nlc.hu
Szabadidő
Bíróság szerint nem a kórház hibázott

A bíróság szerint nem a kórház hibája, hogy éberkómába került Katalin

Nem ítélték meg a nő családjának a 100 millió forintos kártérítést, sőt, nekik kéne kifizetniük a kétmilliós perköltséget.

Nem elég, hogy az elmúlt csaknem egy évtizedben teljesen egyedül, szinte segítség nélkül ápolta az éberkómában vegetáló lányát, rengeteg időt, energiát és pénzt áldozott a reménytelennek tűnő felépülésére, újabb csapás sújtja Kistaj Évát – számolt be a Blikk.  A nő polgári perben 100 millió forintos kártérítést követelt a kórháztól, amit a Kaposvári Törvényszék első fokon a minap elutasított. Ráadásul még a kétmilliós perköltséget is az asszonynak kellene kifizetnie.

Ágyban fekvő beteg kezei, amik a takarón pihennek.

Képünk csupán illusztráció (Fotó: Pixabay)

Kistaj Éva lányát, Varga Katalint egy jóindulatú agydaganatot eltávolító műtét után egy kórházi baktérium támadta meg 2014-ben, a családja szerint emiatt került éberkómába. A fiatal nő nem tudott beszélni, mozdulatlanul, magzatpózban fekve töltötte az idejét, majd kilenc év után kijött a kómából, és úgynevezett minimális tudatállapotba került.

Óriási eredmény, hogy jelenleg már néhány dolgot képes megcsinálni, a lábát és a száját néha tudja mozgatni, de a felépülése még mindig reménytelennek tűnik, önellátásra és kommunikációra továbbra is képtelen. A kétgyermekes nőt ráadásul – dacára a helyzetének – a volt férje gyerektartásért még be is perelte. Állapotáról a bíróság szerint nem a kórház tehet.

Dr. Vadócz Attila sajtószóvivő szerint az eljárás során kirendelt szakértők által készített, többszörösen kiegészített igazságügyi szakértői vélemények nem támasztották alá a felperesek állítását. A család persze, teljesen mást gondol.

A család jogi képviselője, dr. Litresits András a lapnak elmondta, hogy szerintük a kórházi kezelések során valamilyen módon egy gennykeltő baktérium került Katalin agyvizébe, amit három mintavétel során is kimutattak. A szakértő szerint viszont nem az agyvízből, hanem más módon, szennyeződésként került bele valahogy a mintákba hibaként.

Beszélt arról is, hogy arra a kérdésükre, ez háromszor egymás után hogyan lehetséges, nem kaptak választ, a bíróság kifejezett indítványuk ellenére sem idézte meg a szakértőt a tárgyalásra, holott  „a konkrét kérdéseikre konkrét válaszokat szerettek volna kapni”.

Abszurdnak és elfogadhatatlannak tartjuk a bírónő és az alperes és a szakértő álláspontját is, miszerint nem tudják megmondani a keringés- és légzésleállás okát, s nem lehet tudni, hogy Kati miért került ilyen állapotba

– magyarázta a Blikknek.

Hozzátette: elfogadhatatlannak tartják a döntést, ezért fellebbeznek, így az ügy másodfokon a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top