nlc.hu
Szabadidő

Tóth Verának beszóltak a posztja miatt

Tóth Verának beszóltak, amiért arról posztolt, hogy Dominikáról fizeti be az otthoni számlákat

A kommentek után úgy döntött, hogy akkor innentől csak a szépet mutatja.

Tóth Vera és párja New Yorkban töltötték a szilvesztert, majd a Dominikai Köztársaság felé vették az irányt, az utóbbi napokban pedig már ott pihentek. Az énekesnő több fotót is megosztotta a gyönyörű helyről, többek között azt a mozzanatát is, ahogy befizeti az itthoni áramszámlát. 

„Félreértés ne essék, most fizettük be az E.ON-t. Muszáj volt erre inni egyet” – írta a posztjában Tóth Vera, amit ITT tudsz megnézni. Pár kommentelő azonban sérelmezte, hogy megosztotta ezt a történetet, hiszen mégiscsak Dominikáról posztolt, ami az ő olvasatukban azt jelenti, hogy anyagilag jól áll az énekesnő – erre is reagált egy hozzászólásban.

Tóth Vera

Fotó: Birton Szabolcs

„Nem szerencsés másfél millió forintot kifizetni az E.ON-nak úgy, hogy a november és a december nem a borvidék szezonja turizmus szempontjából, és minden alapjáraton megy a házban. Na igen, csak ugye én megtehetem, hogy nyaraljak, ezért nem emelhetek szót ennek. Mit képzelek én. Értem. Csak viccesen próbáltam… Ja, hogy látszik a táskám. Ezeréves, szívesen nekiadom bárkinek. Akkor maradjunk a szánsájn mindenrendben fotóknál… ok” – válaszolt Tóth Vera.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top