„Nagyapa azért is szeretett velünk lenni, mert az unokái közül csak velünk tudott magyarul beszélgetni” – Habsburg Zsófiával és Ildikóval találkoztunk

Nyugat-Európa számos országának államformája a mai napig királyság, de az egykor tényleges hatalommal bíró uralkodóknak javarészt „csak” a jótékonysági, illetve a reprezentációs szerep maradt, alapítványokat képviselnek, állami kitüntetéseket adnak át vagy iskolák megnyitóján vágják el a szalagot. Emellett életük (különösen igaz ez a brit királyi családra) kimeríthetetlen forrás a különböző bulvárlapok számára, amik szívesen „csámcsognak” akár olyan „ballépéseken” is, amit egy átlagember nagyjából bármikor megengedhet magának. De ezzel párhuzamban a királyi családok sokak szemében képviselnek valamiféle „ethoszt”, valamiféle „magasabbrendű” erkölcsiséget.

Magyarország államformája sok száz évig szintén királyság volt, utolsó uralkodónk, IV. Károly az első, számunkra vesztes világháború után mondott le, viszont az ország csak a második világégést követően vált államformájában is köztársasággá. A hatalmukat vesztett Habsburg (1780-tól hivatalosan Habsburg-Lotharingiai) ház tagjai hosszú évtizedekig nem léphettek Magyarország területére, de a rendszerváltás időszakában IV. Károly legidősebb fia, Habsburg Ottó rendszeres látogató lett hazánkban, 1989 után magyar állampolgárságát is visszakapta. Az európai egységért mélyen elkötelezett egykori trónörökös aktívan tett a vasfüggöny lebontásáért, és a saját eszközeivel próbálta elősegíteni Magyország uniós csatlakozását. Hét gyereke közül György feleségével, Oldenburgi Eilika német hercegnővel együtt Magyarországon telepedett le, diplomáciai területen tevékenykedik, három gyerekükkel együtt a mai napig a Budapestet körbevevő alvóvárosok egyikében élnek. Zsófia 2001-ben, Ildikó 2002-ben, öccsük, Károly pedig 2004-ben született. Zsófiával és Ildikóval beszélgettünk arról, hogy élnek az utolsó magyar király dédunokái a 21. században, és mit szeretnének tovább vinni nagyapjuk, Habsburg Ottó örökségéből.

 „Ugyanolyan család vagyunk mint bárki más, csak többet beszélgetünk a történelemről”

A két fiatal lány életét (kortársaik jó részéhez hasonlóan) a tanulás töltötte ki, és fogja még kitölteni pár évig. Az iskolát egy közeli településen kezdték, a katolikus hagyományokról ismert család egy egyházi intézménybe íratta be a gyerekeket, majd felső tagozatban váltottak, elsősorban a nyelvtanulás miatt, a tizenkettedik osztályt már az egyik budai német nyelven tanító iskolában fejezték be. Zsófia „duplán érettségizett”, egyszerre készült a német és a magyar középiskolai tanulmányokat lezáró vizsgára, így mindkét közoktatási rendszerben „érettnek” számít, mégsem tanult azonnal tovább. Egy évet a nyelvtanulásra akart szánni, így került Madridba, ahol „beleszeretett” a városba. „Tudtam, hogy nemzetközi kapcsolatokat akarok tanulni, és azt is, hogy angol nyelven” – meséli. „Madrid nagyon megtetszett, rengeteg barátot találtam ott, amikor megnéztem az egyetemet és megtudtam, hogy létezik angol nyelven ez a szak, akkor egyértelmű volt, hogy odamegyek.” Ildikó szintén Spanyolországban tanul, ugyanazon az egyetemen hallgat nemzetközi jogot, csak a Segoviában található campuson. „A szüleink is támogattak, hogy külföldön tanuljunk tovább. A nyelvtanulás miatt és azért is, hogy önállósodjunk” – teszi hozzá Zsófia.

Kívülállóként különlegesnek, talán kicsit rejtélyesnek is tűnhet egy olyan névvel felnőni, ami leginkább a történelemkönyvekből és az utcai szobrok talapzatáról cseng ismerősen. A két „királyi sarj” nem misztifikálja túl a dolgot. „Teljesen átlagos család vagyunk” – véli Zsófia. „Csak nálunk többet beszélgetünk a történelemről, a politikáról, és több szó van arról, hogy ez a név felelősséggel jár. Gyerekként sokat utaztunk, találkoztunk rokonokkal, és édesapánk mindig elmesélte, hogy ki ő vagy az adott városhoz milyen kötődése van a Habsburgoknak, így lépésről lépésre fogtuk fel, hogy milyen háttere van a családunknak.” Természetesen a „külvilág” is sokszor jelét adta, hogy a család olyan emberekből áll, akik érdeklik a közvéleményt. „Édesapánkat sokszor felismerték az utcán, interjúk készültek vele, és történelemórán is előkerült a Habsburg név” – teszi hozzá Ildikó. 

