nlc.hu
Szabadidő

90 kilós óriásharcsát fogtak a Tiszán - fotó

Bő 90 kilós óriásharcsa akadt horogra a Tiszán – fotó

231 centiméteres és 91,75 kilogrammos harcsa akadt horogra, és a mérlegelés után vissza is nyerte a szabadságát.

A 31. Magyarkanizsai Arany Kuttyogató csapatversenyre Szerbiában került sor, és nem mindennapi fogás emelte az esemény fényét. Bár a kuttyogatás az országban tiltott a horgászok számára, de egy-egy bejelentett verseny erejéig lehet rá engedélyt kapni, ahogy ez most is történt – írja a pecaverzum.hu.

Óriásharcsa

Így fest egy 91,75 kilós óriásharcsa (Fotó: pecaverzum.hu)

Vasárnap még harminc perc sem telt a versenyből, a horgászok vadul ütögették a vizet, amikor már sor került a komoly fogásra. Egyből hívták is a szervezőket, hogy jöjjenek mérlegelni, a mérleg pedig 91,75 kilogrammnál állt meg. A szerencsés két szabadkai horgász, Gyurica Attila és Bese Béla voltak, akik zöldgilisztacsokorral akasztották horogra a harcsát a Csurgónál. A két fiatal horgász az engedélyét csak télen kapta meg, most kuttyogattak először. Mivel a nap folyamán senki sem tudott náluk nagyobb halat fogni, így végül megnyerték a versenyt, a harcsát pedig visszaengedték a vízbe. Legutóbb óriásharcsát a Dunában fogtak, az a példány 83 kilót nyomott.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top