nekik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top