A család neve nem csupán a magyar, hanem számos más európai nemzet történelemkönyvében megtalálható, hiszen a Habsburgok ültek a német-római, a cseh, a spanyol és a portugál trónon, itáliai és német hercegek, választófejedelmek sorát adták.

A Habsburg család tagjai ma is Európa számos országában élnek, Zsófiának és Ildikónak már a közeli rokonság is rengeteg unokatestvért, nagybácsit, nagynénit jelent a megszokotthoz képest, hiszen csak édesapjuknak hat, nagyapjuknak pedig hét testvére volt. Minden egyes családi találkozó több, addig még nem látott unokatestvér vagy más rokon megismerésével jár együtt. „Áprilisban volt IV. Károly halálnak századik évfordulója, az ötszáz fős családból 130-150-en voltunk jelen” – meséli Zsófia. „A másod- vagy harmad-unokatestvérekkel nem együtt nőttünk fel, de ugyanolyan korúak vagyunk, ugyanazzal a háttérrel rendelkezünk, így nagyon hamar megtaláljuk a közös hangot. A szüleink is próbálják összehozni ezt a generációt.”

„Boldog volt, hogy Édesapja beszélget vele, királyként ilyenre nem volt ideje”

Ha családról van szó, akkor megkerülhetetlen a nagyapa, Habsburg Ottó személye. Az utolsó osztrák császár és magyar király fia nem távolodott el a közélettől, az Európai Parlament képviselője volt két évtizeden keresztül, és szerepet játszott a rendszerváltás történelmében, többek között az ő munkásságához kötődik a vasfüggöny lebontásának folyamatában ikonikus esemény, a Páneurópai Piknik. Sokan emlékezhetnek arra is, hogy a kilencvenes évek hajnalán a rendkívül népszerű Habsburg Ottó neve köztársasági elnökjelöltként került szóba, de ő ezt a lehetőséget visszautasította. 

Zsófia és Ildikó nagyon fiatalok voltak, amikor nagyapjuk 2011-ben elhunyt, de így is hosszan beszélnek, amikor róla kérdezem őket. „Gyakran meglátogatott minket, állatkertbe, cirkuszba jártunk vele” – emlékszik vissza Ildikó. „Azért is szeretett velünk lenni, mert nagyon szeretett magyarul beszélni, és az unokái közül mi voltunk azok, akikkel ezt megtehette. Vele is rengeteget beszélgettünk történelemről, politikáról, minket is érdekeltek ezek a témák, sokat kérdeztünk. Énekelni is nagyon szeretett magyarul.”

Zsófia egy történetet idéz fel a nagyapja gyerekkoráról, amiből talán az is megérthető, miért töltött Habsburg Ottó ennyi időt az unokáival. Az ő édesapjának, IV. Károlynak az első világháború elvesztése után le kellett mondani a magyar, az osztrák és a cseh trónról egyaránt, majd a sikertelen visszatérési kísérletek után a Portugáliához tartozó Madeira szigetére száműzték, gyakorlatilag mindent elvesztett. „Nagyapa erre az időszakra pozitívan emlékezett, előtte az édesapja az uralkodással és a háborús teendőkkel volt elfoglalva, nem tudott annyi időt tölteni a gyerekeivel mint szeretett volna. Madeirán viszont elment velük sétálni és beszélgetni.” A közben felnőtté vált unokák arra is szívesen emlékeznek, hogy nagyapjuk bárkivel beszédbe elegyedett, amikor a lakóvárosuk utcáin sétáltak vele. „Mindig meglepődtek azon, hogy milyen egyszerű vele beszélgetni és hogy mennyire tökéletesen beszél magyarul” – emlékszik vissza Zsófia.

