nlc.hu
Szabadidő

10 dolog, amit nem tudtál a Grease-ről

Eredetileg nem Travolta lett volna Danny Zuko – 10 dolog, amit nem tudtál a Grease-ről

Az 1978-as musical világszerte hatalmasat tarolt, mára mindenki ismeri, akinek volt két füle és két szeme a 80-90-es években.

A kultikussá vált, Grease című filmmusical forgatókönyvét, zenéjét és dalszövegét Jim Jacobs reklámszövegíró és Warren Casey középiskolai rajztanár írta, hogy így emlékezzenek meg az 1950-es évek híres dalairól. 1972-ben a Grease-t a New York-i Broadwayn kívül is játszották, így került Allan Carr producer látókörébe, aki megszerezte a filmjogokat és a Paramounthoz vitte a darabot. A film hat millió dolláros költségvetést kapott, és két hónapon át forgatták a Venice High Schoolban és más Los Angeles-i helyszíneken. A Vanity Fair azt vizsgálta meg, hogy mi minden történt az 1978-as kasszasiker elkészítése során.

1. Nem Travolta lett volna Danny

A Paramount stúdió Henry Winklert akarta Danny Zuko szerepére. Allan Carr pedig a főszereplőt buszsofőrnek és benzinkutasnak képzelte el, aki a Gas Pump Jockey-t énekelte. A Greased Lightnin’-t pedig eredetileg a Beach Boys-nak szánták.

2. Travolta ragaszkodott a zenéhez

John Travolta végül a Greased Lightnin’-t követelte ki, de nem a Beach Boystól. A Broadway-produkcióban Kenickie vezeti a többieket a táncban, ám Travolta magának akarta a csípőgyakorlatot. „Őszintén bevallom, hogy én akartam a számot – mondta Travolta a Vanity Fairnek. – És mivel volt befolyásom, meg tudtam szerezni ezt a táncot magamnak.”

3. Sandy majdnem más lett

Sandy szerepére Carrie Fisher is szóba került, mellette pedig Susan Dey, Deborah Raffin és Marie Osmond is versenyben volt, de Osmond tiltakozott Sandy jó kislányból szexi motoros csajjá válása ellen.

4. A tiniangyal szerepére Elvis is esélyes volt

Első körben Marie testvérét, Donnyt képzelték el A tiniangyal szerepében. Allan Carr főleg Donny Osmondot tartotta szem előtt, és Elvisről ÷ aki a film forgatásának nyarán halt meg – is pletykáltak a szerepre, amit végül Frankie Avalon kapott meg.

5. Sandy szerepét átírták

Sandy nem volt mindig ausztrál. Miután Olivia Newton-John aggodalmát fejezte ki, hogy képes lesz-e amerikai akcentussal énekelni, Carr átírta a szerepet.

Olivia Newton-John és John Travolta

Olivia Newton-John és John Travolta a Grease-ben 1978-ban (Kép: Paramount Pictures/Fotos International/Getty Images)

6. Lorenzo Lamas átváltozott a szerepért

Lorenzo Lamas szőkére festette a haját, hogy eljátssza Tom Chisumot. Miután Gerald Ford amerikai elnök fia, Steven helyett megkapta a szerepet, Lamas rögtön időpontot kért a fodrászához. „Azt mondták, hogy világosabb színűre kell festeni a hajamat, mert 180 centi magas, erős testalkatú vagyok, és nem akarják, hogy úgy nézzek ki, mint egy T-Bird – mesélte Lamas. – Ezért elküldtek a Rodeo Drive-ra, hogy fessék be a hajam szőkére. Én akár lilára is befestettem volna, hogy abban a filmben szerepelhessek.”

7. Calhoun edzőt majdnem egy pornósztár játszotta

Harry Reems Linda Lovelace Mélytorok című filmjében vált ismertté és híressé Hollywoodban, ezért szóba került a neve a szereplőválogatáson, de a Paramount végül Sid Caesart választotta a biztonság kedvéért.

8. Sok zenét kihúztak

Rizzo There Are Worse Things I Could Do című dala majdnem nem került be a filmbe. „Allan nagyon bizonytalan volt a dallal kapcsolatban – mondta Stockard Channing, a film legkeményebb Pink Ladyjét alakító színésznő. – Úgy gondolta, hogy ez egy lehangoló dal.” A darab 20 eredeti dala közül tízet teljesen kihúztak, vagy háttérzenévé redukáltak.

9. Nem maradhatott ki a szcientológia

Travolta a szcientológiát elvitte a forgatásra is. Amikor Randal Kleiser rendező megbetegedett, Travolta meglátogatta a lakókocsiját, hogy kézrátétellel segítsen neki a gyógyulásban. „Ott feküdtem lázasan, ő meg csak bökdösött és bökdösött és bökdösött, én meg csak mondtam: »Igen, érzem, köszönöm.« Aztán elment – emlékezett vissza Kleiser a Vanity Fairnek. – Másnapra jobban lettem, és persze Travolta azt mondta, hogy az érintése gyógyított meg.”

10. A folytatás elmaradt

Voltak tervek egy folytatásra, amelynek a címe Summer School lett volna. A második film Rizzo és Kenickie esküvőjére koncentrált volna, de sosem készült el. Helyette 1982-ben érkezett a Grease 2., ami már korántsem aratott akkora sikert, mint az eredeti film.

Kiemelt kép: Getty Images; Via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top