nlc.hu
Szabadidő
Filmek jobb feldolgozásai

6 film, amiből a feldolgozás jobb, mint az eredeti

Hollywood imádja feldolgozni a régi filmeket, némelyik nem sikerül túl jól, de az alábbi filmek esetében sokkal jobb lett a feldolgozás, mint az eredeti.

The Man Who Knew Too Much (Az ember, aki túl sokat tudott) 1934 vs. 1956

Ha az ember a sikeres és híres Alfred Hitchcock, akkor nagyjából azt csinál a filmekkel, amit csak akar. Ezt bizonyította azzal is, amikor a saját filmjét dolgozta fel 20 év távlatából, és sokkal jobb munkát végzett a második körben. Ezt egyébként ő maga is belátta: „Az első verzió egy tehetséges amatőr munkája, míg a másodikat egy profi készítette” – nyilatkozta a remake megjelenése után. Az egyik legnagyobb különbség a két verzióban a helyszínválasztás: az első Svájcban játszódik, míg a másodiknak már Marokkót választották helyszínnek, ettől pedig az egész film hangulata megváltozott az 56-os feldolgozásban.

The Man Who Knew Too Much

The Man Who Knew Too Much (Kép: IMDb)

Invasion of the Body Snatchers (Testrablók támadása) 1956 vs. 1978

Az 56-os sci-fi horror már klasszikusnak számított, amikor Philip Kaufman jött és feldolgozta úgy, hogy mindenki leesett a lábáról tőle. A 78-as verzióban feltekerték a horror hangerejét, ráadásul a politikai közeg is jót tett a népszerűségének, hogy az abban az időben az egyik legfurcsább világsztárról, Donald Sutherlandről már ne is beszéljünk. Zseniális feldolgozás, ami lenyomta az eredeti verziót a klasszikus filmek listáján.

Scarface (A sebhelyesarcú) 1932 vs. 1983

Amikor Oliver Stone, Brian De Palma és Al Pacino összeállt, hogy elkészítsék Scarface-t, az eredeti, 32-ben készült filmnek esélye sem volt ellenük. Már csak azért sem, mert a 83-as verzió híres arról, hogy úttörő módon mutatja be a drogmaffia életét a filmvásznon, és talán a világ legtöbb káromkodását ellövik a filmben, úgyhogy már csak ezért is egyedülálló a műfajában.

Scarface

Scarface (Kép: IMDb)

The Fly (A légy) 1958 vs. 1986

Aki látta a 80-as években a The Fly filmet Jeff Goldblummal a főszerepben, az tudja, mennyire undorító az átalakulás benne, mennyire visszataszítók még a hangok is, és hogy a horror netovábbja, ami a filmvásznon zajlik. Az eredeti, 58-as verzióban nyoma sincs ennek a gusztustalan megjelenítésnek, sőt, inkább nevetségesnek hat a légytestű, emberfejű kis lény a pókhálóban vékony hangon kiabálva.

Little Shop of Horrors (Rémségek kicsiny boltja) 1960 vs. 1986

Az eredeti Little Shop of Horrors 1960-ban alacsony költségvetésből készült mindössze két nap alatt, amit leginkább azért szeretünk, mert ebben a filmben tűnt fel Jack Nicholson életében harmadszorra a filmvásznon. Bár kultfilmmé vált, a feldolgozás Frank Oz csodálatos rendezésében aztán felülmúlta az eredeti verziót 1986-ban, már az eleve sikerre ítélte, hogy rock musical horror komédia műfajban egyedülálló darab lett belőle.

Little Shop of Horrors

Little Shop of Horrors (Kép: IMDb)

Cape Fear (A rettegés foka) 1962 vs. 1991

Természetesen fantasztikus film volt a 62-es Cape Fear Gregory Peckkel a főszerepben és Robert Mitchummal a rosszfiú szerepében – ők ketten abban a korban a legnagyobb színészeknek számítottak. A pszichológiai thriller minden szörnyűségét megkapjuk a filmben, halálosan rémisztő a sztori, a színészek alakítása pedig ikonikussá vált. Ehhez nagy bátorságra vall hozzányúlni, de szerencsére a 91-es feldolgozás nem gyalázta meg az első verziót, hanem inkább hozzáadott annyit, hogy egy kicsivel még jobb lett a történet.

Cape Fear

Cape Fear (Kép: IMDb)

Via

Kiemelt kép: Getty Images

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top