Habsburg Ottó volt IV. Károly legidősebb fia, ő örökölte volna a koronát, ha máshogy alakul a történelem. Unokái szerint az őt jellemző felelősségérzet a neveltetéséből is adódott, beleivódott, hogy gyerekként még úgy kezelték mint, aki egy nap király lesz és egy országról kell majd „gondoskodnia”. (Az osztrák trónigényéről csak 1961-ben mondott le, ez volt a feltétele annak, hogy Ausztriába utazhasson.) „Felnőttként tisztában volt azzal, hogy ő nem lesz király, de ettől függetlenül nagyon sok lehetősége lesz, hogy társadalmi szinten tegyen valamit, és tudta, hogy ez nagy felelősséggel jár.” – mondja Ildikó. „Azt sem akarta, hogy a Habsburg név eltűnjön, csak egy megnevezés legyen a történelemkönyvekben. Az ő vezetésével vált a család egy uralkodó dinasztiából egy polgári életet élő családdá.” A társadalmi szerepvállalás egyik nagy eseménye a már emlegetett Páneurópai Piknik. Habsburg Ottó visszafogottságára jellemző, hogy bár tevékenyen részt vett a szervezésben, mégsem volt jelen az eseményen, nehogy ezzel diplomáciai bonyodalmat okozzon. A Habsburg családot lánya, Walburga képviselte a fertőrákosi békedemonstráción.

Az unokák visszaemlékezése szerint Habsburg Ottó a családban is azokat az értékeket képviselte, amiket a nagypolitikában: katolicizmus, család, hagyományok és hazaszeretet. Az utóbbi révén adja magát a kérdés, hogy egy nemzetközi közegben, több európai országban otthonosan mozgó ember számára mi a haza. Habsburg Ottó munkásságának ismeretében nem meglepő Ildikó válasza. „Kilenc nyelven, köztük latinul is folyékonyan beszélt. Ausztria és Magyarország egyszerre volt a hazája, de leginkább európai volt. Az Európai Parlamentben is ezt képviselte.”

„Van, hogy a bemutatkozásnál visszakérdeztek”

A lányok saját bevallásuk szerint teljesen hétköznapi, átlagos életet élnek, de a nevük hallatára megtörténik, hogy az emberek felkapják a fejüket. „Ha bemutatkozáskor mondjuk a nevünket, van, hogy visszakérdeznek” – meséli Ildikó. „Meglepődnek, hogy átlagosan vagyunk felöltözve, hogy átlagos iskolába járunk” – veszi át a szót Zsófia. „Sokan a mesebeli hercegnőkre gondolnak, akik még most kastélyban élnek.” Az idősebb testvér sokszor úgy hidalja át a dolgokat, amikor kortársak között, baráti körben van, egyszerűen csak Zsófiként mutatkozik be. A nemesi rangok egy 1947-es törvény szerint nem is léteznek Magyarországon, így a család a hercegi címet csak egyes rendezvényeken használják. Ez alól kivételt képez az édesanya, hiszen szülőhelyén nem volt olyan időszak, amikor cél volt „a múltat végképp eltörölni”, így az ő útlevelében még benne van a hercegi megnevezés.

A család életében (elsősorban a Habsburg Ottó hagyatékát ápoló alapítványon keresztül) előfordulnak olyan események, feladatok, amikor „reprezentálni”. „Régebben ilyenkor édesapánkkal együtt mentünk” -mondja Zsófia. „Figyeltük, hogyan csinálja, most már mi is megyünk, például, ha Spanyolországban történik ilyen, akkor kézenfekvő, hogy magamra vállalom. Habsburg Ottó teljes hagyatéka Budapesten van, és Magyarországon nem él más családtag, már ezért is nekünk kell aktívnak lennünk.” Legutóbb Szászváron volt egy kiállítás a tíz éve elhunyt politikus életéről, ezt már Ildikó egyedül nyitotta meg. Elfoglaltság tartozik a Habsburg névhez, de annak mindannyian örülnek, hogy nem jár akkora nyilvánossággal mint amiben a spanyol vagy a brit uralkodócsalád tagjai élni kényszerülnek.

A család számos jelentős királyt adott a történelemnek, Zsófia és Ildikó már csak a neveltetésük miatt is élénken érdeklődnek a tudományterület iránt. Amikor arról kérdezem őket, hogy melyik Habsburg uralkodó áll a legközelebb hozzájuk, melyikre tekintenek akár példaképként, akkor egyértelműen a jelenkorra reflektálva adják meg a választ. „Mária Terézia nagy kedvencünk” – mondja Ildikó. „Nőként vezetett egy birodalmat úgy, hogy közben tizenhat gyereke volt. A másik IV. Károly, aki szeretett volna minél előbb véget vetni a háborúnak, 2004-ben boldoggá is avatták e miatt. Most, hogy újra háború dúl Európában, mi is érezzük, hogy a béke mindennél fontosabb.”

Még több magyar történelem az nlc-n:

• Kvíz: itt a nagy magyar töri kvíz, tuti tanultad a suliban, de emlékszel is rá?
• A génjeinkben élő múlt – egy magyar falu történelmének kutatása a mai lakók DNS-vizsgálatának segítségével
• Orgyilkosság vagy baleset? Van valami zavaros Zrínyi Miklós halála körül