Több mint négyezer évvel ezelőtt élt a történelem első név szerint ismert kutyája

Szabó Sz. Csaba | 2022. Augusztus 21.
A fáraó egyik testőre és házi kedvence volt, halála után díszes temetést kapott, amiről személyesen az uralkodó gondoskodott.

A régmúlt jeles kutyái, vagy akár úgy is fogalmazhatnánk, hogy történelmi kutyaszemélyiségei közül meglepően sokat ismerünk név szerint. Röviden be is mutatunk párat:

A fenti négylábúakat – még Nagy Sándor elefántölő vérebét is – szinte kortársainknak érezhetjük a világ első (vagy egyik első – ilyenkor ezt mindig illik hozzátenni) név szerint ismert kutyájához képest, ami Kr. e. 2200 körül, azaz több mint 4000 évvel ezelőtt élt Egyiptomban; nagyjából egyébként egy időben (plusz-mínusz párszáz év) az első név szerint ismert költővel, Enhéduannával, az akkád Emily Dickinsonnal, akiről korábban már mi is írtunk.

Ezt a csodálatos állatot úgy hívták, hogy Abuwtiyuw (esetleg Abutu, de a előbbi változat sokkal jobban néz ki leírva).

Az emlékét mindössze egy 1935-ben, a gízai nekropoliszban talált feliratos kőtábla őrzi (az állat múmiája, illetve sírja nem került elő). Hogy a neve pontosan mit is jelent, arról csak találgatások vannak: egyes vélemények szerint az abuw hangutánzó szó, és leginkább úgy lehetne fordítani, hogy vau-vau, más tudósok szerint meg a kifejezés arra utal, hogy az állatnak hegyes fülei voltak. Ez utóbbi egyébként valószínűleg stimmel is, tudniillik a hieroglifákból kiolvasható, hogy Abuwtiyuw egy tesem nevű, az ókori Egyiptomban igen közkedvelt – és természetesen már réges-rég kihalt – kutyafajta egyik büszke reprezentánsa volt, vagyis egy elegáns, karcsú, áramvonalas, agárszerű eb, hosszú orral, kunkorodó farokkal és hegyes fülekkel. Vagyis minden bizonnyal így nézett ki, bár kép sajnos nem maradt fel róla, ellenben korabeli tesemábrázolásokból szerencsére akad néhány.

A fáraókutya, amit sokan a tesemek leszármazottjának tartanak (fotó: Wikipedia)

Abuwtiyuw életéről  csupán annyit tudunk, amennyit a kőtábla elárul. Ez nem túl sok: „A kutya, akit Abuwtiyuwnak hívtak, a nagy fáraó testőre volt. A fáraó elrendelte, hogy illő szertartással temessék el, és hogy koporsót kapjon a királyi kincstárból, valamint finom vásznat nagy mennyiségben, tömjént és illatos kenőcsöket.  Az uralkodó azt is parancsba adta, hogy kőművesek emeljenek neki sírboltot. A fáraó mindezt azért tette, hogy a kutya méltó körülmények között járulhasson a nagy isten, Anubisz színe elé” – micsoda szép gesztus a fáraótól, hogy így a szívén viselte őrkutyája túlvilági sorsát!

Anubisz, a közismert kutya- vagy sakálfejű egyiptomi istenség balzsamozás közben (forrás: Wikipedia)

Azt mondjuk már a görög történetírók munkáiból is tudjuk, hogy az ókori egyiptomiak igen nagy tisztelettel bántak halott ebeikkel (ennélfogva alighanem az élőkkel is), mivel úgy hitték, hogy az emberekhez hasonlóan ők is spirituális lények. Erre utal az is, hogy számos kutyamúmia került elő Egyiptom-szerte különféle ókori temetkezési helyekről (meg persze más állatok is, de azokat többnyire azért temettették maguk mellé az egyiptomiak, hogy legyen mit enniük a másvilágon – a kutyákat biztosan nem ételnek szánták). Mondjuk az tény, hogy a kőtábla szövegének alapján Abuwtiyuwnak sokkal pompázatosabb temetés és gondosabb mumifikáció jutott, mint egy átlagos kutyának vagy akár egy átlagos egyiptominak. Remélhetőleg egyszer majd arra is fény derül, hogy miben volt ő különlegesebb a fajtársainál; talán néhányszor megmentette fáraót életét, talán roppant tehetséggel vadászott krokodilokra. De az is elképzelhető, hogy egyszerűen csak egy nagyon-nagyon jó kutya volt!

Exit mobile version