nlc.hu
Szabadidő

Káoszba fulladt MondoCon anime-manga budapesti találkozója

Káoszba fulladt a MondoCon, a várva várt anime-manga budapesti találkozója

Túl sok volt a látogató, és az eső is betett a szervezőknek.
mondo plakát

A hétvégén tartották a MondoCon nevű, anime-manga tematikájú találkozót Budapesten, a BOK-csarnokban. Az érdeklődés a vártnál sokkal nagyobb volt, és emiatt még az érvényes jeggyel rendelkezők közül sem mindenkit tudtak beengedni a rendezvényre, ami káoszt eredményezett, írja az Index.

„Síró tinik, üvöltöző szülők, több száz méteres sorok…” – így jellemezte a lap egyik forrása a történteket.

A MondoCon szervezőinek Facebook-oldalán először szombaton kora délután jelezték, hogy leállt a beléptetés, de vállalják, hogy visszatérítik a jegyeket az egyik sátornál. A posztot elárasztották a felháborodott kommentek. 

„Több mint 2 órát álltam 2 gyerekkel a fülledt melegben sorban, és ezért utaztunk fel vidékről. És álljak még egyszer sorba, hogy visszakapjam az elővételben megvett jegyeink árát? Milyen eljárás ez? Kérném a jegyárak visszautalását! Köszönöm! A gyerekeket meg nekem kell megvigasztalni…” – írta az egyik látogató, aki nem jutott be a rendezvényre. 

Az esetről a szervezők szombat este adtak ki, ebben leírták: sajnos a látogatók egy részét nem tudták beengedni a rendezvényre. Ilyenre nyolc éve nem került sor, és rendkívül sajnálják, hogy így történt.

A posztban arra is kitértek, hogy a nagy kavarodásról a hirtelen érkezett zivatar is tehetett:

Ugyanis mindenki bemenekült az épületekbe, ahova viszont csak korlátozott számú látogatót tudtak beengedni biztonsági okokból kifolyólag, és így csak akkor engedhettek be újabb embereket, amikor valaki elhagyta a rendezvényt.

A történtek miatt a vasárnapi napra teljesen felfüggesztették a jegyárusítást. Azoknak, akik szombaton egyáltalán nem használták fel a jegyüket, a szervezők visszaadják a jegyárat, illetve azt is felajánlották, hogy a következő, őszi MondoConra szóló belépőre is beválthatják azt. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top