A magyar férfi vízilabda-válogatott ötméteresekkel kikapott az Egyesült Államok csapatától pénteken, így a 7. helyért játszhat vasárnap Montenegróval a hazai rendezésű világbajnokságon.
Az Európa-bajnok, olimpiai bronzérmes magyar együttes a találkozó során többször is 2-3 góllal vezetett, de nem tudta végérvényesen leszakítani rendkívül lelkes riválisát, akik az ötméteres-párbajban nem hibáztak.
Märcz Tamás szövetségi kapitány a találkozót követően elmondta, szörnyű, hogy a 7. helyért kell küzdeniük, illetve azért, hogy becsületből egy győzelemmel fejezzék be a világbajnokságot, de ezt csakis maguknak köszönhetik, hiszen a 4. negyedig kézben tartották a mérkőzést, ám nem voltak képesek összezavarni az amerikai együttest. Hozzátette, ugyan a végjátékban bravúrral sikerült visszajönniük, de szörnyű volt megélni, hogy rengeteg volt a fegyelmezetlenség, pontatlanság, és lassú volt az egész, ez várhatóan nyomot hagy majd a csapaton.
A magyar válogatott a vasárnapi helyosztón azzal a Montenegróval találkozik, amelyet a csoportkör nyitányán 12-8-ra legyőzött.
(MTI)