nlc.hu
Szabadidő

Helikopter rotorja darabolta fel a brit turistát

Helikopter rotorja darabolta fel a brit turistát Görögországban

Az eset Görögországban történt és szemtanúja is volt: az áldozat testvére.

A 21 éves brit férfi a testvérével tartott bérelt helikopterrel Mykonos szigetéről Athén városába. A helikopterük sikeresen leszállt a görög főváros mellett, azonban a férfi nem tartotta be a biztonsági előírásokat és korábban szállt ki a gépből a megengedettnél. Rögtön a jármű mögé ment, ahol még forgott a helikopter farokrotorja – írja a 444.

Helikopter

Képünk illusztráció (fotó: Pixabay)

A mentőszolgálat azonnal a helyszínre sietett, de tehetetlenek voltak, ugyanis a férfi azonnal meghalt. A rendőrség letartóztatta a pilótát emberölés vádjával, valamint őrizetbe vették a leszállópálya két technikusát is, amíg vizsgálják az eset körülményeit. Jelenleg azt próbálják kideríteni, figyelmeztette-e a pilóta az utasait, hogy addig nem szabad kiszállni, amíg a hajtómű és a rotorok le nem állnak. Ez a leszállás után jellemzően 50 másodperc és 2 perc közötti ideig szokott eltartani. A testvérek helikopterét egy másik is követte, melyen a testvérpár szülei utaztak, ám miután látták fentről, hogy mi történt, úgy döntöttek, hogy inkább máshol szállnak le, megkímélvén a szülőket a borzalmas látványtól.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top