nlc.hu
Szabadidő

Állami támogatást kap az Átrium

Meglepetés: még a hét folyamán állami támogatáshoz jut az Átrium

Egy hónapja még úgy volt, hogy bezárnak, de összefogott értük a közönségük, besegített Budapest önkormányzata, és most úgy tűnik, hogy még az állam is.

Egy korábban megítélt, de még el nem utalt összeghez juthat hozzá az Átrium Színház még a héten. A Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) közleményben jelezte, hogy

a magát függetlennek nevező, rendszeres állami támogatásban részesülő Átrium Színház is hozzájut a korábban megítélt kormányzati támogatáshoz.

A minisztérium azt is hozzátette, hogy a jövőben is biztosítani kívánja a minősítéssel nem rendelkező előadóművészeti szervezetek számára az állami forrásokhoz való hozzáférés lehetőségét – írja a 24.hu.

Átrium Színház

Állami pénzhez jut az Átrium Színház (fotó: az Átrium Színház Facebook-oldala)

Pár hete írtuk meg, hogy több mint 3500 adományozótól 61 millió forintot sikerült összegyűjtenie a bajba jutott színháznak, amihez még Budapest városa is hozzáadott 15 milliót. Ez és a mostani állami támogatás – melynek összegét nem említik –  remélhetőleg elég lehet egy problémamentes következő évadra.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top