nlc.hu
Szabadidő

Képek a most átadott Mol Campusról

Ha belépsz a Mol-toronyba, vagy elájulsz a gyönyörűségtől, vagy felrobbansz az idegtől

Szabad a bejárás, az épület csodás, a technológia lenyűgöző, csak éppen képtelenség nem az elszállt árakra gondolni közben.

Miután eltörölték a benzinársapkát és brutális különadóval sújtották a Molt, ezek miatt pedig konkrétan elfogyott az üzemanyag a kutakról, rögtön át is adták az ország első felhőkarcolóját, amely egyben az említett cég székháza is, de a dolgozók csak azután költözhetnek be, hogy egy pap megáldotta az épületet.

Mol Campus

Fotó: Neményi Márton

A fenti mondatnál aligha illusztrálhatná jobban bármi, mi történik és milyen állapotban van Magyarország 2022 végén. A Mol Campus – így hívják ugyanis a 29 emeletes, 143 méter magas monstrumot – története finoman szólva hányattatott. Budapest ugyanis mindig büszke volt arra, hogy felhőkarcolómentes, 60 (külön állami engedéllyel 90) méternél magasabb épületet nem is szabad építeni, a kormány végül három szervezetnek engedte meg, hogy ennél is magasabbra székházat építsen, ezt végül csak a Mol használta ki.

Mol Campus

Fotó: Neményi Márton

Az is kiderült, hogy létezik fideszes különvélemény: Lázár János látványosan ellenezte a torony megépítését, többször is tájidegennek és egy ponton „a mohóság szimbólumának” nevezte azt, de ennek ellenére felhúzták, nem is akármilyen anyagokból és megoldásokkal. A projektbe nemzetközi hírű építészeket vontak be: a Finta Stúdió mellett a londoni Foster + Partners is beszállt a tervezésbe és minőségellenőrizte a kivitelezést (ők tervezték a Wembley stadiont és a város híres uborka alakú felhőkarcolóját), és bár voltak súrlódások, amikor találkozott a magyar építőszakma és a nyugati tervezőiroda, a kész épületen egyáltalán nem érződik, hogy kispóroltak volna, vagy gyorsba’-okosba’ oldottak volna meg bármit.

Gondoljunk bármit arról, hogy kellett-e ez nekünk, főleg ezekben az időkben, a Mol-torony csodálatos.

Mol Campus

Fotó: Neményi Márton

A dilemma – mármint, hogy milyen üzenete van az ország legnagyobb és legdrágább épületét éppen most átadni – az egész megnyitón végigvonult. Hernádi Zsolt Mol-vezérigazgató például azzal kezdte, hogy

szabad-e ilyenkor ünnepelni?

Mivel ezt éppen ünneplés közben kérdezte, a választ sejtettük, de azért szabadjára engedte a benne élő kistérségi Coelhót: „Nem szabad a pillanat rabságában élni, nem szabad, hogy a mai problémák teljesen elborítsák a holnap reményét”.

Mol Campus

Fotó: Neményi Márton

Igyekeztünk hát mi is átérezni az esemény horderejét, így a következő másfél órában próbáltunk nem az ezerötszáz forintos trappistaszeletekre és a félnapos benzinvadászatokra gondolni, és körbenéztünk a magyar felhőkarcolóban.

Mol Campus
Megnézem
Összes kép (13)

Egyelőre olyan érzés volt a terekben sétálni, mintha egy Ikea-katalógusba csöppentünk volna, de ettől még lehetetlen nem tisztelni a belefeccölt rengeteg (és nagyon drága) munkát, anyagot, technológiát. Csak egy pár érdekes adat:

  • 21 liftje van;
  • ezek közül a felsőbb emeleteket kiszolgálók 5, az alacsonyabbra közlekedők 3 méter/másodperc sebességgel közlekednek;
  • 2500 dolgozó költözik be, de jöhetnek vendégek is open office-olni;
  • két síkban is hajlították a fémlemezeket, amelyek borítják a belső tereket, ami hatalmas technológiai kihívás volt;
  • a szintén hajlított üvegelemeket négy hónap lenne cserélni, ha valamelyik megsérülne;
  • 86 ezer négyzetméter az alapterülete;
  • az irodákban lévő fény 86 százaléka napközben természetes, a felületek ugyanis jól szórják a kintről érkező sugarakat;
  • az épületben minden okos, még azt is mutatja az app, hogy melyik szekrénybe tettük a dolgainkat, ha esetleg elfelejtjük;
  • 9 ezer négyzetméternyi napelempanel gondoskodik az áramellátásról.

Ezek után természetesen nem meglepő, hogy még pisilés közben is a 2001: Űrodüsszeia díszletei közt érezzük magunkat.

Mol Campus

Fotó: Neményi Márton

A legjobb a Mol Campusban, hogy szabad a bejárás, nincs szigorú beléptetés, ellenőrzés, bárki körbenézhet, legalábbis a közönségnek megnyitott területeken. Körbenézhetsz az aulában, beülhetsz a büfébe, liftezhetsz (a panorámaliftet semmiképp se hagyd ki), és felmehetsz a tetejére is, amely jelenleg a legjobb kilátást nyújtja Budapestre. Ha vége a nyálkás időnek, azonnal visszamegyünk, ez ugyanis kiváltja az óriáskereket és a Citadellát, ráadásul ingyen van és hegyet sem kell mászni hozzá.

HELYESBÍTÉS: a Mol Campus panorámateraszára csak tavasztól lesz szabad a bejárás, ekkor nyitják meg ugyanis a látogatóközpontot és az ide tervezett éttermet.

Mol Campus

Fotó: Neményi Márton

Megkérdeztük: dohányozni nem szabad.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.